A 2002-ben alapított Zootfly az évek során nem sok emlékezetes programot szállított. Nekik köszönhetjük a Prison Break és az Expendables 2 játékváltozatát, de ezek finoman szólva se lettek játéktörténelmi remekművek, amikre évtizedek múlva is könnybe lábadt szemmel fogunk emlékezni. Az Expandables 2 után 2013-ban előálltak a Narco Terror című topdown shooterrel, aminél már kijavították a múltban elkövetett hibáikat és ez a játék értékelésein is meglátszik, hisz Metacriticen majdnem kétszer olyan jó pontszámmal rendelkezik, mint az Expendables. Majd két hónappal a Narco Terror után megérkezett a Marlow Briggs. Miről is van szó?

Chuchu és Tep kalandjai

Tesztünk alanya egy hack ’n slash akciójáték, melyben a címszereplőt irányítva kaszabolunk végig mindent, ami mozog. Hősünk épp jól megérdemelt nyaralását tölti valahol Közép-Amerikában és úgy gondolja, meglátogatja a barátnőjét, Evát, aki egy ásatáson dolgozik. A leányzó épp szeretne felmondani a mostoha körülmények miatt, de a főnök, egyben a játék antagonistája, Heng Long, másképp gondolja a dolgokat. A nőt elrabolja, Marlow pedig kap egy ősi, maja kaszát a gyomrába, majd a hulláját kidobják a szeméttelepre a kaszával együtt természetesen. Ekkor életre kel a kaszán lévő maszk, aki nem más, mint Tepechalic Ix király, az egyszerűség kedvéért csak Tep és feltámasztja Marlow-t. Röviden felvázolja a szitut, hősünket elnevezi a Szent harcosnak, Ek Chuah Ix-nek (úgyis szinte csak Chuchunak fogja szólítani), majd kiadja az ukázt: a gonoszt meg kell állítani és az otthonát tönkretevő bányákat a földdel kell egyenlővé tenni. És persze nem szabad megfeledkezni Evaról sem, mert őt is meg kell menteni. Marlownak ennél több se kell, megragadja a kaszát és elkezdődik a közel 6 órás őrült bosszúhadjárata.

A történet, mint látható, nem pályázik az irodalmi Nobel-díjra, de a készítőknek nem is állt szándékában. Ők egyszerűen csak tisztelegni akartak a ’80-as évek B filmjei előtt és ez sikerült is nekik. A kötelező pár perces intro után, amint megkapjuk az irányítást, elkezdődik a nonstop, agykikapcsoló akció, amiért szerettük a fent említett filmeket is. Kaszánkkal aprítjuk a rosszarcúakat, közben a háttérben felrobban és összedől minden, majd egyszer csak gépágyú mögé pattanva helikoptereket lövünk szét. A sztoriban előrehaladva ráadásul lesz olyan rész is, mikor vízen úszó farönkökön ugrálva üldözünk egy nőt, vagy épp egy helikopterben ülve topdown shooterré válik a játék, hogy a végső boss csatáról már ne is beszéljek. Szóval a rövid játékidőben sem fogunk ráunni a kaszabolásra, mert mindig pont időben dobnak be a készítők valamit, ami megtöri a kaszabolás monotonitását.

Természetesen, ahogy manapság már minden játékban elvárható, úgy a Marlow Briggsből sem hiányozhatnak az RPG elemek. Sajnos, vagy szerencsénkre, ez kimerül annyiban, hogy az elhullott ellenfelek kis színes maszkokat dobálnak (ezeket eldugott helyeken is megtalálhatjuk), amiket felvéve tapasztalati pont üti a markunkat. A pontokat pedig négy fegyverünk (kasza, dupla pengék, ostorszerű valami, illetve egy kalapács és bárd keveréke), illetve négy spéci erőnk fejlesztésére szórhatjuk el, amik nagyon eredeti módon a négy elemhez (tűz, víz, levegő, föld) kapcsolódnak. Nem meglepő módon kombók is vannak, de őszintén megvallom, nem éreztem szükségét, hogy használjam őket.

Emberáldozatok, vagy amit akartok

A látvány terén hullámzó teljesítményt nyújt a program. Az elején egész pofásan néz ki, utána jön pár sablonos és semmilyen szakasz, aztán megint pár szebb pálya következik. A karakterek kidolgozottsága is hagy némi kívánnivalót maga után, ahogy a mozgásanimációk is, de a nagy haddelhaddok alatt úgyse erre fogunk figyelni, hanem arra, hogy lehetőleg ne mi húzzuk a rövidebbet. Ami előtt viszont értetlenül állok az a gyakori és megmagyarázhatatlan FPS ingadozás. Persze rögtön a beállítások között kezdtem el turkálni, de szomorúan konstatáltam, hogy szinte semmit nem lehet módosítani, maximum, ha a konfig fájlt buheráljuk meg. Kis nyomozás után kiderült, hogy a hiba nem az én készülékemben van, mert másnál is produkált ilyeneket, a megoldás pedig igencsak egyszerű, csak be kell kapcsolni a Windows Aero-t (!), és láss csodát, máris játszható lett a program. Igaz, nálam ezután is leesett párszor az FPS szám, de már nem játszhatatlan szintre.

A játék zenei anyaga nem olyan, amit iskolába/munkába menet hallgatni fogunk, de a feladatát ellátja. A szinkronhangok viszont remekek lettek. A Marlow-t és Tepet szinkronizáló színészek is jó munkát végeztek, de külön kiemelném Heng Longot, aki szinte úszkál a szerepében. Kicsit olyan, mint a régebbi Bond filmek főgonoszai, ráadásul kellően ripacs is és valami rejtélyes oknál fogva belopta magát a szívembe.

Egy hack ’n slash játéknál kényes pont lehet még az irányítás, de szerencsére a Zootfly-nál ügyesen vették ezt az akadályt. Billentyűzettel és egérrel játszottam, de különösebb problémát nem tapasztaltam, egyedül annyit, hogy néha nem érzékelte a program, hogy nyomva tartok egy billentyűt. Ez különösen akkor vált kicsit idegesítővé, mikor megkapjuk a suhanás képességet és a mélybe zuhantam, mert a játék úgy érzékelte, hogy elengedtem a space-t. Szerencsére ritkán fordult elő, meg ilyen szakasz is elég kevés volt a játékban, így nem vágtam a falhoz semmit mérgemben.

Nem ettől fog az ördög sírni

Mikor először láttam a játékot Steamen és azt, hogy az értékelései nagyon pozitívak, azt hittem, hogy megint össznépi trollkodás áldozata lettem, ezért fenntartásokkal vágtam bele a játékba, de sikerült kellemesen csalódnom. A sztorija kicsit bugyuta, közepes nehézségi szinten nincs benne kihívás és még rövid is, ráadásul nem is akartak semmi egyediséget beleerőltetni, inkább mindent alárendeltek a szórakoztatásnak. De mindezek ellenére a Zootfly valamit igencsak jól csinált, mert szinte egyhuzamban pörgettem ki Marlow és Tep történetét. Ennél jobb zárszó pedig nem is lehetne szerintem, csak annyit tennék még hozzá, hogy remélem, látom még Marlow-t a képernyőmön, mert bizony a befejezés folytatásért kiált. Ja, és sok sikert mindenkinek a stáblista „végignézéséhez”.