Minden hónapban megválasztjuk az adott hónap TOP fórumozóit. Lehet jelölni, szavazni, véleményezni pár szóban, hogy szerintetek ebben a hónapban ki volt a PGO leghasznosabb tagja.
Nem kell ennyi indulatot belevinni egy hozzászólásba... már csak azért sem, mert az érthetősége látja kárát (bár lehet, hogy csak én vagyok túl tompa ahhoz, hogy értelmezzek egy ilyen brilliáns körmondatot). Lentebb megbeszéltük, hogy értelmes vita menjen, ne pedig ez a dobálózás... samu azt mondta, hogy majdnem az összes utóbbi fél/1 évben regisztrált felhasználó troll... lehet, hogy túlzott egy picit, de ez még mindig nem általánosítás, és mindenkinek meg lehet a maga véleménye. A korodat pedig szerintem nem firtatta senki, úgyhogy ha emiatt elnyomva érzed magad, lehetőleg akkor és ott védd meg a korosztályod becsületét, amikor és ahol leszólták őket... ez nem az "add ki a sérelmeidet"-topik.
Nem emlékszem arra, hogy írtam volna hogy bármi sérelem is ért a korommal kapcsolatban,(konkrétan a vita idején rólam egy szó sem esett )de ha nem érted majd leírom mégegyszer, hátha úgy érthetőbb lesz, bár már annyira nem érdekel, csak egy érdekes feltevés volt a részemről. Majd valamikor elmondom, hogy mire is jutottunk a témával kapcsolatban.
gyarfi írta: OFF Topic, még a zöldön:
Troll: Kakulukio
Top: samu
Kakaulukio samunak írta:KAKULUKIO A NEVEM TE BAROM PINGVIN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Megjegyzés: samu-nak egy Linuxos pingvin volt az avatar-ja.
OFF: Jajj a régi szép idők! Amúgy plusz poén a dologban, hogy a srác oltogatni akart, aztán felvett msn-en, és haverkodni akart
ON:
Trollok: Majdnem az összes utóbbi fél/1 évben regisztrált felhasználó
Top: Mindenki más . Szeretek én mindenkit!!!! :Z
SZERESSÜK EGYMÁST GYEREKEK!
samu írta:
Trollok: Majdnem az összes utóbbi fél/1 évben regisztrált felhasználó
Hát, akkor én kiestem a rostán
Már több, mint egy éve vagyok itt
Bezzeg az én időmben nem volt ilyen. Lehetett örjöngeni, de a végén mindig le lehetett vonni a következtetéseket (sőt először én is majdnem kibannoltattam magam, de értelmesen lemondta egy srác - titok a kiléte - hogy ez itt nem járja, de manapság már ömlik a sz@r.
Fodri: én is Gunner vagyok, erre nem engem jelölsz?
Megátkozlak és kiszívom a véred.
OFF: Jajj a régi szép idők! Amúgy plusz poén a dologban, hogy a srác oltogatni akart, aztán felvett msn-en, és haverkodni akart
ON:
Trollok: Majdnem az összes utóbbi fél/1 évben regisztrált felhasználó
Top: Mindenki más . Szeretek én mindenkit!!!! :Z
SZERESSÜK EGYMÁST GYEREKEK!
Érdekes mód akkor egyik sincs itt, amikor ezt az "új PGO le vele, a régi sokkal jobb volt, minden új fórumozó 12 éves hunter f**z" témát átbeszéljük, és pozitív végre jutunk vele, de amikor -ozni kell az újat, meg a hibáit felhozni, illetve az újabban regisztrált fórumozókat szidni a koruk miatt (és a többi), akkor persze, mindegyik itt van, és nem kíméli. Most tudnék írni valami szépet, de inkább nem írok ^-^
TOP fórumozók:
Blarskerin-ha tud, mindig segít, jól látja a dolgokat, bölcs, és van humora
Chocho-mostanában nem annyira látom, de mindig értelmes, jó hozzászólásai vannak
Skullman-azért mert ő is jelölt, és ő is Gunner (így kell írni: )
Az én listám kicsit "retro" lesz, ugyanis én nem a mai állapotokról írnék, hanem arról, amikor elegem lett a PGO-s fórumozók összetételének változásából (troll:normális). A listám inkább érdekesség volna, HSZ-idézetek a zöldről vannak.
PC Guru Online Fórum - Erőszak a Játékokban topic 2006.07.17. - 16:48
Troll: DAni
Top: Warnen
DAni írta: Régen hallotam egy olyan hírt, hogy egy gyerek Songoku-nak hitte magát és egyszerüen leugrott az erkélyről
Warnen írta: DAni, ne haragudj kérlek, de te magadtól vagy ilyen, vagy órákat veszel?
OFF Topic, még a zöldön:
Troll: Kakulukio
Top: samu
Kakaulukio samunak írta: KAKULUKIO A NEVEM TE BAROM PINGVIN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Megjegyzés: samu-nak egy Linuxos pingvin volt az avatar-ja.
OFF Topic, ugyancsak a zöldön:
Troll: stamy1
stamy1 írta: tudom hogy ez hihetetlen de egy emberen kipróbálták hogy nem aludhatott é ő téyleg meghalt mert az agya nem tudta feldolgozni a nap közbeni eseményeket és egyszerüen leállt !!az agya!(ez halállal járt) nem akarlak megijeszteni de én a helyedben jobban odafigyelnék arra hogy alszok-e vagy em!
Folyt. köv. - valamikor. Persze a régi fórumozók/trollok felét sem tudtam bemutatni.
gyarfi írta:
OFF Topic, még a zöldön:
Troll: Kakulukio
Top: samu
Kakaulukio samunak írta: KAKULUKIO A NEVEM TE BAROM PINGVIN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Megjegyzés: samu-nak egy Linuxos pingvin volt az avatar-ja.
OFF: Jajj a régi szép idők! Amúgy plusz poén a dologban, hogy a srác oltogatni akart, aztán felvett msn-en, és haverkodni akart
ON:
Trollok: Majdnem az összes utóbbi fél/1 évben regisztrált felhasználó
Top: Mindenki más . Szeretek én mindenkit!!!! :Z
SZERESSÜK EGYMÁST GYEREKEK!
Az én listám kicsit "retro" lesz, ugyanis én nem a mai állapotokról írnék, hanem arról, amikor elegem lett a PGO-s fórumozók összetételének változásából (troll:normális). A listám inkább érdekesség volna, HSZ-idézetek a zöldről vannak.
PC Guru Online Fórum - Erőszak a Játékokban topic 2006.07.17. - 16:48
Troll: DAni
Top: Warnen
DAni írta:
Régen hallotam egy olyan hírt, hogy egy gyerek Songoku-nak hitte magát és egyszerüen leugrott az erkélyről
Warnen írta:
DAni, ne haragudj kérlek, de te magadtól vagy ilyen, vagy órákat veszel?
OFF Topic, még a zöldön:
Troll: Kakulukio
Top: samu
Kakaulukio samunak írta:
KAKULUKIO A NEVEM TE BAROM PINGVIN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Megjegyzés: samu-nak egy Linuxos pingvin volt az avatar-ja.
OFF Topic, ugyancsak a zöldön:
Troll: stamy1
stamy1 írta:
tudom hogy ez hihetetlen de egy emberen kipróbálták hogy nem aludhatott é ő téyleg meghalt mert az agya nem tudta feldolgozni a nap közbeni eseményeket és egyszerüen leállt !!az agya!(ez halállal járt) nem akarlak megijeszteni de én a helyedben jobban odafigyelnék arra hogy alszok-e vagy em!
Folyt. köv. - valamikor. Persze a régi fórumozók/trollok felét sem tudtam bemutatni.
Na én ugye itt a PGO-n még nem ismerek sokakat, de azért rendesen olvasgattam több topicot is, ha nem is szóltam hozzá mindig.
Az elején lerendezem az OFF-ot, illetve a reagálást az eddigiekre:
Chocho: Ja, így "Mi a véleményed más fórumozókról?" topic átment végül közéleti topicba, hiszen nem nagyon vált be az egymásról alkotott véleményezés, de ez a topic talán lehet más.
Zsenge koromról annyit, hogy a 18 életévemmel valóban igen zsenge korú vagyok, de ahogy néztem, itt a PGO-n annyira azért nem.
A jelöléssel pedig köszönöm a bizalmat, miből gondolod, hogy itt is értelmes leszek?
ON: Na jó, szóval a listám (nincs sorrend):
TOP:
blarskerin és Dantes - intelligensnek (ráadásul rendesnek is) ismertem meg őket, kiváló vitapartnerek (Történelem topic), remek érveléssel. Bár eddig nem keveredtünk külön nézőpontra (maximum apróbb dolgokban, de az természetes, mi lenne, ha mindenki ugyanúgy gondolkozna ).
Dantesnél egy problémát azért láttam, hogy hamar fel tudja kapni a vizet (bár sokszor jogosan ). Ne stresszeld magad.
Chocho - ugye Gamer fórumról ismerem már, csak jót tudok róla írni
Trollt pedig ebben a hónapban nem írnék.
KillerT írta:
Na én ugye itt a PGO-n még nem ismerek sokakat, de azért rendesen olvasgattam több topicot is, ha nem is szóltam hozzá mindig.
Az elején lerendezem az OFF-ot, illetve a reagálást az eddigiekre:
Chocho: Ja, így "Mi a véleményed más fórumozókról?" topic átment végül közéleti topicba, hiszen nem nagyon vált be az egymásról alkotott véleményezés, de ez a topic talán lehet más.
Zsenge koromról annyit, hogy a 18 életévemmel valóban igen zsenge korú vagyok, de ahogy néztem, itt a PGO-n annyira azért nem.
A jelöléssel pedig köszönöm a bizalmat, miből gondolod, hogy itt is értelmes leszek?
ON: Na jó, szóval a listám (nincs sorrend):
TOP: blarskerin és Dantes - intelligensnek (ráadásul rendesnek is) ismertem meg őket, kiváló vitapartnerek (Történelem topic), remek érveléssel. Bár eddig nem keveredtünk külön nézőpontra (maximum apróbb dolgokban, de az természetes, mi lenne, ha mindenki ugyanúgy gondolkozna ).
Dantesnél egy problémát azért láttam, hogy hamar fel tudja kapni a vizet (bár sokszor jogosan ). Ne stresszeld magad. Chocho - ugye Gamer fórumról ismerem már, csak jót tudok róla írni
Trollt pedig ebben a hónapban nem írnék.
Ez az abszolút diplomatikusság. Szabadalmaztatnod kéne.
Dantes írta:
Én másként látom, és mivel én nyitottam és megígértem hogy oda figyelek arra hogy minden klappoljon a topicban....de nos jó. Legyen.
Oké, a topiccal kapcsolatabn is írjatok...de azt ne legyen hogy te miért ezt jellted miért azt, te miért engem, miért nem őt..te vagy a nagyobb troll....ezt el akarom kerülni.
Nem is ezt akarta senki. De nem vagyunk olyan dedós társaság - tisztelet a kivételnek -, hogy ezt ne tudnánk kikerülni. Éppen akkor lett volna baj, ha nem lehet véleményezni a témát...
D0nci írta:
Pontosan. Plusz egyrészt ez a listázás kb. egy "ego boost"-nak felel meg és meg merem kockáztatni, hogy lesznek néhányan(inkább a fiatalabbak közül szerintem), akik "elszállnak" amiért talán épp ők lettek a hónap fórumozói. A trollozás meg egy hasonló dolog. Egyrészt nagyon ellenségesnek találom, ha összeszedjük így a legnegatívabb embereket és úgymond minősítjük őket, hogy " te szar vagy, takaroggyá innen". Nagyjából ennyi értelmét látom ennek.
Igen. Épp emiatt kell az indoklás és a beszélgetés. Nem mellesleg pedig végre értelmes a téma... ritka ez erre, egyedül a Történelem topic őrzi még komolyságát.
Na én ugye itt a PGO-n még nem ismerek sokakat, de azért rendesen olvasgattam több topicot is, ha nem is szóltam hozzá mindig.
Az elején lerendezem az OFF-ot, illetve a reagálást az eddigiekre:
Chocho: Ja, így "Mi a véleményed más fórumozókról?" topic átment végül közéleti topicba, hiszen nem nagyon vált be az egymásról alkotott véleményezés, de ez a topic talán lehet más.
Zsenge koromról annyit, hogy a 18 életévemmel valóban igen zsenge korú vagyok, de ahogy néztem, itt a PGO-n annyira azért nem.
A jelöléssel pedig köszönöm a bizalmat, miből gondolod, hogy itt is értelmes leszek?
ON: Na jó, szóval a listám (nincs sorrend):
TOP: blarskerin és Dantes - intelligensnek (ráadásul rendesnek is) ismertem meg őket, kiváló vitapartnerek (Történelem topic), remek érveléssel. Bár eddig nem keveredtünk külön nézőpontra (maximum apróbb dolgokban, de az természetes, mi lenne, ha mindenki ugyanúgy gondolkozna ).
Dantesnél egy problémát azért láttam, hogy hamar fel tudja kapni a vizet (bár sokszor jogosan ). Ne stresszeld magad. Chocho - ugye Gamer fórumról ismerem már, csak jót tudok róla írni
Már ne haragudj meg Dantes, de ez az emberek természetét figyelembe véve elég utópisztikus elképzelés. Nem sokan veszik az építő kritikát, mi több, b*szogatásnak fogják fel. Szóval én D0ncivel értek egyet.
Amúgy meg milyen hülye szabály, hogy nem köthetek bele más véleményébe? A vitatkozás pont erről szól, hogy találunk egy fogódzót és érvekkel megpróbáljuk megdönteni a másik állítását. Ennyi erővel a "Chocho egy ge*i" kiírásra sem reagálhatnék, mert hogy "ez az ő véleménye"? Bullshit...
Sőt szerintem lehet hogy jót tesz,mert én nem sértődtem meg hogy jelöltek,egészséges kritika mindig jó,Chocho-vettem a lapot
mert az ember mindig a mások róla kialakult véleményéből tanul.sorry ha ez off.
Ice-idősorrenbe megyek,nefélj te is leszel,a DMC klán később jön
Furcsa topic ez... Hasonlót egyedül a Gamer-en láttam még régen, "Mi a véleményed más fórumozókról?" címen. Ott aztán ment az oltás és sértődés ezerrel, az is vezetett oda többek közt, hogy a végén csak a kemény mag maradt meg. Mert ők becsületből nem szóltak be egymásnak, míg az újak abszolút ki voltak zárva. Vajon itt mi lesz ebből?
Na akkor az én Top: Rami6-régen jókat dumáltunk,kár,hogy már csak ritkán van itt
Krisz116-szintén mint Rami6,és összesküvést lát mindenhol
frzoltan-sok közös téma,meg hát metál
majd a következő hónapban jönnek a többiek
Gyerekek, én miért nem szerepelek egyik listán se?
Na de komolyra fordítva...
1.: Royal04 - Régi barátom és fórumtársam, szerintem valahol lelke az egésznek, lévén senki sincs itt olyan régóta, mint ő...
2.: blarskerin - Nagyon jó beszélgetni Vele, ráadásul hadászati és történelmi ismeretei nagyon részletesek.
3.: Dantes - Körülbelül mint blarskerin. Mindössze azért nem lett második, mert blars ahogy látom, többet ír.
4.: fyktyvf - Régi tag, sok beszélgetés... csak ritkán van itt.
5.: KillerT - Itt még újonc, de máshol az egyik legintelligensebb fórumtag, zsenge kora ellenére.
Bonus: CheAttila és Dragon83... azért, mert most már nem aktívak. Ha azok lennének, jöhetnének a 2. és 3. helyre (bocs blars/Dantes ).
TrollTop:
1.: VQ4 - No comment...
2.: iverson2 - Jó... igazából nem troll, de engem néha kicsit fáraszt... "kicsit"... Na meg nem szeretem, hogy ha ellentmondok neki, akkor kiveri a hisztit, hogy "őt mindenki csak oltja".
3.: BluePitLord - YQ4 szerint sokatmondóak a hsz-ei... aha...
4.: Hellboy - Mert olvasni tudni kell...
5.: Raikoh - Sokszor vág bele úgy témába, hogy a kutyát sem érdekli mit magyaráz, ám ezzel szétcseszi mások beszélgetését.
Na kb. ennyi. Akinek nem inge, ne vegye magára, ez van.
Huh, emlékszem, amikor még oltottam a zöld fórumon a trollokat... Azóta engem neveztek ki trollnak.
Up
Gordon89: szókimondó (bár mostanság kevesett látni) régen jó volt vitázni vele
blarskerin: mentor
AdyBaby: felnyitotta a szemem
Down
Chocho: mert nem tudja, hogy mi az a Troll és a topik szabályzatot se olvasta el Na jó ez csak vicc, szóval a három igazi jelölt
sheva (shevchenko): sorry boss, de a videó örökké kísérteni fog téged
VQ4: semmi bajom veled, de sokak bögyében vagy és van egy mondás, a nép szava, Isten szava.
a harmadik szabadon választott
Gyerekek, én miért nem szerepelek egyik listán se?
Na de komolyra fordítva...
1.: Royal04 - Régi barátom és fórumtársam, szerintem valahol lelke az egésznek, lévén senki sincs itt olyan régóta, mint ő...
2.: blarskerin - Nagyon jó beszélgetni Vele, ráadásul hadászati és történelmi ismeretei nagyon részletesek.
3.: Dantes - Körülbelül mint blarskerin. Mindössze azért nem lett második, mert blars ahogy látom, többet ír.
4.: fyktyvf - Régi tag, sok beszélgetés... csak ritkán van itt.
5.: KillerT - Itt még újonc, de máshol az egyik legintelligensebb fórumtag, zsenge kora ellenére.
Bonus: CheAttila és Dragon83... azért, mert most már nem aktívak. Ha azok lennének, jöhetnének a 2. és 3. helyre (bocs blars/Dantes ).
TrollTop:
1.: VQ4 - No comment...
2.: iverson2 - Jó... igazából nem troll, de engem néha kicsit fáraszt... "kicsit"... Na meg nem szeretem, hogy ha ellentmondok neki, akkor kiveri a hisztit, hogy "őt mindenki csak oltja".
3.: BluePitLord - YQ4 szerint sokatmondóak a hsz-ei... aha...
4.: Hellboy - Mert olvasni tudni kell...
5.: Raikoh - Sokszor vág bele úgy témába, hogy a kutyát sem érdekli mit magyaráz, ám ezzel szétcseszi mások beszélgetését.
Na kb. ennyi. Akinek nem inge, ne vegye magára, ez van.
Rendben.
Szavazok én is.
Pozitív személyiségek:
+Spike (őt most megkedveltem értelmes hozzászólása miatt, kultúrált viselkedéséért)
+Dantes (állandó fórumtag, építő munkájáért)
+VQ4 (jó a szarkazmusa, nekem szimpatikus a tag)
Trollok, valamint olyan személyek, akikre nem jó szájízzel gondolok:
-Messi19 (gyakori beszólásaiért, a másképpen gondolkodók lehülyézéséért, sértegetéséért, stb.)
-Zeroo93 (lehet, hogy jó szándékkal teszi, de néha túl okoskodó)
Egyenlőre most ennyit tudok írni.
OFF: Spike, nincs semmi gond, megértelek. Kár, hogy neked nincs jókedved. Néha nekem is szar napom van, de hamar túlteszem rajta magam.
1. Blarskerin Nagyon fontos tagja a PGO-nak. Segítőkéz, és képes nyugodtan kezelni a dolgokat. A humora nekem is nagyon tetszik. Remélem még sokáig velünk marad itt a fórumon.
2. Dantes Amit eddig leszűrtem róla az az, hogy nagyszerű ember. Nagyon helyesen gondolkodik a világról és képes megvédeni ezt szép érvekkel.
3. czibiklaszlo Amikor elöszőr láttam a hsz-t azt se tudtok ki ő. És nagyon örülök hogy elbújt a "csigaházából" és aktív, segítőkéz és remek tagja lett a fórumnak.
Trollt inkább én nem írok mert ez is csak a veszekedések kialakulását segíti.
Szerinted ezt Spike-nem így gondolja??
Nem tudok írni toppot,mert sok jó fej van,és nem tudnám őket rangsorolni,és sok troll van akik nem férnek a top háromba,és azt se akarnám ,hogy megsértődjenek
OFF: Spike, hát mit ne mondjak, igazad van, de rámtört a kacagás, amikor olvastam, hogy téged ennyire érdekel ez a fórumrang.
Engedd meg, hogy leszögezzek valamit: Ez a rang nem a fórumozók intelligencia-hányadosát mutatja, csupán azt, hogy kinek hány hozzászólása, értékelése van, tehát ki mennyire aktív résztvevője a fórumnak.
Ezen kívül más szerepe nincsen, én például nem a rang alapján ítélem meg az embereket, hanem a hozzáállásuk, hozzászólásuk alapján.
Én például 5-ös fórumranggal rendelkezek, mégsem tartom magam többnek, jobbnak, mint egy murloc-ot, vagy egy alacsony fórumrangú embert.
Hát én így gondolkodom.
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.