[PS5] Nyitócímként jön a Devil May Cry 5 Special Edition
A korábbi részekhez hasonlóan a Devil May Cry 5 is megkapja a maga jól megérdemelt kibővített kiadását.
A korábbi részekhez hasonlóan a Devil May Cry 5 is megkapja a maga jól megérdemelt kibővített kiadását.
Bár a Deathloop megjelenése sajnos késik, maga a játék ettől függetlenül ott volt a PS5 bemutatóján, méghozzá egy pörgős trailerrel.
A Sony megerősítette, hogy jövőre jön a God of War folytatása.
A PS5 bemutatóján kiderült, mennyibe fog kerülni a PS5 és az is, hogy pontosan mikor rajtol majd el a konzol.
A Call of Duty: Black Ops Cold War is ott volt a PS5 mai bemutatóján, méghozzá a kampány egy ütős részletével.
Elrajtolt a PS5 következő bemutatója, melynek keretein belül az Insomniac alkotása, a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales is megmutatkozott.
A Sony PS5 bemutatóján lerántották a leplet az egy ideje már pletykált Final Fantasy 16-ról, amely PC-re és PS5-re érkezik.
Az EA mostanában elég sok játékát jelentette meg Switch-en is, a kiadó alelnöke, Mike Blank, szerint pedig ez még csak a kezdet.
Azt, hogy a Fortnite ray tracing támogatást kap a jövőben, egy ideje már tudjuk, most pedig az is kiderült, ez mikor élesedik majd.
Egy online randioldal ragadozója után ered a Sao Paolo-i rendőrőrs zárkózott nyomozónője. Előzetest kapott a Jó reggelt, Veronica!
A Guerrilla Games kitartóan foltozza a Horizon Zero Dawn PC-s verzióját, ennek örömére pedig nemrég befutott az 1.05-ös patch is.
A Call of Duty: Warzone eddig PC-re és konzolokra volt elérhető, viszont úgy néz ki, az Activision a mobilpiacra is berobbanna vele.
Az R8 Games az utolsó pillanatban eltolta a játék megjelenését, de ha minden igaz, csak néhány nappal kell tovább várnunk.
A játék rendezője, Cory Barlog lecserélte képeit a Twitteren, ami alapján sokan arra tippelnek, hogy bejelentés készül.
A 505 Games bejelentette a Ghostrunner megjelenési dátumát, méghozzá egy vadonatúj trailer társaságában.
Az Embracer Group tulajdonába került a holland Vertigo Games.
A Psyonix bejelentette, hogy egy hét múlva, szeptember 23-án vált free-to-play modellre a Rocket League.
Tegnap még azt lehetett hallani, hogy kevesebb PS5 fog készülni a tervezettnél, de a Sony most cáfolta a híreszteléseket.
Két halasztás, egy előrehozott bemutató – ez az elmúlt napok termése mozis premierfronton, a hollywoodi sztárprodukciók terén.
Új, iparági veteránokból verbuvált stúdió alakult Lengyelországban, első játékuk, a The Invincible pedig rögtön nagyon ígéretesnek tűnik.
Noha a Twin Mirror fejlesztői az utóbbi hónapokban nem igazán hallattak magukról, most kiderült, hogy a megjelenés nincs is olyan messze.
A jelek szerint komoly szivárgás történt a Razer háza táján, aminek folyományaként 100 ezer vásárlójuk személyes adatai váltak publikussá.
Az AMD korábban a Fortnite-ban utalgatott rá, hogy bemutatja új videokártyáit, most pedig a játékon belül felbukkant az RX 6000.
A Take-Two még tavaly keveredett jogi vitába a Red Dead Redemption egyik modderével, a bíróság pedig most a vállalatnak adott igazat.