Persze akármilyen fejlettnek is számítson a GTA 4 a korábbi GTA-részekhez képest technikailag, ha egyszer a játékmenet most sem esett messze a harmadik epizód fájától, sőt, ha szabad ilyet mondani, közelebb hullott, mint eddig valaha: a GTA 4 úgy is felfogható, mint a GTA 3 remake-je, ugyanis nemcsak Liberty City tér vissza benne, de egy csomó Vice Cityben és San Andreasban szereplő lehetőség int búcsút, ugyanis a GTA 4 komolyabban veszi magát elődeinél, és ezáltal nem fér bele annyi ökörködés.
Főszereplőnk ezúttal Niko, egy szerb veterán, aki a szebb élet reményében érkezik az Államokba. Természetesen az amerikai álmot Niko bűnözéssel szeretné megvalósítani, ehhez pedig igen széles eszköztár áll rendelkezésére. Autókat lophat, küldetéseket teljesíthet, szabadon randalírozhat, miközben tömény társadalomkritika veszi körbe minden lépését. A GTA 4 egy ironikus, cinikus játék, ami nemcsak szexuális tartalma, erőszakossága és káromkodásai miatt való felnőtteknek igazán, hanem mert csak ők képesek felfogni, mit is üzen a program a modern emberiségnek.
A GTA 4 PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra érhető el. A játékhoz multiplayer funkció is társul, amiben barátainkat darabolhatjuk fel az online szervereken. Két kiegészítő is napvilágot látott a GTA 4-hez: a The Lost and Damned a motorosbandák életét, a The Ballad of Gay Tony pedig a klubok korrupcióját dolgozza fel.
Processzor: INTEL Core 2 Duo 3 Ghz (2 mag)
Alaplap: S-series Motherboards INTEL P31 EXPRESS CHIPSET, DDR2 1066, 45nm procesors, FSBI333 Support
Táp:HKC USP5550
Pontosan hogy menne ezen a GTA IV? PONTOSAN. Előre is köszi!
CPU
VGA
RAM:2GB
Kérlek írjatok!!!!!
Intel Core 2 Duo E5200 2,5 GHZ
2 GB ram
ATI radeon HD 4670 ddr3 1gb
válaszotokat várom,köszi!!
hova kell és mit írni?
élőre is kössz
Memoria 2gb
Proci:2,8ghz (2magos)
video kártya: ati radeon 3870 512mb ddr4
ezen a gépen futna maxon a játék????????????????????