God of War Tesztek
God of War teszt
Az egyre hömpölygő játékáradatban csak igen kevés alkalommal kiáltunk fel teljes őszinteséggel, hogy igen, ez valami új, ez valami meghökkentő – ez már nem csak szórakozás, hanem valódi művészet! Nos, én valami ilyesmit kiáltottam a God of War végén.
God of War hírek, újdonságok
Az eredeti God of War majdnem FPS lett
Erről az eredeti, 2005-ös God of War alkotója, David Jaffe beszélt nemrég.
Elhunyt Kratos fejszéjének megálmodója
A Santa Monica Studio számolt be róla, hogy már nincs köztünk a God of War ikonikus fegyverének megalkotója.
Mától még szebb lesz a God of War PS5-ön
A Santa Monica Studio bejelentette, hogy ingyenes frissítés érkezik a játékhoz, amely javítja a teljesítményt.
Ezt várhatjuk a 2018-as God of War PS5-ös verziójától
A God of War mögött álló Santa Monica Studios egy velős tweetben foglalta össze, mire érdemes számítanunk a játék PS5-ös verziójától.
God of War – Így nézett ki Kratos az első koncepciórajzokon
A God of War művészeti vezetője egy érdekes képet osztott meg Twitteren, mely leleplezi, hogy festett Kratos az eredeti tervek szerint.
God of War – Egy képregény összeköti az utolsó két részt
A God of War 3 és a 2018-as God of War közti űrt tölti ki a Fallen God című képregény, amelyben Kratosnak saját magával kell szembenéznie.
Meghekkelték a God of War kameráját - a meglepetés nem maradt el
A Dark Souls és a P.T. után most újabb közönségkedvenc kulisszái mögé tekintett be Lance McDonald.
A Sony védjegy győzelmet aratott a Clash of Kings fejlesztője felett
A védjegy a jog fontos része, funkciója az, hogy az egyes szolgáltatásokat, árukat azonosítsa és megkülönböztesse mások szolgáltatásaitól, áruitól.
God of War - megtudtuk, kire fókuszálhat a következő játék sztorija
A következő God of War nem annyira a ha, inkább a mikor kérdése, de Cory Balrognak már vannak ötletei a sztorit illetően.
God of War - a játék direktora szívesen látná PC-n
Persze ettől még nem fűzünk hozzá nagy reményeket, hiszen a Sony kezében van a döntés és egy erős Playstation-exkluzívról van szó.
God of War: Exkluzív, limitált kiadású jegyzetfüzetet kap
Az exkluzív, játékokhoz kapcsolódó gyűjthető dolgokhoz hatalmas kereslet kapcsolódik. Most éppen Kratos és Atreus kap ilyet.
God of War – Majdnem kimaradt Kratos
Amikor a Sony Santa Monica elkezdett dolgozni a God of Waron, akkor azt javasolták, hogy Kratos maradjon ki a játékból.
God of War - Több mint 10 millió fogyott belőle
Az eladások tekintetében is óriási siker lett a Santa Monica Studio egy éve megjelent játéka.
Kratos újjászületik - megjelent a God of War dokumentumfilm
A tavalyi év slágerjátéka, a God of War egy egész estés dokumentumfilm képében tér vissza, amit ingyen megtekinthettek a Youtube-on.
Egész estés dokumentumfilm készül a God of War fejlesztéséről
Hamarosan láthatjuk is a Raising Kratos című werkfilmet a PlayStation hivatalos YouTube-csatornáján.
Világrekord és meglepetés: ez várt a legnagyobb God of War-rajongóra
Bizonyára élete egyik legszebb napját tudhatja maga mögött Emanuel Mojica Rosas, aki a Santa Monica stúdiónál tett látogatást.
Ajándékkal ünnepli a Sony a God of War megjelenésének évfordulóját
A Santa Monica Studio köszönetet mondott a játékosoknak a God of War megjelenésének első évfordulóján.
God of War - Egyedi LEGO-alkotás készült a játékból
Hivatalos készletek ugyan egyelőre még nem lesznek sajnos, a Santa Monica Studio azonban kapott egy különleges meglepetést.
Csak a szokásos: már megint tarolt a God of War
Óriási díjeső zúdult a Sony játékára a 22. D.I.C.E. Awards-on, Kratos és Atreus összesen 9 kategóriában győzedelmeskedtek.
God of War – Volt egy ötlet a DLC-re
A God of War furcsa mód úgy jelent meg, hogy egyetlen DLC sem készült hozzá, de ez nem véletlen történt így.
Ezek a játékok a GDC Awards 2019 jelöltjei
Minden évben eljön az az időszak, amikor a játékok megkapják méltó elismerésüket. A GDC 2019 Awards fő jelöltjei a God of War, a Spider-Man és a Red Dead Redemption 2.
Ilyen, amikor a God of War és a LEGO találkozik
A LEGO és a videojátékok összefonódása nem újdonság, de ilyen formában nem mindennap találkozunk vele.
God of War: Így harcolnak az istenek
A God of War a 2018-as év eddigi legjobb PS játéka lett, a fejlesztő és a Sony pedig egy összerakott egy, a harcról szóló pofás infografikát.
God of War – Hamarosan érkezik a New Game+ játékmód
A God of War mögött álló SIE Santa Monica Studio bejelentette, hogy a program még ebben a hónapban New Game+ játékmóddal bővül.