Diablo Immortal – A kiválasztott kevesek már ki is próbálhatják a mobilos Diablót
A mai napon elindult a Diablo Immortal alfatesztje, melynek során a fejlesztők a játék technikai állapotát igyekeznek felmérni.
A mai napon elindult a Diablo Immortal alfatesztje, melynek során a fejlesztők a játék technikai állapotát igyekeznek felmérni.
Magyar feliratos előzetest kapott A kiábrándult királylány harmadik évadja, de érkezik egy disztópikus és egy fantasy sorozat is a Netflixre.
A Cris Tales egy kifejezetten izgalmas 2021-es megjelenésnek tűnik, ezt pedig a nemrég kiadott gameplay trailer is megerősíti.
Ingyenes frissítést kapott a kínai akció-RPG.
A CD Projekt RED közleményt adott ki, melyből kiderül, hogy közös döntés született.
RTX 3090-es kártyával pózolt a Geraltot alakító színész, aki a híresztelések szerint sérülésből lábadozik.
Az Alfa Romeo pilótája az ötödik helyen zárt a bajnokságban.
A játékosok már nagyon régóta vágynak arra, hogy ilyen irányba is bővüljön a franchise. Most végre megtörténik.
Bekerült a játékba az online multiplayer és néhány egyéb újdonság is.
Aki a brutalitást hiányolta az eredeti előzetesből, az most megkapja.
Az Innersloth bejelentette, hogy Xbox One és Xbox Series konzolokra is megjelenik az Among Us.
Némi huzavona után úgy döntöttek, bárki elállhat a vásárlástól.
Egyre több film található a magyar streamingszolgáltató kínálatában. Ma egy klasszikus és egy közelmúltbeli alkotás debütál a platformon.
A The Game Awards évről-évre egyre nagyobb esemény lesz, és ez bizony a nézők számán is meglátszik Geoff Keighley szerint.
Az Overwatch 2 háza táján eddig kimondottan nagy volt a csend, Jeff Kaplan azonban jelezte, hogy ez hamarosan meg fog változni.
A Ubisoft már hétfő óta osztogatja a különböző ajándékokat karácsony apropóján, ma pedig egy játékot adnak ingyen egy napig.
Lemegyünk a barlangokba, összeszedjük a lootot, aztán vagy időben és kincsekkel tele jutunk ki, vagy bukunk mindent. Merj, hogy nyerj!
Értékes nyeremények is lesznek az izgalmas triók összecsapásán.
Ismét egy Asus laptopot teszteltünk, a ROG Strix G15 2020-as verzióját, melynél a következő tapasztalatokat szereztük.
Úgy tűnik, a PS5 és a Switch sikerei megtették a hatásukat.
Mostantól zaklatásnak minősül, ha valaki a „simp”, az „incel” vagy a „virgin” szavakat használja másokra.
Adatbányászok több új skinre is rábukkantak: többek között Fekete Párduc és Marvel Kapitány is elérhetőek lesznek.
A Reef Entertainment bejelentette, hogy érkezik az Enhanced változat, méghozzá PS5-re, de PC-re is várhatóak új tartalmak.
Izgalmasnak ígérkező motokrosszos élménnyel zárul az idei év.