A Battletech érdekes egyvelege a stratégiának és menedzsmentnek, de eddig is ráhúzhattuk a jelzőt, hogy valamilyen szinten szerepjátékos elemeket is tartalmazott. Igazi döntésekre ugyan nem volt lehetőségünk (azonkívül persze, hogy melyik mellékküldetést csináljuk meg, és melyiket nem), a kampány kikövezett úton haladt előre. Ráadásul nagyon nyugtunk sem volt, folyamatosan hajtott, sürgetett a narratíva, és nem is nagyon volt okunk elcsámborogni a fő ösvényről. Ezt látták meg a fejlesztők is, úgyhogy nemcsak a végjátékot bővítették ki egy kicsit, hanem új karriermóddal is kiegészítették a Battletechet – mely egyébként a tesztünk alanyaként szolgáló bővítmény mellé érkezett ingyenes frissítéssel mindenki számára elérhetővé vált. Fontos: a Flashpointhoz szükséges az alapjáték megléte.

Gyújtópontban

Nem véletlen a címadás, a Flashpoint magyarul gyújtópontot jelent, de ez itt nem a benzin lángra lobbanásának hőfokaként értelmezendő, hanem egymásnak feszülő érdekek robbantanak ki kisebb-nagyobb csetepatékat. És ugyebár jó zsoldosként pedig hol máshol is lehetne a helyünk, mintsem a balhé kellős közepén? Főleg, hogy ezek az időszakosan (talán túl ritkán is) feltűnő és limitált ideig elérhető mini-küldetésláncok nemcsak zsíros pénzjutalommal, hanem ritka, vagy egyenesen elveszettnek hitt cuccokkal kecsegtetnek (játékbeli kifejezéssel élve ez a LosTech: a valaha egységes, mára összeomlott csillagközi birodalom technológiája, melyet az évszázados háborúk okozta pusztítás miatt már nem tudnak előállítani, de karbantartani is alig). Továbbá számos esetben mi magunk hozhatunk döntéseket, melyek nemcsak az aktuális feladatra, hanem a későbbiekre is kihatással lehetnek – de azért ne számítsunk keményvonalas szerepjáték szintű összetettségre.

Hogy legyen is esélyünk bezsebelni a már emlegetett jutalmakat, nem árt Mechjeinkre alaposan felkötni a vasgatyót, és a lehető legjobb osztaggal készülni az összecsapásra (és tartalékolni ütőképes gépeket és pilótákat az Argón), ugyanis akad akár hat, egymás utáni csatát felvonultató feladat is. Ezek között nem ritka az sem, hogy a küldetések közt nem lesz időnk komolyabb javításokra, vagyis azzal kell boldogulnunk, amink van. Pontosabban szólva inkább azzal, ami marad, mert gépeink lerobbantott karját nem tudjuk pótolni, ahogyan pilótáink sem bírnak el végtelen mennyiséget a sérülésekből. Mindez pedig igen izgalmas összecsapásokhoz vezet, főleg, ha nem a kampány végén szállunk be agyon tápolt csapatunkkal, hanem a nulláról építkezve indítunk karriert.

Szabad a pálya

Bizony, ha nem vonz a narratíva, vagy már lejátszottad a kampányt, akkor még egy újrajátszási lehetőség adott, a karrier. Ebben a bejárható galaxis egy véletlenszerű pontján kezdve, egyetlen osztaggal és egy lelakott hajóval kezdhetünk neki a zsoldosok veszélyekkel teli életének, melyet további módosítókkal még inkább nehezíthetünk, vagy éppen könnyíthetünk magunknak. A küldetések során kedvezhetünk bármelyik, általunk választott uralkodói háznak, vagy állhatunk a kalózok oldalára is, de akármelyiket választjuk, ha elérjük a lehető legmagasabb megbecsülést, szövetségre is léphetünk az adott frakcióval. Ez pedig egyéb extrákkal jár, úgymint az egészen ritka, exkluzív felszerelések (és LosTech) megvásárlásának lehetősége, illetve szövetségenként egy teljesen egyedi Flashpoint-misszió is vár ránk.

Az ilyen elköteleződéssel értelemszerűen egyúttal magunkra is haragítunk mindenki mást. Még szerencse, hogy a döntés nem végleges, ha megvan, amiért jöttünk, akár fel is rúghatjuk a megállapodást, de ezután egy évig esélyünk sincs újra a másik fél kegyeibe férkőzni. És ha már vásárlásról is szó esett, nem mehetünk el szó nélkül a feketepiac mellett, melybe könnyebben nyerhetünk bebocsátást, ha a kalózoknak segítünk galaxisszerte, de ettől függetlenül is kaphatunk ajánlatot (borsos áron). Itt aztán minden megtalálható, mi szem-szájnak ingere, de nem minden bolygón van ilyen központ, a csillagtérképen ellenőrizhetjük, melyikre érdemes kiruccanni.

Cselekedeteinket és teljesítményünket pontokkal jutalmazza a játék, a rendelkezésünkre álló 1200 nap során kell a lehető legmagasabbra küzdenünk magunkat. Már ha érdekel az ilyesmi, hiszen itt semmi sem kötelező, a játék elengedi a kezünket. Ezzel együtt azonban felüti a fejét az önismétlődés is, hiszen kapunk ugyan egy új tájat néhány saját csatatérrel (trópusok), de egy idő után már betéve fogjuk ismerni az adott területeket és feladatokat. Édeskevés az egy új küldetéstípus, de legalább brutálisan nehézre sikeredett: szűkös időkorláton belül kell több helyre eljutni, azokat megtartani két körig, majd angolosan távozni. Ez pedig nem megy négyfős osztagunk szétszakítása nélkül, ráadásul a tüzérségi támadás megérkezése előtt, lehetőleg egy darabban meglépni miközben lőnek is, elég trükkös.

A három új ’Mech, ideig-óráig kínál új taktikai lehetőségeket: a középsúlyú Crab annyi lézerfegyvert kapott, amennyit csak elbír (de a Hunchback 4P variánsa kenterbe veri e téren), a Hatchetman pedig egy roppant bájos, teherautó méretű baltával hadonászik, de ahhoz, hogy kihasználhassuk előnyeit, egy célirányosan képzett pilótát igényel. A legnehezebb Assault osztályban induló Cyclops az egész osztagra vonatkozó bónuszokat ad, így első szupernehéz Mechnek kiváló, csak találjunk a darabjaiból eleget (vagy győzzük kifizetni).

Mech-éri?

Eddig csak szépet és jót mondtam a Battletech Flashpointról, de sajnos akadnak gondok is. Már megjelenéskor jellemző volt a játékra, hogy bizonyos helyzetekben (például távoli kameraállásoknál, ha a messzebbről érkező rakétaesőben szeretnénk gyönyörködni) érthetetlen módon leesik a képfrissítés akár 20 fps környékére, vagy az alá is, és szinte mindegy, milyen izmos gépet pakolunk alá. Hiába ritka a jelenség, ez a mai napig egy jottányit sem változott, és bár a játék stílusából fakadóan nem okoz nagy zavart, a minimum konfiguráció környékén megálljt parancsolhat a gépünknek. A Flashpointtal való ismerkedésemet ráadásul úgy kezdtem, hogy letöltése után a főmenüben feltűnő, csalogató, „akarod tudni, mi minden változott az 1.3-as verzióban?” gombra kattintva a böngésző megnyitása helyett úgy omlott össze a játék, mint villanypózna a Mech lába alatt.

Még a Steamet is teljesen összezavarta a dolog és végtelen ciklusban próbálta érvényesíteni az egyik fájlt, nem is segített más, csak az újratelepítés. A véletlenszerű, de szerencsére ritka hibák közül is belefutottam párba, különösen vicces volt például, amikor az utolsó ellenfelet kilőve az nem pusztult el, de nem is lőtt, és célba sem tudtam venni, emiatt pedig kezdhettem elölről a küldetést. Már csak azért is érdemes ezt kiemelni, mert megjelenéskor, az alapjáték kampánya során ilyesmivel egyáltalán nem találkoztam, feleennyi idő viszont elég volt a Flashpointnak ahhoz, hogy minimum háromszor kinyírja magát. Persze, a gondokat idővel remélhetőleg javítani fogják, de a korai beszállókra különösképpen érvényes, hogy a sűrű mentés a nyugalom forrása.

A technikai malőröket félretéve azonban azt kell mondanom, hogy a játék, bár még mindig nem kifejezetten szép, tartalmilag egy egészséges méretű injekciót kapott, melyet újonnan érkezettek és már kész kampánnyal rendelkezők egyaránt élvezhetnek. A Flashpoint láttán sejthető, hogy mit várhatunk a következő csomagtól, az Urban Warfare-től, mely talán nemcsak három Mech és egy új területtípus lesz, hanem kapunk új küldetéssorozatot is. Valószínűleg egy ekkora kiegészítő kevés ahhoz, hogy a Klánháborúkig pörgessék az idő kerekét, de a remény hal meg utoljára…