Előzményfilmet kap a 2019-es Az oroszlánkirály
A 2019-es Az oroszlánkirály szépen teljesített a kasszáknál, így annyira nem is meglepő, hogy a Disney berendelt még egy filmet.
A 2019-es Az oroszlánkirály szépen teljesített a kasszáknál, így annyira nem is meglepő, hogy a Disney berendelt még egy filmet.
A Microsoft Flight Simulator segítségével Magyarország is bejárható, néhány reklám most pedig összekapcsolja ezt hazánk nagy költőivel.
A mai napon rendezték meg a Megyék Csatája sztárfutamát, amiről természetesen a hírességek is posztoltak a közösségi médiában.
Az EA már korábban bejelentette, hogy előfizetéses szolgáltatása bekerül a Game Pass kínálatába is, most pedig kiderült, pontosan mikor.
Edmund McMillen megszólalt a Repetance kiegészítő kapcsán.
A gyerekeket célozzák a FIFA 21 mikrotranzakciókkal.
Sokaknak nem tetszett, hogy a háttérben továbbra is fut a szoftver.
Catherine Alexander tetoválóművész beperelte a céget.
A PUBG nemrég tiltólistára került Indiában, ezt próbálják megoldani.
Szokás szerint most sem kapjuk meg a teljes tárhelyet, de azért így is bőven lesz miből gazdálkodni.
Újabb kincsekkel bővült a kalandorok számára elérhető kínálat, de a kihívás nem lett kevésbé halálos. Kiegészítőt kapott a Chachapoya, az elmúlt év egyik legszórakoztatóbb blöffölős kártyajátéka, melyben visszatérünk Dél-Amerikába, hogy felkutassuk Yapalocté szentélyét!
A Rain Games csapata bejelentette, hogy készül a Teslagrad 2, mely az elmúlt években felgyülemlett ötletekből fog építkezni.
A média képviselői kipróbálhatták a következő generációs masinát.
A Nintendo ikonikus karaktere betöltötte a 35. évét
A Yakuza: Like A Dragon először Xbox Series X-re és S-re jelenik meg, a PS5-ös premierre pedig ezek után még várni kell pár hónapot.
A Microsoft múlt héten mindenkit meglepett, mikor felvásárolták a Bethesdát, a kiadóra pedig a jelek szerint más vevők is lettek volna.
Mentsd meg a világot időutazóként: a T.I.M.E. ügynökség tagjaként te és társaid feladata, hogy bejárjátok a múltat, a jelent, a jövőt és az alternatív világokat, megakadályozva azon katasztrófákat, melyek szétszaggatnánk a tér-idő kontinuumot.
James Cameron elárulta, hogy állnak jelenleg az Avatar-folytatások.
Phil Spencer elárulta, hogy az Xbox Series X és S után is terveznek még piacra dobni további konzolgépeket.
Nem kis érdeklődést váltottak ki az Nvidia újgenerációs kártyái, melyek közül az Asus TUF-szériájának egy modellje járt nálunk.
Előkerült néhány screenshot a továbbra is nagy titokban készülő Starfieldről, melyek egy 2018-as buildből származnak.
Lehet, hogy Shang Tsung után több más karaktert is azok a színészek fogják megszólaltatni, akik az 1995-ös filmben alakították őket.
A Vaják sorozat új évadában Geralton túl más szörnyvadászok is megjelennek, ám Eskel szerepére most új színészt kell keresni.
Úgy néz ki, hogy a hivatalosan még be sem jelentett Masst Effect-trilógia remasterelt változata csak jövőre jön, mert az első rész csalódást keltő.