Az időzítés talán nem véletlen, az eredeti, SNES-re (na, jó, Super Famiconra) megjelent Romancing SaGa ugyanis idén volt 30 éves. A Final Fantasy leágazásként induló sorozat negyedik része több mint egy évtizeddel később, 2005-ben kapott egy 3D-s remake-et PS2-re, Romancing SaGa: Minstrel Song néven, ami már Észak-Amerikába is eljutott, de Európa akkor még kimaradt mulatságból. Most azonban mindenütt elérhetővé vált a felújítás felújítása – méghozzá tökéletes érzékkel, mivel a The Game Awards kapcsán a szokottnál is többen panaszkodtak arra, mennyire szörnyű, hogy a modern nyílt(abb) világú játékok többsége szorosan fogja, sőt vezeti a játékosok kezét. Alapesetben pedig egy átlag JRPG-től is valami hasonlót várhatnánk el: még ha egyes küldetések sorrendje változtatható is, és akadnak mellékfeladatok, mindig pontosan lehet tudni, mit, hol, kivel és miért kell tennünk a történet tovább gördítéséhez. A Romancing SaGa viszont ilyen szempontból egyáltalán nem egy átlag JRPG.
JRPG is, meg nem is
Persze megvannak a klasszikus elemek: messze vezető szálak, csapatépítés, rengeteg harc, mély fejlődési lehetőségek és iszonyatos mennyiségű grind. Ami azonban a történetvezetést illeti, nos, kapásból nyolc karakter közül választhatunk, akik néha ugyan összetalálkozhatnak, de semmi sem biztos, mivel utunk egészen egyedivé válhat. Akad néhány állandó alapküldetés, de ott is inkább csak utalnak rá, mi a feladatunk. Nincs jel a térképen, nincs útvonalkeresés, a legfontosabb információ ugyan szerepel naplónkban, de érdemesebb inkább odafigyelni arra, mit mondanak nekünk a karakterek. Ha pedig sikerrel jártunk, akkor is kérdéses, hogy történik-e valami, ami előrelendíti a történetet, vagy sem.
Utóbbi eset a gyakoribb. Ilyenkor körbe kell néznünk a már felderített városokban, hátha valakivel beszélve hallunk egy érdekes esetről, vagy egy eddig ismeretlen helyszínről. Ez persze nem jelenti azt, hogy rögtön oda is kell mennünk, mert néha nálunk sokkal erősebb ellenfelek fogadnak ott, vagy még (/már) megközelíthetetlen az adott környék. Merthogy az elérhető események attól is függenek, milyen szinten állunk, és ki van a csapatunkban. A jó hír, hogy újrajátszáskor így ugyanazzal a karakterrel is teljesen eltérő kalandokba keveredhetünk. A rossz, hogy gyakran fogalmunk sincs, merre tovább, csak kutakodhatunk a városokban, vagy aprítjuk a velünk fejlődő szörnyeket, hátha idővel történik valami. Cserébe szinte minden csatában van valaki, akinek szintet lép valamelyik értéke, a ding-gratz élmény pedig kimondottan addiktív. Ahogy a kitanulható szakmák és képességkombinációk hálója is.
Hagyományőrző felújítás
A játék természetesen HD lett, de a már annak idején is elég megosztó, nagyfejű figurás dizájn nem változott. Bár többen panaszkodtak arra, hogy a beígért 60 fps-t nem kapták meg, és darabos a mozgás, nálam a képkockaszám PC-n rendben lévőnek tűnt. A darabosságot pedig többnyire a felgyorsított mozgás okozta, de az, hogy a navigálás és a csata (külön!) felgyorsítható 2-3x sebességre, remek életminőség-javító megoldás. Akad pár további kellemes újítás, de a kamera mozgatása sajnos nincs köztük, ami elég kínos tud lenni, amikor ellenfeleket kerülgetnénk, de karakterünk éppen a kamerával szembe fut.
A zene általánosan jó, néha kimondottan remek, csak helyszínhez kötött, így gyakran elég sokáig ismétlődik pár dallam. A hanghatások rendben vannak, a tompább fegyverek puffja még vicces is néha. A szinkron ellenben eléggé hullámzó, és inkább csak a nagyjából rendben levő és az általános iskolai színielőadások szintje között mozog. A szövegben is akadt néhány furcsa megoldás, amit röpke 17 év alatt azért rendbe rakhattak volna.
A lényeg viszont nyilván a játékélmény, ami pedig a szabadságvágy függvénye, ennélfogva egyéni ízlés kérdése. Nekem például túl sok volt a céltalan jövés-menés és a reménykedés, hogy végre rábukkanok valami esemény indítópontjára (a PS2-es változatról készült netes végigjátszás nélkül). Viszont aki pont erre a felfedezési élményre hajt, az imádni fogja a Romancing SaGa-t. Amit a Square Enix munkatársai ráadásul sokkal barátibban áraztak be, mint a Tactics Ogre: Reborn-t – vélhetően ők is érezték, hogy egy rétegjátékról van szó.
