Budapesten forog a Dűne 2
Hivatalosan is megkezdődött a grandiózus sci-fi második részének forgatása a fővárosban. Közzétették a film történetét is.
Hivatalosan is megkezdődött a grandiózus sci-fi második részének forgatása a fővárosban. Közzétették a film történetét is.
Egyre több részlet derül ki a szolgáltató új üzleti terveiről, melynek részeként egy olcsóbb konstrukciót is bevezet.
Jelentős halasztást jelentettek be a tengerentúlon, ami két Marvel produkciót és az Insidious ötödik részét is érinti.
Idő előtt kiderülhetett, hogy mikor húzhatjuk fel legközelebb a kék sündisznó vagány tornacipőit.
Végleg lezárul John Carpenter ikonikus horror szériája. Hátborzongató, egyben múltidéző előzetest kapott a Halloween Ends.
A legendás alkotó és az id Software társalapítója új projektbe vágta a fejszéjét, és már meg is kezdte hozzá a toborzást.
Neil Armstrong és Buzz Aldrin 53 évvel ezelőtt landolt a Holdon, ennek okán összeszedtünk öt olyan játékot, amiben mi is Földünk kísérőjére léphettünk.
Végre bepillantást nyerhettünk az Amazon gondozásában készülő adaptáció díszleteibe néhány kép erejéig.
Megszólalt a széria alkotója, aki szeretne minél több közönségkedvenc karaktert beemelni a következő évad(ok)ba.
Rideg és nyomasztó látomások keretezik Alex Garland új horrorfilmjét. Magyar előzetest kapott az A24 gondozásában készült Ők.
Néhány belsős dokumentum már kiszivárgott a netre, a támadók a jelek szerint zsarolni akarják a céget.
Alicia Vikander kiábrándító tájékoztatást adott a Tomb Raider 2 állásáról, elárulva, hogy nem rajta múlik, hogy összejön-e vagy sem.
Még a vesztes ötösökben is voltak kiemelkedő teljesítmények.
Saját kiadványai mellett megnéztük a magyar kiadó Conan-kötetét is, mely a közismert sztorikat dolgozza fel egy-egy francia művész szemszögéből.
Két régi kedvenc is második esélyt kap.
Margot Robbie pipázik, Christian Bale műszeme kiesik – izgalmas bűnügyi thriller kapott magyar feliratos előzetest.
A Sony mindenki előtt megnyitja megújult szolgáltatása kapuit, de persze csak korlátozott ideig.
A néhány nappal ezelőtti furcsa hiba ellensúlyozásaként egy kis ajándékot osztogat a Mediatonic.
A Ragadozónak ezúttal komancs indiánokkal gyűlik meg a baja. Vajon ki kerül ki győztesen a halálos küzdelemből?
A szolgáltató újabb videójátékos adaptációt szemelt ki magának kínálatába.
Két évtizeddel ezelőtt látogathattunk el Delfino trópusi szigetére a közkedvelt bajszos hőssel.
A Netflix elárulta, hogy mikortól nézhetjük meg a Bandai Namco ikonikus sorozatának újabb adaptációját.
Először láthatjuk közelebbről az HBO új sorozatát, amelyet a The Weeknd és az Eufória alkotója, Sam Levinson készítenek.
Békeharcos után vajon ki lesz Az Öngyilkos Osztag következő karaktere, aki saját sorozatot kap az HBO Max gondozásában?