Nekünk utána sem lett sokkal jobb az életünk.
Ahhoz túl sok volt a tiszt a laktanyában. Századonként legalább két hadnagy, meg egy őrmester. Aztán még a zászlóalj vezérkara is.
Ja! nálunk egy század negyvennél kevesebb embert jelentett nem százat. Mert tíz tank egy század, annak meg negyven ember a legénysége, de legalább 3 tiszt-tiszthelyettes is volt a negyvenben.
És mert a tisztek sem szerettek szolgálatban lenni, rajtunk vezették le a mérgüket, hogy nem mehettek haza a feleségükhöz.
szerk: egyrészt nagyon régen volt már. Másrészt ha a közelemben szolgált, akkor névről esetleg eszembe juthat. De századonként el voltunk különítve szintenként. A zászlóaljaknak még a klubjuk is másutt volt.
Aztán voltak még kommendások, meg légvédelmisek, meg felderítők, akik más-más épületben laktak.
Nekem nehéz lett volna hazaszökni. Szabadszálláson szolgáltam és Szegeden laktunk.
Ráadásul úgy mondták ránk, hogy első lépcsős alakulat voltunk, vagyis háború esetén nekünk kellett volna először mozdulnunk.
A nyolcszáz valahány fős legénységnek alig négy öt százaléka hagyhatta el a falut, és csak tiz százaléka lehetett a laktanyán kívül!
És mivel a harckocsizóknál átlag három öreg katona jutott minden újoncra, kemény szívatások voltak napirenden.
Szerencsénkre mire mi bevonultunk, a gokartozást már betiltották, abban nem volt részünk! De kanalazásban még igen csak.
Az én korosztályomnál megszokott dolog a katonás történetek ismerete és mesélgetése.
Senki sem kérdezte, hogy akarunk-e katonák lenni, csak kaptunk egy parancsot és be kellett vonulni.
Leszerelés után meg volt miről beszélgetni. Mindenkivel történtek furcsa és nevetséges dolgok odabent.
Pedig nem volt egy vicces dolog otthagyni munkahelyet, egyeseknek barátnőt-feleséget és két évre bevonulni. Én már majdnem 23 éves voltam, mikor behívtak. Nagy szerencsém volt, hogy éppen akkor nem volt barátnőm.
Ez olyan mint anno amikor fater mesélt, ő 5 évet volt besorozva..
De a lényeg, hogy egy elég fura részre osztották be teli röhejes arcokkal, ha jól emléxem anno mesélt egy spanjáról
WARNING!!WARNING! Ízléstelenség következik
A lényeg, hogy volt egy hogy mondjam, lopkodós fajta, roma származású beosztott zöldfülü velük egy fedél alatt, és ez a tag otthon az egész családdal a földre ürített, vizelt meg minden, jó volt hisz termékeny talaj volt ott vaze, nem kellett felmosni se
Aztán ez a csávó nem elég, hogym indig a körlet közepére szart és mindig jól ki lett osztva, de néha a kétemeletes ágyak tetejéről beleugrott egy félig tele lavorba és a tag normális volt, semmi rendellenesség nem volt vele, csak hát így nőtt fel...
Az én korosztályomnál megszokott dolog a katonás történetek ismerete és mesélgetése.
Senki sem kérdezte, hogy akarunk-e katonák lenni, csak kaptunk egy parancsot és be kellett vonulni.
Leszerelés után meg volt miről beszélgetni. Mindenkivel történtek furcsa és nevetséges dolgok odabent.
Pedig nem volt egy vicces dolog otthagyni munkahelyet, egyeseknek barátnőt-feleséget és két évre bevonulni. Én már majdnem 23 éves voltam, mikor behívtak. Nagy szerencsém volt, hogy éppen akkor nem volt barátnőm.
Mi ez a veterán-nem veterán keresgélés?
Vannak nagyon sokan, akik évekkel korábban regisztráltak nálam.
Én legfeljebb a legöregebb PGO-s lehetek, bár eddig még nem néztem utána, van-e nálam vénebb is a Fórumon.
Az meg, hogy sokat írtam, a picifiamnak köszönhető. Itthon vagyok egész nap. Amikor éppen nincs más dolgom időről időre felnézek a PGO-ra és ha érdemes, akkor írok is.
A rang nem számít.
Egyébként nem attól veterán valaki, hogy blars előtt regisztrált... de nyugodtan fogjátok rám, ilyen irónikusan, hogy nem vagyok régóta itt.
Kb 1 éve vok PGO-n jah, kb akkor jöttem először ide amikor ment az E3
És szedtem a HD vidiket, de akko még nem fórumoztam, igaz előtte még az összes lan partyn ott voltam
Én is blarskerin előtt regisztráltam, és írtam is, tehát akkor már én is veterán vagyok?
De nem csak a rang számít... főleg az, hogy Royal régen rengeteg írt, de ez már nincs számon tartva, valamelyik verzió indítása óta.
Jajjneeee... Te mint veterán
Amúgy kellemesen csalódtam a díszitésben, nagyon jól éreztem magam Csináltok egy kordont, kötélből meg lécekből, kukát kerestünk, székeket pakoltunk, mikrofonnal baromkodtunk, virágokat pakoltunk körbe, létrát vittünnk, stb...
A bolonballagás meg lassan felért egy bulival
Ma délután dumáltunk a kutyámról, és feltettek páran kérdéseket, ezekre válaszolnék ha lehet.
Tehát a kutyum egy Labrador Retriever és Golden Retriever "mix", elképesztően cuki, és a neve Füles. Picit sablonos, de nagyon illik rá. A mamám már most ki akarja paterolni, és megygérte, hogy ha közel megy hozzá, belerúg.... most rohadtul be vagyok rá rágva, ha van szíve bántani egy kiskutyát...
Zigil: Van egy ikertesóm, MSN-re felmegyek, és megdumáljuk. Itt PGO-n az ikertesóm neve Baylee.
A biosz tanáromat idézem "Gyerekek ha isztok csak jó magyar bort az még egéséges is" Ez a jó hozzá állás. Az égetett szeszekkel tényleg vigyázni kell. NA persze jó kis házi pálesznek nincsen párja.
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.