Baldur’s Gate 3 – A fejlesztők ígérik, hogy minél hamarabb megjavítják a multit
A Baldur’s Gate 3 tegnap debütált korai hozzáférésű verziójában akadnak hibák, de a fejlesztők már dolgoznak a legégetőbb problémákon.
A Baldur’s Gate 3 tegnap debütált korai hozzáférésű verziójában akadnak hibák, de a fejlesztők már dolgoznak a legégetőbb problémákon.
Tegnap kezdődött a Frostpunk társasjáték Kickstarter kampánya, a kért pénzt pedig természetesen már össze is dobták a rajongók.
Újabb képek érkeztek a Vaják második évadáról, melyek ezúttal az igencsak megviselt kinézetű Yenneferre koncentrálnak.
A battle royale játékokat általában nem az összetett sztorijukért szeretjük, de lehet, a PUBG alkotói megpróbálnak változtatni ezen.
Geraltként már bizonyított, de egy másik ikonikus videojáték-karakterként is szívesen látnák sokan a színészt.
Egy borzasztóan tehetséges művész és egy borzasztóan tehetséges játéktervező találkozásából már-már elkerülhetetlen volt, hogy jó dolog szülessen, a Scythe pedig ennek maximálisan eleget tett. Megnéztük az ikonikus stratégiai játék első két nagyobb kiegészítőjét, melyek új frakciókkal, új egységtípussal és a végjátékot felforgató szabályokkal bővítik Jamey Stegmaier játékát!
Fény derült néhány részletre az előre telepített Astro's Playroomról.
A 2K közzétette az első videót a kosaras játék következő generációs változatairól, melyek nyitócímként érkeznek az új konzolokra.
Ma rajtolt a Baldur’s Gate 3 korai hozzáférésű verziója, amit olyan hatalmas érdeklődés övezett, hogy lehalt a Steam vásárlás funkciója.
Még a megjelenés előtt kipróbálhattuk a Watch Dogs: Legiont, mely az eddigiek alapján egy több mint ígéretes játéknak tűnik.
Megérkezett az HBO hivatalos statisztikája streamingszolgáltató platformjának legnézettebb szeptemberi sorozatairól és filmjeiről.
Az igen neves Laptop Mag minden évben összegzi, hogy ki volt a legjobb laptop gyártó, és ezzel a hagyománnyal nem szakítottak idén sem.
Az Nvidia legújabb videokártyái hiánycikknek számítanak, a gyártó pedig elárulta, hogy szerintük ez egy darabig még így is marad.
Újabb képeket kaptunk a Netflix-féle Vaják második évadából, ezúttal azonban Geralt helyett Cirire fókuszálva.
Paul Verhoeven kultikus 1990-es sci-fije 30. évfordulója alkalmából újra nagyvászonra kerül Budapesten. Premier jövő héten a Corvin moziban.
Még októberben a boltokba kerül az érintőképernyős monitor, amivel akár okostelefonunkat is tölthetjük.
Mivel Denis Villeneuve filmje az új Batman helyét foglalta el, ezért várható volt, hogy csúszni fog a bemutató.
A nyilvánvaló csalási módszereken túl már szoftveres hackek is léteznek a hirtelen népszerűvé vált játékhoz.
Jim Ryan szerint túl fogják szárnyalni a mostani konzol első üzleti évét.
Október végén költözik át Switch-re az idáig Wii U-exkluzív harmadik rész, melyből most kaptunk egy kis ízelítőt.
Hamarosan minden platformon belekóstolhatunk a játékba.
Nem kerül a mozikba idén Denis Villeneuve filmje, ezzel újabb komoly mozis bemutató került át 2021-re.
A Crysis Remastered legújabb javítása nemrég futott be, és úgy néz ki, nem csak jótékony hatásai voltak a játék technikai állapotára.
A játék mögött álló Sucker Punch elárulta, mi mindent tartalmaz majd a Ghost of Tsushima még októberben esedékes 1.1-es frissítése.