Az önmagukat sokszor már-már fájdalmasan komolyan vevő indie és AAA alkotások mellett gyakran üdítő nyári fuvallatot jelent egy őrült, végletekig elszállt adrenalinbomba, az aktuális számban pedig hatalmas mázlim volt, mivel három tesztalanyom közül rögtön kettő ezt a játékélményt célozta meg mély eszmefuttatások, játékipari reform vagy művészeti értékek helyett. A Helheim egyszerű, mint a faék, mind játékmenetében, mind történetében. Helát, a Halál Istennőjét irányíthatjuk, aki ugyan nem képes minden porcikájából pengéket növeszteni, cserébe iszonyatosan gyors, kardcsapásaival visszaveri a golyókat, mágikus rúnái révén különleges képességekkel is odacsaphat ellenlábasainak, ha pedig meghal, egyszerűen csak visszateleportál a legközelebbi oltárhoz, hogy onnan ismét pusztító útjára indulhasson.

Haver, a helyemen ülsz

Ezzel az egyszemélyes hadsereggel kapcsolatban történetünk kezdetén a viking mitológia egy rejtélyes alakja úgy dönt, remek móka lenne elorozni a trónt, ezzel együtt pedig a saját birodalom, Helheim irányítását, melynek előnyeit valószínűleg alaposan felmérte, Hela haragját és bosszújának mértékét viszont aligha. Börtönünkből kitörve szintről szintre mészárolhatjuk felülnézetből szemlélt ellenfeleink hordáit, melyhez mindössze két fontos játékmechanikát kell szemmel tartanunk: a támadás gombot, melynek görcsös nyomogatásával olyan sebesen küldhetjük vissza a lövedékeket feladójukhoz, hogy arra még egy tapasztaltabb Jedi mester is csak elégedetten hümmögne, és a suhanást, mellyel egy villámgyors kitérő mozdulat révén kerülhetjük el a nagyobb csapásokat, területi támadásokat, vagy éppen ezzel kerülhetünk ellenfeleink hátába.

Hadjáratunk során fokozatosan gyűjtögethetjük Hela rúnáit is, melyekből egyszerre kettőt akaszthatunk magunkra, és amik olyan nem túl korrekt előnyökhöz juttathatnak, ha a csata hevében felgyülemlett az aktiválásukhoz szükséges mágikus erő, mint az időlassítás, a minden lövedéket visszaverő mágikus tornádó, vagy a gyilkos hollórajjá változó visszavert golyók. A képességekre (és reflexeinkre) azonban szükség is van, Hela ugyanis isteni mivolta ellenére nem egy szívós alkat, és pár töltény, vagy egy közelről leadott puskalövés elszenvedését követően visszakerül a legutóbbi oltárhoz, ahol egy kis szusszanást, és a rúnák újrarendszerezését követően próbálkozhatunk ismét az összecsapással. A kihívás pedig szintről szintre növekszik, egyre komplexebb csataterekkel, egyre szívósabb és különlegesebb bánásmódot igénylő ellenfelekkel, mozgó lángcsóvákkal, a pályára tüzelő ágyúkkal, majd egy ponton túl a mindezt egy személyben egyesítő szívós főellenfelekkel.

Halálian intenzív élmény

Ez azonban soha nem billen át a mérleg frusztráló oldalára. Még ha egy-egy pályaszakasz nehezebbnek is bizonyul, általában akad egy megfelelő rúnakombináció, vagy másfajta, taktikusabb megközelítése az aktuális bullet hellnek, mely a győzelemhez vezet. A Helheim nem képvisel magas értékeket, grafikája sem kiemelkedő, és sajnos beleakadtam néhány kellemetlen játékhibába is, mint amikor egy ponton egy eltűnt a talajtextúra, vagy véletlenül beragadt az időlassítás. De mindez egy alig tízeurós, büdzsékategóriás cím esetében, mely nem is próbál többnek mutatkozni egy mocskos, adrenalindús, az arcade automatákat idéző egyéjszakás kalandnál, képtelen rontani az összképen. És ha a fenti koktél bármelyik eleme közel áll a szívetekhez, csak ajánlani tudom, hogy tegyetek vele egy próbát.