Nem az AI veszi el a munkád, hanem az ember, aki az AI-t használja
A Netflix társ-vezérigazgatója szerint az AI rohamos léptékű fejlődése hamarosan a filmiparban is sokkal nagyobb méreteket ölthet.
A Netflix társ-vezérigazgatója szerint az AI rohamos léptékű fejlődése hamarosan a filmiparban is sokkal nagyobb méreteket ölthet.
Az újabb herceg kalandja is megjött, bár csak korai hozzáférésben – ennek ellenére mi jól megnéztük, és elmeséljük, miért érheti meg feljegyezni szépen a kis listátokra!
Ali Abbasi filmje nemrég a cannes-i világpremierjén szó szerint sokkolta a közönséget – és Trump ügyvédeit is.
Az iPhone-felhasználók AI-generált emojikat és minden eddiginél sokrétűbb alkalmazás-testreszabást kaphatnak.
A ToastedShoes nevű youtubernek az összes olyan videóját törölnie kellett, amely a népszerű verekedős játékhoz köthető, a Warner Bros. ugyanis hivatalos felszólítást küldött neki.
Daniel Richtman szerint új írót keresnek a Marvel Studios 2025-ben érkező filmjéhez, ám ez állítólag nem befolyásolja majd a forgatás menetét.
Egy kiskereskedő X bejegyzése szerint a 2K-nél landoltak a focis széria jogai, a soron következő felvonás pedig már idén napvilágot láthat.
Az Xbox áruházában most épp kedvezményes áron tudjuk beszerezni az Activision Blizzard játékait, egyesek pedig úgy vélik, hogy ez már a Game Pass bővülésének előszele.
A Steam akciójának köszönhetően most óriási kedvezménnyel kerülhet a kosárba minden idők egyik legnépszerűbb szerepjátékának felújított változata.
A Digital Dragons konferenciát követő kérdezz-felelek során a Larian Studios CEO-ja, Swen Vincke elárulta, hogy néha bizony náluk is elhúzódott a munka.
Nem indult túl jól a legújabb Mad Max-film pénzügyi pályafutása, pláne annak fényében, hogy mekkora költségvetéssel készült.
A 2024-es reboot nem hozta azokat a számokat, amiket az Embracer Group elvárt – sanszos, hogy a Pieces Interactive is be lesz szántva.
Már az indulás óta vártak a játékosok arra, hogy ne legyen kötelező az online kapcsolat, az Inflexion Games pedig teljesítette is az ígéretét.
Russell Crowe új horrorja július 4-től látható a mozikban, most pedig megkapta szinkronos előzetesét.
Közeleg a Teenage Mutant Ninja Turtles: Mutants Unleashed megjelenése és már tudjuk, mi rejtőzik a spéci kiadásokban!
Rendkívül erős thriller, ami a horrorfilmekre szakosodott Blumhouse jóvoltából jöhetett össze – mégis alig ismeri valaki.
Az RTS Tactical Warfare olyasmi, mintha a legendás játéksorozat szellemi örököse lenne.
A megbízható informátor, billbil-kun szerint heteken belül leleplezhetik a Team Asobi következő projektjét, amely a stúdió eddigi legambiciózusabb címének ígérkezik.
A Steamnek hála most egészen a hónap végéig ingyen pattanhat a kosárba a 4X műfaj kedvelőinek szóló Warhammer 40,000: Gladius - Relics of War.
Az Uvalde-i tragédia második évfordulóján két perre is fény derült, melyek közül az egyiket a fegyvergyártó, a másikat pedig az Activision Blizzard ellen nyújtották be.
Az 1.003-as update-nek köszönhetően bárki felmérheti a főellenfelekkel szembeni felkészültségét, siker esetén pedig nem is marad el a jutalom.
George Lucas a cannes-i filmfesztiválon beszélt arról, hogy a stúdiók ma már szinte csak a régi dolgokat veszik elő újra, mivel az eredeti ötleteket nehezebb eladni.
Meglepő lehet, de úgy néz ki, hogy ez az év Moore nagy visszatéréséről szól – kifejezetten erős film lett a The Substance.
A Disney+-nak hála megtudhattunk néhány dolgot a június elején debütáló szériáról, amely a Galaktikus Köztársaság fénykorába kalauzolja majd a nézőket.