Ez már a játékra adott értékelésekből is látszik, hiszen a Sports Interactive alkotása kevesebb, mint egy hónappal a premier után már több, mint 1300 „nagyon pozitív” értékelést szedett össze a steames felhasználóktól. A tavalyi rész premier utáni megítélése nem volt éppen pozitív, ebből most semmit nem lehet megtapasztalni, a játékosok szeretik az új felvonást, pont. Az alapok persze változatlanok, a Football Manager mindig is egy rétegjáték volt, és az is marad, de erre az évre jutott újdonság is, amivel a fejlesztők felfrissítették a régi receptet. Lássuk, hogy mi változott!

MOL Vidi FC vagy Chelsea? Rajtad múlik!

Az alapok változatlanok, hiszen a Football Manager új részében több, mint 2500 csapatból lehet választani, hogy melyiket akarjuk győzelemre vezetni. Ezt táblázatok, grafikonok, statisztikák böngészésén, a feladatok leosztásán (edzőasszisztenseknek például átadhatjuk az ificsapat pátyolgatását), az edzések megszervezésén, a taktika megállapításán keresztül érhetjük el. Ez nem egy gyors játék, a sorozatba frissen belekóstolóknak rémisztően hathat a felület, de sebaj, mert a fejlesztők összeraktak egy tutorialt is. A program természetesen megkapta a kötelező adatbázisfrissítést, a Bundesliga jogait (hurrá!), megjelent a VAR, a kezelőfelület azonban maradt ugyanaz, csak más színt kapott. Azonban, ha mélyebbre ásunk a menüben, rögtön megláthatjuk, hogy mi változott.

A tavaly bevezetett újdonságok (például a Dynamics-rendszer) idén is visszatértek, a fejlesztők pedig alaposan kibővítették a taktika és edzés lehetőségeit. Ezek nélkül nem lehet győzni: a taktikában lehetőség van új formációk választására (pl. gegenpress, tiki-taka, vertikális tiki-taka, one-route stb.), ezek közül kell kiválasztani azt, ami leginkább illik csapatunk tudásához és játékstílusához, persze ésszerű határok között. Sok-sok meccs kell ahhoz, hogy ezeket megtanulják a játékosok, különösen egy alsóbb osztályú csapatnál. A meccsek alatt szintén változtathatjuk a taktikát, sőt azt saját ízlésünknek megfelelően is felépíthetjük. Az egyénnek és a csapatnak adott taktikán belül a lehetőségeink további ágakra bomlanak, így eldönthetjük, hogy egy középhátvéd vagy éppen egy csatár milyen stílusban maradjon a kapus előtt, vagy hogyan törjön előre az ellenfél gólvonaláig… A taktika és az edzés persze kéz a kézben jár: utóbbinál már három tréninget tarthatunk egy napon, meghatározva azt, hogy a védelmet, támadást, labdabirtoklást, vagy éppen a fizikai képességeket (még ezeken kívül is van legalább egy tucat opció) fejlesztjük. Minden egyes döntés más és más hatással van a játékosokra, lehet, hogy az egyik növeli a kohéziót, de a sérülések előfordulásának kockázatát is. Éppen ezért fontos a pihenés, valamint a játékosok egészségének állandó figyelése. 

A kommunikáció fontossága

Ezekhez adódik hozzá az, hogy hogyan beszélünk a csapatunkkal. Meccsek előtt, alatt és után is lehetőség van szidni, biztatni, értékelni, ezek mind-mind kihatással vannak a játékosok mentális és emocionális állapotára, ezáltal pedig a meccsek eredményére. Az igazgatótanács is előszeretettel küld el sajtótájékoztatókra, ezeken az eseményeken pedig különböző stílusokban beszélhetünk: asszertív, hűvös, lelkesítő és így tovább. Ez csak egy apró szelete a játéknak, ami azonban a tutorial után elengedi a kezünket. Időt, energiát, gondolkodást, befektetést igényel a Football Manager 2019, aminek összetettség szempontjából még mindig nincs párja. Sokat kell vele foglalkozni, de meghálálja a törődést, annál pedig nincs jobb, mint sok-sok átküzdött nappal és éjszaka után elégedetten és megérdemelten emelni a magasba a virtuális trófeát.