Ugyan még csak 2023 első hónapjában járunk, de már januárra is bejelentkezett jó pár nagyágyú, melyek mellett természetesen indie apróságokból sem szenvedünk hiányt. Ezek egyike a Cuddle Monster Games roguelike alkotása, melyben szörnyek egész során kell átverekednünk magunkat, hogy rátehessük a kezünket egy ősi erőre.
A Lone Ruin készítői nem fektettek túl nagy hangsúlyt a sztorira vagy bármiféle körítésre, ugyanis a kampányt mindössze egy hangulatos, de elég semmitmondó és rövid intró vezeti fel, ami után rögtön miénk is a pálya. Kalandjaink helyszíne elvileg egy mágiába burkolódzó város, melynek lakói egykor harmóniában éltek a varázslattal, ami azonban idővel őrületbe kergette és felismerhetetlenné torzította őket. Hősünk egy évezreddel később azzal a céllal érkezik az immáron romos városba, hogy megszerezze ősi erejét, és megtisztítsa attól a korrupciótól, ami egykor felemésztette. Látvány terén a pixeles grafika egész korrektül mutat, ahogy a ködös, fenevadaktól hemzsegő romok között küzdünk a túlélésért, bár azért a pályatervek és megjelenés tekintetében változatosnak nem igazán mondhatók a helyszínek.
Kezdésként választhatunk magunknak egyet a maréknyi felkínált, túlélésünket segítő varázslat közül, mielőtt belevetnénk magunkat a dolgok sűrűjébe, amit a végleges döntés meghozása előtt még ki is próbálhatunk pár célponton. Ezek között találunk más-más hatótávolságú, erejű, jellegű, közelharci és távolsági csapásokat/varázslatokat, arzenálunkat folyamatosan újabbakkal bővíthetjük ki, vagy épp fejleszthetjük – már ha győzzük arannyal –, emellé pedig még passzív képességeket is szerezhetünk. Hősünk egyébként a kitérésen kívül semmiféle alapképességgel vagy támadással nem rendelkezik, így a harcban kizárólag a megszerzett varázslatokra tudunk támaszkodni. A zónákra osztott felépítésű világban véletlenszerű, hogy pontosan mit rejt egy-egy terem, azt azonban már a kapujában láthatjuk előre, hogy milyen jutalmakra – például új képesség, fejlesztés, életerő, vásárlási lehetőség – számíthatunk, ha legyűrjük kihívásait, így ennek fényében továbbhaladáskor megfontoltan tudunk választani.
Minden újabb zónával tovább fokozódik a kihívás mértéke, de a játék megkezdése előtt egyébként választhatunk is a három nehézségi fokozatból. A hagyományos ellenfelekből a játék előrehaladtával egyre több típus bukkan fel – bár olyan őrületesen sok azért nincsen –, és adott pontokon még főellenfelekbe is belefuthatunk, akiket nehezebb legyűrni, de ezért cserébe győzelem esetén nagyobb jutalom üti a markunkat. Az ellenfelek egyébként hajlamosak kicsit furcsán viselkedni, például simán belesétálni a pálya közepén lévő halálos verembe. A játék roguelike jellegéből adódóan, ha elbukunk, akkor kezdhetünk mindent elölről, de a játék kvázi kampánya egyébként sem olyan hosszú, extraként viszont egy túlélőmódban akár a végtelenségig folytathatjuk a küzdelmet – vagy legalábbis addig, míg meg nem halunk.
A Lone Ruin alapvetően egy aranyos és élvezetes kis roguelike, amivel kellemesen el lehet lötyögni egy darabig, bár igazság szerint semmi újat nem mutat fel. A varázslatok és szörnyek ötletesek, azonban tartalom tekintetében az elég rövidnek mondható kampány még a túlélőmóddal együtt is elég soványnak érződik. A hitbox pár ritka esetben elég furcsa, a helyszínek és ellenfelek pedig nem túl változatosak, de ha csak egy korrekt, egyszerű kis roguelike-ra vágysz, akkor nem fog csalódást okozni.
