A Mighty No. 9-ról sokat fog még csacsogni a videojátékos szakma. Nagyon távolról indítva a cikkünket, érdemes elmesélni, hogy honnan is indult a Kickstarter-sikersztori. A Capcom gyakorlatilag magasról tojik a Mega Man-sorozat rajongóbázisára, így nem csoda, hogy az istállóból katapultált Inafune Keidzsi pillanatok alatt összekalapozta a pénzt a spirituális Mega Man-folytatás fejlesztésére. Mi több, a négymillió dollár (picit több mint egymilliárd forintnyi zsozsó) bődületes elvárásokat és a rajongók feltüzelt állapotát hozta magával. A játék egy bő éves csúszás után jelent meg, a sajtó és a felhasználók pedig alig pár nap alatt miszlikre szedték a programot. Tényleg ennyire rossz a játék, vagy egy olyan újszerű tömegjelenséget figyelhetünk meg, amiből szociológus doktoranduszok sora ír majd szépreményű disszertációt? Járjunk utána!

TEKINTETES ROBOTURAK

Szögezzük le előre: a Mighty No. 9 (MN9) tényleg úgy lett felépítve, ahogyan az egy Mega Man-rajongó nedves álmaiban is összeállna. Inafune mesterék mindent lekoppintottak saját korábbi kult-játékaikról, amit csak tudtak. A MN9 valahol félúton jár egyébként a NES-es Mega Man-sorozat és a később 16-biten indult (majd PS2-ig húzódó) Mega Man X-széria stílusjegyei között. Röviden kifejtjük azoknak, akik nem ismerik a dörgést: adott nyolc robotmester (nevezzük ezeket a Tekintetes Roboturak Társaságának), amik sejtelmes okokból meggajdulnak, és az emberiség ellen fordulnak. A tiszta szívű kilences számú droidra, azaz főhősünkre hárul a szerep, hogy nyolc társát hűvösre tegye. Mindegyik Tekintetes saját pályával rendelkezik, ezek végére érve a fő feladatunk az adott robotúr legyőzése lesz. (Még jó, hogy nem rák úr ellenfelekkel kell küzdenünk, hihi.) Ez egyszer sem lesz egyszerű feladat, révén a pályák trükkösek, és muszáj próba-hiba módszerrel betanulni, hogy miképpen lehet túlélni a megpróbáltatásokat. A főnökharcok pedig adott stratégiát igényelnek, ahogyan az a japán akciójátékok nagykönyvében meg van írva. Ki kell tanulni a mozgásokat, be kell biflázni a támadási mintákat ahhoz, hogy eredményesen daráljuk le a karakteres főgonoszokat. Adalék a történethez, hogy a robotmesterek tulajdonságát elszipkázva (azaz a fegyvereiket asszimilálva) a további főnökök tyúkszemére léphetük. Ergo érdemes például tűzzel menni a jégkirálynővel szembe, mert effektívebbek lesznek a támadásaink.

Amíg régen ezeket az ellenpontokat ki kellett kísérletezni, addig a MN9 már a pályaválasztási képernyőn rávezet minket a dologra. A legyőzött főnökök ugyanis tanácsokat adnak a következő kihívással kapcsolatban, így nyilván adja magát, hogy melyik pálya mesterével szemben kinek a speckó támadását kell használnunk. Sőt jópofa adalék, hogy a legyőzött Tekintetesek a térképek adott pontjain be is segítenek nekünk, némi animés hősködéssel. Az akció érdekes tempót kap az új becsúszós mozdulattól, amellyel a levegőben is suhanhatunk. Leginkább a legyengített mob robotok ledarálásában lesz ennek a képességnek nagy szerepe. Néhány lövés után az ellenfél ugyanis még nem pusztul el, hanem lebénul – ilyenkor kell átsuhanni rajtuk, hogy a bennük rejlő robotsejteket (azaz a Xel-t) magunkba szippanthassuk. Ha ügyesek vagyunk, a becsúszós „kivégzések” (bár kicsit túlzás az aktust ilyen durva szóval illetni) kombóra fűzhetőek, amelyek a pontszámra játszó profik számára jelentenek majd kéjes örömöket. Akadnak még a tempót-védekezést-támadást segítő bónuszok is, de sajnos a Mega Man X-ekre jellemző titkos páncéldarabok, extra HP-tartályok kimaradtak most a szórásból. A program szerintünk elég precízen illeszti össze a különböző mechanikáit, így Beck a speedrun-mágusok számára is hű társ lehet a közeljövőben.

NEM A PUHÁNYOK JÁTÉKA

Mint a Mega Man-játékokat, úgy a Mighty No. 9-et sem a kezdők számára találták ki. Bár a játékmenet jó pár könnyítést és áramvonalasítást tartalmaz a Capcom klasszikusaihoz képest, azért így is kihívást jelenthet egy-egy pálya betanulása, vagy a főnökök taktikájának kiokoskodása. A program sokszor feltételezi, hogy a zsánerben otthonosan mozog a játékos, így a különböző tippeket a menüből kell előtúrni, ha picit jobban szeretnénk elmélyülni a részletekben. Stílusából fakadóan amúgy a Mighty No. 9 nem túl hosszú, de félrevezethet minket a belső időmérő óra, ami csak a sikeres futamok idejét rögzíti. Ha az ember a Steam stopperét sasolja, akkor látszik, hogy 4-6 óra bőven rámehet a 12 pályára, minden újrapróbálkozással együtt, ami azért nem rossz egy ilyen programtól. Van nehezített New Game+ mód, akad egy kazalnyi kihívás, sőt online versengésre és co-op challange teljesítésre is behívhatunk egy cimborát magunk mellé.

AKKOR MIÉRT PRÜSZKÖL MINDENKI?

Magunk sem értjük teljesen, azaz mégiscsak. A bődületes Kickstarter-kampány után a készítők nem tudtak többet adni, mint a korábbi játékaik, ez pedig jelentősen rányomja a bélyegét a program általános megítélésére. És talán ez a MN9 legnagyobb problémája, hogy a korábbi Mega Man X-epizódok (vagy akár a nemrégiben megjelent Shovel Knight) is komplexebbek, mint a friss Comcept alkotás. Ami van, az egy tisztességes Mega Man-kópia, amely nem tud az eredeti referencián felülkerekedni, ráadásul olyan pontokban enged magán fogást találni, amik talán elkerülhetők lettek volna némi pluszmunkával. A program nem néz ki túl jól (szódával fogyasztható indie-játék színvonalat produkál), de konzolokon például rettenetes töltési idők, bugok, fagyások és képkocka zuhanások is tépázzák – PC-n ezekkel nem találkoztunk. A hanganyag egészen stílusos, még chiptune változat is beállítható a zenék menüpontjában, de néhány szinkronhang pocsék színvonalat képvisel, és a dallamok is messze vannak a régi fülbemászó klasszikusoktól.

A Mighty No. 9 még így is végtelenszer több mint a mostanában megjelent Mega Man-játékok által nyújtott élmény – révén a Capcom részéről összesen egy NES-újracsomagolásra futotta az elmúlt néhány évben. Hiánypótló darabról beszélünk tehát, amely sajnos a retró rajongótábor és a lelkes ifjoncok elvárásai közé huppant félúton. Mi mégsem tudunk rá haragudni. Ha gyerekkorodban a SNES kontrollerével hajkurásztad Sigmát, vagy ifjú titánként nem veted meg az emulátorokat, esetleg még a Shovel Knighttal is jól elvoltál, akkor bőven megérdemel egy esélyt a Comcept játéka. Csak érzéketlenítsd a szenzorokat, kerüld a játék körüli gyűlöletfórumokat, és ne gondolj bele egyszer sem, hogy az összekalapozott pénzből és a program mögött álló tehetség-gárdától azért egy picikét több is kigurulhatott volna.