Pontosan erre való a SnowRunner, ahol az Élet lényege semmi más, mint öreg vasakkal a lehető legmocskosabb, legsarasabb és és legsziklásabb helyeken rodeózni. A száguldás szót nyugodtan el lehet felejteni: a tengelyig érő dágványban a sétatempónak is örülhetünk. A Spintires-ből származó alapötlet máris pompás, de a fejlesztők egy egész helyre kis kerettörténetet is rittyentettek köré. Nem csupán 40 féle, különböző osztályba sorolt járművel lehet majd rohangálni (hehehe, ha lenne annyi időm, hogy kipörgessem mind), de bizony erős stratégiai-számolgatós része is van a dolognak.

A sztori három térképen, térképenként 4-4-3 (Szibéria hiába a legnagyobb, csak ennyit kapott…) pályán zajlik, ahol egy rakat dolog vár minket. Először is néhány, alaphelyzetben önmagában a feladatokra nagyjából alkalmatlan jármű, egy csomó végrehajtandó „bevetés”, s néhány az óra elleni verseny is. Ezekből kell összeszedni a szintlépésekhez szükséges tapasztalati pontokat, valamint a vásárláshoz szükséges dollárokat. Egyszerű, ugye? Aha, csak amikor a betongyár és a felépítendő híd között van mondjuk, alaphangon két mocsaras útszakasz, és ehhez van egy összkerékhajtás nélküli, aszfaltos útra való gumival rohangáló teherautód… Nos, nem fogsz nevetni. Ellenben egy idő után zsigerből kezeled majd a csörlőt, így fenyőfától fenyőfáig tudod vonszolni a megpakolt nagyvasat. Márpedig kell az XP és a pénz, mert ezekkel tudod az amúgy szintén a térképen megbújó gépkocsi-roncsokból összevadászott fejlesztéseket megvenni. Néhány könnyítés azonban belefért a dágványos szopókába: például a garázsba visszarakós mentés (azaz kezdheted az utat elölről), a tankolás és a javítás ingyenes. Rengeteg pótkocsit is össze lehet szedni: amit találsz, az, hacsak nem egy feladatnál kell valahova vinned, a tied. Meg ami rajta van: ez nagyon fontos elem. 

A feladatokkal sokszor csak megadott sorrendben tudsz haladni (ez utóbbira is neked kell rájönni, hehehe…). Például akkor, mikor egy főútvonalat (értsd: az út hosszának talán fele aszfaltozott, a többi mocsaras és/vagy köves földút) kell az azt elzáró akadályoktól megszabadítani (hiányzó híd, kőomlás, esetleg kidőlt villanyoszlop eltakarítása stb.). Gyakori eset, hogy a kívánt nyersanyagokhoz nem vagy képes a teherautóddal elvágtatni (a legolcsóbb összkerekes terepjáró tehergépkocsi szintben és pénzben is sok-sok órányi és pályányi játékidőre van), így a felderített pótkocsikat és a rajtuk lévő alapanyagokat felhasználva, azokat odavontatva tudsz haladni. Míg én erre rájöttem… A játékvideók nézegetése a YouTube-on a gyengék fegyvere, ’mmmkay?

Szerencsére a járművek is mozgathatóak a három térkép között, méghozzá a garázsok segítségével. Így például a tutorialban kötelező alaszkai kiruccanás során, az amúgy fizetős DLC-vel elérhető Khan 39 Marshall (Ami, figyelem, egy orosz rendszámos UAZ-3151-es, melynek korábbi változatát a Magyar Honvédség színeiben, 1999-ben az Alföld Kiképző Központban, mint Trautmann honvéd vezettem, nem is keveset… Imádtam!) velem jött vissza Michganbe és az összes felderítést meg a könnyűterepjáróknak szánt feladatokat meg is csináltam vele kacagva. Azért az kemény, hogy még ebbe a játékba is bele lehetett vinni a pay-to-wint… És emberek, amikor kiderül, hogy ez a szuperterepjáró, na, akkor válik bárkinek egyértelművé, hogy a fejlesztők oroszok. Szerintetek tévednék ennyi év worldoftanksezés után?!?! Ki emlékszik még a 107 mm-es ágyús Su-85-re?! :)))))

Naszóval, mire figyeljetek? Arra, hogy nincs mentés, tehát egy rizikósabb, bevállalós sziklamenetet vagy fenyőerdő-bujkálást (ezt úgyis meg fogjátok szívni, én is mindig mehetek vissza a garázsba…) kétszer is gondoljatok meg. Éjszaka soha ne menjetek először egy feladatra vagy nem ismert útra. Az új pályán első dolgotok legyen az összes kilátótorony elérése, ezzel a térkép felderítése. A legfontosabb a jó mocsár (mud) értékekkel bíró kerék, aztán a megemelt futómű és végül az erős motor. S amire nem kell figyelni, az az autók sérülése. Botor módon nem változnak a menettulajdonságok, csak mennek le a pontok. Szóval ne zavarjon, ha egy rendesebb kátyúban a motor 20-as életereje elköszön, nekem így még sohasem sikerült lemennem nullára. Hamarabb megborulok…

Egyeten szembeötlő dolog volt még: rajtunk kívül senki nincs a pályán. Nyomok, táborok, városok, parkoló járművek és munkagépek, működő üzemek, benzinkutak és üzletek vannak, de élőlény, akár egy kutya is – sehol senki. Tisztára posztapokaliptikus a látványvilág, de akkor kitől kapom a melókat?! S a végén egy igen idegesítő feature: nem lehet kiszállni a kocsiból. Pedig a gyalogos felderítésért néha a szomszédom fél karját (bocs, Laci…) odaadtam volna, s a való világban is szoktak ám ilyet csinálni a legprofibb offroaderek is, mesélik. Kár. A másik kár, hogy nincs koordinátaháló (tudjátok, B1, F5 meg ilyenek), így elég nehéz lekönyvelni, hogy egy-egy pályán pontosan hol, milyen (és mivel megrakott) pótkocsit találtunk. Ja és a zenét is kapcsoljátok ki, mert 30 perc után kivágod az ablakon a fülest. Nyomjatok valami rendes hillbilly-t, mondjuk a The Hillbilly Moon Explosiont vagy The Dead South-t. Nnnnna. Azzal menni fog.