Elsőre csak valami rossz viccnek, egy áprilisi tréfának tűnt, de az év eleji pletykák és a kiszivárgott képek felbukkanása után hamar kiderült, hogy a Ubisoft tényleg komolyan gondolta a Blood Dragon megjelenését. A játékét, ami a Far Cry 3 alapmechanizmusát ötvözi a ’80-as évek kultikus filmjeivel és sorozataival. Az ötlet első hallásra inkább tűnt nevetségesnek, mintsem valóban szórakoztatónak, ám amint megkaptuk Rex „Power” Colt, a kibernetikus szuperkatona irányítását, azonnal rájöttünk, hogy ennél jobb dolog talán nem is történhetett volna a Far Cry-sorozattal.

Használati utasítás

Az első és legfontosabb dolog a Blood Dragon kapcsán, hogy ez egy önállóan futtatható mellékhajtás, tehát az elindításához nem szükséges a Far Cry 3 megléte. A második, amit mindenképpen ki kell hangsúlyozni, hogy ezt a programot egy pillanatig sem szabad komolyan venni, és az is tévúton jár, aki a tavalyi év legjobb FPS-ének választott FC3 részletességét, mélységét és hosszát keresi ebben a kiegészítőben. A Blood Dragon lényegében egy hosszúra nyújtott (de kiváló) poén, egyben értő tiszteletadás egy letűnt korszak előtt, ami annyiban hasonlít a címben is szereplő elődre, hogy ezúttal is egy szigeten kommandózunk (szó szerint), nyitott a játéktér, vannak elfoglalható bázisok és mellékküldetések, továbbá általában lőni kell mindenre, ami mozog.

Eltűnt viszont a szerteágazó fejlődési rendszer, állatok ugyan vannak, de nincs értelme vadászni, hiszen a tárgykészítés a múlté, a bejárható terület mérete jelentősen összement, a játékidő pedig a nagy testvér ötöde, ráadásul nincs multi sem, sőt, búcsút inthetünk a szikrázóan szép grafikának is. Ez utóbbi helyett kapunk egy sötétkék, neonos szűrőkkel megbolondított képi világot, ami ugyan szépnek csak nagy jóindulattal nevezhető, cserébe viszont kevésbé erős gépeken is vígan futtatható.

A fenti felsorolást olvasva persze jogosan merülhet fel a kérdés mindenkiben, hogy akkor mégis mi a halálért kellene akár csak egy forintot is kifizetni a játékért? A válasz pofonegyszerű: mert a Blood Dragon iszonyatosan vicces, és a megcsonkított játékmenet ellenére is rendkívül szórakoztató – legalábbis akkor, ha te is lelkes filmfogyasztó voltál a méltán híres VHS-korszakban, mikor még nem a csillogó vámpír és a bugyikék bennszülött, hanem az alámondásos Robotzsaru és a szombat délelőtti G.I. Joe volt a menő.

Előre a múltba

A játék sztorija természetesen az említett korszak legcsodálatosabb ZS-filmjeit idézi. 2007-et írunk (ne feledjétek, a ’80-as években ez volt a JÖVŐ), a világ egy részét a kötelező apokalipszis lángjai tépik, és ebben a vérzivataros időszakban Rex Colt, a félig ember, félig gép szuperkatona egy különleges megbízatást kap: el kell látogatnia egy rejtélyes szigetre, ahol egykori felettese, a megalomán őrület jeleit mutató Sloan ezredes tervez valami elképesztően gonoszat. Rex persze igazi tökös amerikai legény, aki soha nem utasítana vissza egy ilyen hazafias küldetést, így egy eszméletlen helikopteres belépőt követően a világ egyik legviccesebb oktatómódjában találjuk magunkat, majd egy meglehetősen lineáris felvezetés után kinyílik előttünk a futurisztikus játéktér, és megkezdődik Rex humorral és jóféle nosztalgiával jócskán meglocsolt fantasztikus kalandja.

Félig ember, félig gép, és tökéletes macsó

A ránk váró sziget tényleg sokban hasonlít a Far Cry 3 paradicsomára, hiszen itt is találhatunk opcionálisan felszabadítható erődítményeket, vezethető járművekbe botolhatunk mindenfelé, kedvünk szerint teljesíthetünk kisebb missziókat, és egy meglehetősen széles arzenállal pusztíthatjuk a szigetszerte felbukkanó ellenfeleket, akik nagyon hasonlítanak trópusi társaikra, a lényegi különbség csupán annyi, hogy az itteni gazfickók fullos páncélban rohangálnak. Természetesen a képletből nem hiányozhat az állatvilág sem, azonban a robotkutyáknál és az összefestett disznóknál sokkal érdekesebbek a címadó vérsárkányok, amelyek a legelborultabb science-fictionöket idézik. Termetük hatalmas, testüket alig sebzi a golyó, és ha felmérgesednek (amire meglehetősen sűrűn lesz példa), akkor vörös neonfényt árasztanak magukból, szájukból pedig halálos sugarak csapnak ki – legyőzésük éppen ezért nem gyerekjáték, hanem igazi férfihoz illő kihívás.

Lévén a Blood Dragon csupán kiherélt kisöccse a Far Cry 3-nak, így a fő sztori melletti egyéb elfoglaltságok csak arra szolgálnak, hogy egy kicsit kitolják a játékidőt, a lényeget Rex nagyjából hat órás sztorija biztosítja, ami nemcsak azért marha szórakoztató, mert egészen agyament dolgokat („Üsd ki az atomreaktort!”) kell benne végrehajtani, hanem azért is, mert az egész kaland kikacsintásokkal, utalásokkal, easter eggekkel és ütős idézetekkel van tele. A rendelkezésünkre álló összes hely is kevés lenne ahhoz, hogy minden egyes apróságot összeszedjünk, ízelítőnek legyen elég annyi, hogy a legendás évtizedek olyan meghatározó alkotásai köszönnek majd vissza, mint a Die Hard, a Terminátor, a Robotzsaru, a Tökéletes Katona, a Karate Tigris, a Predátor és a Kommandó, sőt, az olyan kultikus rajzfilmek nyomai is tetten érhetők a játékban, mint a Transformers, a Tini Nindzsa Teknőcök, vagy éppen a G.I. Joe. Néhol csak egy beszólás utal rájuk, néhol egy teljes átvezető animáció idézi meg őket, esetenként pedig konkrét játékelemek formájában kelnek életre a klasszikusok – ráadásul ezen, alkalmanként rejtett, sokszor teljesen nyilvánvaló visszautalások felfedezése sokkal szórakoztatóbb, mint halomra lőni egy újabb adag ellenfelet.

A neon a jövő, gyerekek!

A Blood Dragon persze nem csak az innen-onnan összecsipegetett elemeknek köszönhetően vicces, az egészen zseniális, a kor híres filmzenéit másoló dallamok és a fejlesztők saját agymenései is sokat hozzátesznek a meglehetősen sajátos, retrofuturisztikus atmoszférához. A macsó életérzés, a flegma magabiztosság a játék szinte minden elemében tetten érhető, legyen szó a hősünk beszólásairól („Hívjatok egy orvost, hadd lőjem le őt is!”), a fegyverek leírásairól, a szereplők közti párbeszédekről, vagy akár a töltőképernyőkön feltűnő, rendkívül hasznos tippekről („A szirénák nagyon hangosan szólnak”).

Mindennek persze csak akkor van hatása, ha az ember tényleg érti a poénokat – és itt most nemcsak az angol nyelvtudásra gondolunk, hanem arra is, hogy a szöveges és audiovizuális fricskákkal az alkotók mire kívántak utalni. Éppen ezért a Far Cry 3: Blood Dragon nem ajánlható mindenkinek, hiszen „kellő háttértudás” hiányában az ember csak annyit lát ebben a programban, hogy a Ubisoft még egy bőrt le akar húzni a Far Cry 3-ról, méghozzá az eredeti játéknál jóval gyengébb és rövidebb kivitelben – pedig (kivételesen) erről szó sincs.

Ha egy véresen komoly élményre vágysz, ahol a hangsúly a profin kidolgozott játékmeneten van, akkor a Blood Dragon nem a te játékod lesz. Ha a korábban felsorolt alkotások szinte semmit nem mondanak neked, vagy mindig is utáltad őket, akkor szintén jobb lesz elkerülnöd ezt a programot. Ha viszont a ’80-as és ’90-es éveket azzal töltötted, hogy rongyosra nézted Schwarzenegger, Michael Dudikoff, Van Damme és Lorenzo Lamas filmjeit, nosztalgiával gondolsz az első akciófiguráidra, továbbá szereted az FPS-eket, és nem vagy sóher 15 eurót kifizetni egy parádésan összerakott nosztalgiabombáért, akkor számodra megérkezett az év egyik kihagyhatatlan játéka, ami egy kissé rövid, de garantáltan felejthetetlen élményt fog biztosítani a számodra.