A Just For Games neve valószínűleg – hozzám hasonlóan – nem sok embernek cseng ismerősen, még annak ellenére sem, hogy francia cég rengeteg játék kiadásában és forgalmazásában vett már részt, köztük olyan ismert alkotásokkal, mint például a Sniper Elite vagy a The Binding of Isaac. A csapat emellett játékfejlesztéssel is foglalkozik, melynek eddigi legérdekesebb és legstílusosabb gyümölcse a március 30-án debütált Saga of Sins, amit erősen ihletett Hieronymus Bosch művészete, ami egyben kiválóan jellemzi a játékot. Egyébként volt szerencsém megcsodálni a festő műveit a budapesti kiállításon, és soha nem fogom elfelejteni a látottakat, ezért is csaptam le a rögtön a tesztelési lehetőségre.

Bűn és bűnhődés

A játék rövid bevezetőjében megismerhetjük Sinwell városának történetét, valamint a hazatérő papot (és egyben a történet főhősét), Cecilt. Őt irányítva kell átverekedni magunkat a hét főbűn által megrontott emberek elméjén, így megtisztítva nem csupán a lelküket, de a pestisjárvány által sújtott várost is. Egy gyors ismerkedést követően egyik feljebbvalónk tájékoztat minket arról, milyen módon férkőzhetünk a városlakók tudatába, hogy leszámoljunk az ott gyökeret vert romlás gennyedző virágaival. Újonnan szerzett tudásunknak hála szinte azonnal egy bűnös elméjének színfalai közt találjuk magunkat, vétsége pedig nem más, mint a Falánkság (ha ebben a pillanatban valakinek a Hetedik című zseniális alkotás villan be elsőként, az tudja, mire számíthat.)

A játék alapvetően egy akció-platformer, melyben egy remekül megvalósított, 2D-s környezetben haladunk célunk, vagyis az aktuális bűnt megtestesítő démoni lény felé. Közben kisebb ellenfeleket mészárolunk le, a fejlődéshez szükséges érméket gyűjtjük, és igyekszünk nem elbukni szent küldetésünk súlya alatt. Előrehaladásunkat azonban kellemesen megfűszerezi egy játékmechanikai csavar, ugyanis a történet során több, eltérő tulajdonsággal rendelkező alakot – szám szerint négyet – is megnyithatunk harcos papunk számára. Kifejezetten tetszett, hogy ezen alakok mitikus lényeket mintáznak, kezdő formánk például a mindenki által ismert farkasember. A lények manifesztálódására is igazán ötletes választ nyújt a program. A bűnösök elméjében Cecil nem több puszta betolakodónál, az énvédő mechanizmus pedig olyanná formálja, amitől az áldozatok félnek vagy rettegnek, ezért minden lehetséges eszközzel megpróbálják kitaszítani magukból az isteni fény harcosát.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A játékmenetet két részre tagolták az alkotók. Az első egyfajta nyugalmi fázis, ilyenkor járhatunk a város utcáin, beszélhetünk a helyiekkel, pihenhetünk és a nehezen megszerzett pontjainkat oszthatjuk el egy képességfán. A program másik része sokkal izgalmasabb: itt már az adott bűnös (vagy épp ártatlan) elméjében járunk, és a stílus alapvetéseinek megfelelően platformokon egyensúlyozzunk, gyilkos töviseken szökellünk át, ellenfeleket aprítunk – utóbbinak egyébként több módja is van, aktuális alakunktól függően. A legjobb pillanatokat értelemszerűen ez a rész tartogatja, hiszen itt találkozhatunk a bűnöket megtestesítő démoni lényekkel. Ezeken a területeken már jól jön a célirányos fejlesztés, az edzett reflex és egy nagy adag türelem, mivel ezek az entitások nemcsak, hogy szívósabbak társaiknál, de még némi páncélzatot is le kell róluk bontani ahhoz, hogy egyáltalán sebezni tudjuk őket. A különböző pályák mind-mind egyediek és érdekesek, ráadásul az ellenféltípusok is az adott bűn jellegzetességeit viselik magukon. Egy adott szakasz maximális teljesítéséhez azonban nem elegendő a gyors végigjátszás, a legtöbb terület ugyanis csak később, a megfelelő alak megnyitása után válik elérhetővé. Aki tehát kedveli ezt a műfajt, egészen biztosan nem fog csalódni (sem unatkozni), amennyiben bizalmat szavaz a játéknak.

Ki itt belépsz...

A játékkal töltött tesztidőszak során nem találkoztam semmilyen technikai problémával, bár tény, hogy egy ilyen stílusú program esetében egyébként sem beszélhetünk igazán jelentős gépigényről. A Saga of Sins egy nagyon érdekes és stílusos akció-platformer, ami első sorban a műfaj szerelmeseit fogja megszólítani, azonban azok sem csalódnak, akiket érdekelnek a sötétebb tónusú, vallási témájú játékok. Igazi elmerülés ez, melynek során olyan dolgokat tapasztalhatunk meg, amikkel nem biztos, hogy szembe merünk nézni.