Minden hónapban megválasztjuk az adott hónap TOP fórumozóit. Lehet jelölni, szavazni, véleményezni pár szóban, hogy szerintetek ebben a hónapban ki volt a PGO leghasznosabb tagja.
Kb. két héttel ezelőtt már jelöltem két emberkét TOP-nak.Most jöjjön a harmadik, egyben utolsó jelölt.Ő nem más, mint Spike.Értelmes hsz-ei, és fantasztikus kritikái miatt.
Először is a félreértések elkerülése végett, leszögezném, hogy nem akarok senkit megsérteni.
D0nci írta:
Hogy miért? Az elmúlt napokban (hétben?) nagyon sok vitának ő volt a forrása. Sok olyan dolgot magára vett és ezeken megsértődött, ami nem is rá, illetve ellene irányult. Ezenkívül nagyon makacs, nem tűri a kritikát, még ha sokszor igaz is, amit mások mondanak róla. De a legfőbb ok ami miatt jelölöm, az a rendkívül sok flame. Addig OK, hogy védjük meg az álláspontunkat, de ha már egy vita lezajlott, akkor utána 3-4 napig ne hozzuk már fel folyton ugyanazt a (kényes) dolgot. Ja és rendkívül fel tudja fújni a dolgokat és gyakran besértődik.
Javasolnám hogy Royal04-et válasszuk meg admin-nak,mert olyan dögkeselyű-szerű hatékonysággal csap le rendszeresen mindenkire(persze ebben az én beKÉPzelt figurám is benne van)hogy pillanatokon belül lerendezné a sima regisztrált lényeket.Mivel viszont Ő-is csak egy mezei-regisztrált igy elég visszataszitó hogy mindenkivel kötőzködik, pedig még ráadásul értelmes és szimpatikus is .Az ő érdkében ezért javaslom Troll-nak ,mert nem szeretném hogy évekmulva vén remegőkező vén hugyúsként magányosan teljenek napjai.Meg lehet változni ez járjon a fejedben.(Én se küldők képeket)
E havi top jelöltjeim:
1.:v8506: Mert igazán segítőkész, rendes alak! és Citroghost ugyanezért!
2.:blaskerin: mert az értelmet díjazni kell! (mert olyan ritka)
3.:ezt még nem tudom, de elméletileg csak 3at lehet..
Ha esetleg valaki nem értette, hogy korábbi szokásommal ellentétben most miért jelöltem trollt, az szabeeee önkéntes troll-bemutatója alapján máris fogalmat alkothat róla.
Egyébként lepereg rólam az óvodás sértegetésed. Én sohasem voltam és nem is leszek sztár. Sem szélsőbalos, agymosott kommunista, ahogyan azt egy másik, a vanília fagylaltot nyilván nem szerető szabeeee állította.
Ha egyetlen normális érved lett volna a sértegetés helyett, nem jelöltelek volna trollnak.
De a Szabályzat szerint "Trollkodás......hogy valaki észérvek nélkül, pusztán a feszültségkeltés érdekében, másokat hergelve szóljon hozzá bármely témához."
Eddig nem jelöltem trollt.
De szerintem az a személy, aki az egyik blogban még el is ismeri, hogy csak azért sértegeti a többi kommentezőt, mert nem értenek egyet az ő szélsőjobbos nézeteivel, megérdemli a jelölésemet a hónap trollja címre.
Ez pedig nem más, mint szabeeee
Akkor itt a havi Top-
IceDragon-DMC,meg hát már annyiszor kérte ,hogy jelöljük
D0nci-DMC,zene,jó beszólásai vannak,meg megszerezte az összes blue orbot elsőre
dragon83-DMC,MGS,blog,átérzi a dolgokat ahogy kell
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.