A Dying Light 2 alkotói rossz hírt közöltek a második DLC-vel kapcsolatban
A Techland nemrég bejelentette, hogy idén már egészen biztosan nem kapjuk meg az új pályával érkező sztori kiegészítőt, ingyenes frissítések azonban továbbra is várhatók.
A Techland nemrég bejelentette, hogy idén már egészen biztosan nem kapjuk meg az új pályával érkező sztori kiegészítőt, ingyenes frissítések azonban továbbra is várhatók.
A Ubisoft Bordeaux egy hosszabb videót osztott meg nemrég az októberben érkező játékkal kapcsolatban, amely ismét a széria gyökereihez való visszatérést mutatja be.
Egy Diablo 4 játékos a szerver szétkapcsolása miatt veszítette el 100-as szintű karakterét.
A mai napon jelenik meg a Blizzard milliók által várt játéka, a lelkes videósoknak hála pedig nem feltétlenül kell vakon belevágni a kalandba.
Ha szeretnéd mihamarabb megtudni, hogy beváltotta-e a Blizzard az ígéreteit, akkor most itt a remek lehetőség, hiszen egy űrlap kitöltésével megnyerheted a nyár legnagyobb slágerét!
A Respawn Entertainment megosztott néhány információt az április végén megjelent játékkal kapcsolatban, amelyből kiderült, hogy mi a legnépszerűbb fegyver.
A Stay Out of the House a PC után végre konzolokra is befut.
A kiadó nemrég megosztott egy rövidke előzetest a június 12-én megrendezésre kerülő prezentációval kapcsolatban, ami alapján nem csak biztos érkezők lesznek.
Rekordot döntött a Capcom kiválóan sikeredett verekedős játéka, ugyanis többen játszanak vele Steamen, mint bármely korábbi epizóddal – de emellett a konkurenciát is túlszárnyalta.
Stephen King rövid novellájából nehéz bármilyen épkézláb horrorfilmet készíteni, így túl sok elvárásunk nem volt a nyár első nagyobb horrormozija kapcsán.
A PC-re érkező játék a konkvisztádorok ellen harcoló aztékokra koncentrál.
Heteken belül megérkezik az Insomniac Games 2021-ben megjelent akció-platformere, méghozzá a Nixxes Software közreműködésével.
A CD Projekt RED újabb mérföldkövet osztott meg a szerepjátékkal kapcsolatban, emellett az is kiderült, hogy mennyit adtak el a teljes szériából.
A Tencent hamarosan megjelenő, mobilokon és PC-n is játszható ingyenes túlélő RPG-jében lesz benne.
Már jó ideje tudható, hogy készül a Capcom fantasy szerepjátékának a folytatása, most pedig végre érdemi játékmenetet is láthattunk az epikusnak ígérkező kalandból.
Minőség ide vagy oda, a játékosok így is megvették a régóta várt átiratot, bár a kezdeti vélemények egészen biztosan hátráltatták az eladásokat.
A Guerilla Games kifejtette a véleményét a DLC-re érkezett negatív kritikákkal kapcsolatban, szerintük el kell engedni a bigott emberek kommentjeit.
Emeld a játékélményt minden eddiginél magasabb szintre a Razer új PC-s hangszórócsaládjával, amelyet csúcsteljesítményre terveztek.
A játék a PC mellett végre PlayStationre és Xboxra is megjelenik.
A Blizzard fejlesztői megosztottak néhány érdekes részletet a június 6-án érkező akció-RPG első szezonjával kapcsolatban, a neve azonban még nem derült ki.
A Reuters információi szerint május közepére már megszülethet a döntés abban a kérdésben, hogy az EU támogatja-e az Activision Blizzard felvásárlását.
Egy DOOM-játék kapcsán talán nem meglepő, hogy számítógépeken is működik, esetünkben viszont egy mobilos címről van szó.
A Capcom elárulta, hogy mikortól próbálhatjuk ki a júniusban érkező verekedős játékot, emellett az is kiderült, hogy a tartalom megegyezik a második zárt bétában látottakkal.
Konzolokra a mai napon, PC-re pedig valamikor a héten fut be a játék negyedik frissítése, amely a teljesítményből eredő problémák mellett egyéb hibákat is javít.