TÖMEGEK randalíroznak majd a GTA 6 Online szerverein
A jelenlegi GTA Online 32 fős limitje eltörpül majd a GTA 6-os lobbik mellett.
A jelenlegi GTA Online 32 fős limitje eltörpül majd a GTA 6-os lobbik mellett.
Miközben jön az Xbox-légiók utánpótlása, a Super Earth-öt fenyegető csúnyaságok alaposan bekeményítenek.
A Bungie ezzel kedveskedik a rajongóknak az Edge of Fate DLC megjelenése előtt.
Fontos részletek derültek ki az EA négy csapat által hegesztett lövöldéjének egyjátékos módjáról, melynek keretében Gibraltárt is meglátogathatjuk.
A várakozásoknak megfelelően elérhetővé váltak az első kritikák a nyár egyik leginkább várt blockbusteréről, a szakmabeliek zöme pedig elégedett volt James Gunn rendezésével.
Alison Brie és Dave Franco közös filmje vadonatúj kedvcsinálót kapott.
Egy 19 éves nőbe azért csapott bele a villám, mert töltőről netezgetett.
A Waymo egyik önvezető taxiját félreállította a rendőrség Los Angelesben.
Egyjátékos kampánnyal új pályákkal és tengeri harcokkal erősít a rekordokat döntő lövölde.
A Gearbox fejlesztőinek köszönhetően alaposabban is megismerkedhettünk a Borderlands 4 új planétájával, Kairosszal, valamint annak főbb frakcióival.
A lengyel csapatnak sajnos két projektjét is törölnie kellett az elmúlt évek veszteségei miatt, ám úgy fest, visszatérhet a Vadnyugat.
Az Edgerunners 2 és az új frissítés bejelentésének hatására alaposan megnőtt az egy négyzetméterre jutó V-k száma Night Cityben.
A Meta vezető tanácsadói sem tudják, mit is kellene tenniük egész pontosan.
Nagyon ígéretes ötletekkel mutatkozott be a Reaper Actual, de mi már messziről látjuk, hogy hol lesz itt a buktató.
A Sony hivatalosan még nem jelentett be semmit sem a PS6-ról, de ez nem állíthatja meg a találgatásokat.
A Microsoft nem bánt túl elegáns módon a Romero Games fejlesztőivel. A stúdió és annak készülő játéka egyik napról a másikra dőlt be.
Bejött az Arcane és csíped a LoL-t? Akkor ne hagyd ki ezt az 5 League of Legends Story-játékot, amikre most mély leárazás mellett csaphatsz le!
A PS4 exkluzív versenyjáték online szegmenséért felelt Roger Godfrey X-en értekezett arról, hogy szívesen lehelne új életet az Evolution Studios utolsó alkotásába.
A CD Projekt RED bemutatta az Edgerunners 2. évadának első előzetesét.
A Baldur's Gate 3 Karlach-ját megszólaltató Samantha Béart arról beszélt egy interjú során, hogy több csapat is kivágta a játékából a sokszínűséget hirdető tartalmakat.
Az év egyik legerősebb kezdését hozta össze Gareth Edwards vegyes fogadtatásban részesült rendezése, ám még így is van hova felzárkózni.
Valakinek a tiltás ellenére is sikerült felvennie a Konami paneljén levetített képsorokat, melyek alapján nem a hangulaton fog múlni a pszichológiai horror minősége.
Mickey egér után Minnie következik a horrorfilmes csapatépítésben.
Sztorielőzetest kapott az Ecumene Aztec, viszont a játékmenetet elnézve azért bőven vannak kétségeink.