Legyen szó A Karib-tenger kalózai-filmsorozatról, a Kincsvadászokról, a Hookról vagy a Fekete Szakáll szelleméről, a kalózokat felvonultató filmek és mesék általában nem a véres valóságot festik le. A kalózkodást inkább kalandos, varázslatos dolognak állítják be, miközben a gyönyörű vitorlás hajók és a tenger a szabadságot szimbolizálják. Ezzel persze nincs semmi baj, szükség van az ilyen mesékre. Jómagam szeretem is az ilyen sztorikat, így a Tortuga: A Pirate’s Tale-től sem vártam mást, mint felhőtlen szórakozást.

Nehéz is lehetne a kalóz élete

Az A Pirate’s Tale nem egy agyonbonyolított játék. Nyitásból ki kell választanunk kalózunk „avatárját”, megadhatjuk a nevét, a hajónk nevét, elbíbelődhetünk kicsit a zászlónkkal, aztán irány a szigetekkel szabdalt és meglehetősen sűrű forgalmú óceán. Itt aztán nekiláthatunk a kalózkodásnak, amit három pontban lehet összefoglalni.

Az első: ide-oda hajókázhatunk egy egész nagy területen. A térképen az angolok, a spanyolok, a hollandok és a franciák a törvényes urak, meg akad egy maroknyi morcos kalóz is, akik kissé hepciássá válnak, ha a szél az ő területükre fúj minket. Mindez real time történik, bár senki se számítson szimulátorra. Az egyetlen, amivel számolnunk kell, az a szélirány. Szembeszélben hajónk csigalassú, hátszélben szinte repül. Ezt leszámítva csak a WASD gombokat kell nyomkodnunk, és hajónk minden gond nélkül oda megy, ahová kívánjuk.

A második pont a menedzselés. A szigeteken kikötőkre lelhetünk, ahol egyrészt eladhatjuk a különféle zsákmányt (búza, ékszerek, lőpor… szóval minden, amire egy szétlőtt hajó rakterében szert tehetünk), javíthatjuk és fejleszthetjük hajónkat, no meg kipótolhatjuk legénységünket. Illetve munkát vállalhatunk az adott kormányzónál, akinél így jó reputációt szerezhetünk. Ennek hála megbocsátja, ha néha-néha az ő hajóit süllyesztjük el. Ha viszont a reputációnk alacsony, akkor vérdíjat akaszt a nyakunkba, mi meg bajlódhatunk a fejvadászokkal, akik rendre megzavarják békés kalózkodásunkat.

Ugyanígy a menedzseléshez tartozik legénységünk kedélyének magasan tartása. Mert hát ez a gerinctelen banda csak addig hű hozzánk, amíg megkapják a maguk jussát a zsákmányból. Külön igényt is benyújtanak, hogy miből szeretnének többet, mint amennyit megérdemelnek. Így ezeket a javakat jobb nem eladni, vagy ha mégis imigyen tennénk, akkor a befolyt összegből kell kimérni pár marékkal mohó embereinknek. Ugyanis, ha kedélyállapotuk megzuhan, akkor lázongani kezdenek, aztán hamar ott találjuk magunkat a palló végén.

És a harmadik: ha a hajókázás során felvonjuk kalózlobogónkat, és lerohanunk egy hajót, akkor átváltunk csatamódba. Vagyis átugrunk egy behatárolt területre, ahol akciópontokat felemésztve mozoghatunk, ágyúzhatunk vagy szállhatjuk meg az ellenséges hajókat, mindezt körökre osztva. A trükkös rész az, hogy mindig azt az oldalunkat fordítsuk oda a célpontnak, amelyiken a töltött ágyúsor van. Illetve az ellenség ama felét lőjük, amelyiken már meggyengült a védelem. Persze ellenlábasunk ugyanezen mesterkedik, szóval jó kis körmérkőzés alakulhat ki. Az egészet feldobja az, hogy nem feltétlen egy-egy a felállás, ugyanis lerohanhatunk komplett flottákat is. Persze ezt csak akkor okos megtenni, ha már mi sem egy hajóval rendelkezünk.

Bizony, komplett flottát építhetünk. Új hajót vehetünk, de akár az ellenségtől is elorozhatjuk, ha embereinkkel átszállunk. Ezt azonban érdemes jól átgondolni, mert ilyenkor az ellenség szintén átszáll a mi hajónkra, és ha emberhátrányban vagyunk, akkor bukhatjuk a ladikot. Ha megvan az új bárka, már csak fel kell bérelnünk egy kapitányt, és máris egy flottát kommandírozhatunk a csatatéren (a nyílt vízen viszont csak egy hajót kell irányítani).

Kalóznak lenni nem izgi

Ám mindez sajnos csak papíron izgalmas, míg játék közben nagyon hamar dögunalomba fullad az egész. Maga a hajókázós rész a legelső, amire ráununk, mivel sokszor kell irdatlan nagy távokat megtenni, vagy percekig keringhetünk egy sziget körül, mire végre arra téved egy olyan flotta, aminek elagyabugyálása megfelel a kapott feladat kereteinek.

És mivel az MI-nek annyi esze sincs, mint a faszemű, vézna csávónak A Karib-tenger kalózaiban, így az ütközetek sem tartogatnak kihívást. Főleg, ha olyan játékokon szívtad magadba a körökre osztott stratégiázást, mint az XCOM. Bár ellenfeleink próbálnak manőverezni, sokszor teljesen random mozognak, nem a sérült oldalunkat támadják, vagy a saját sérült felüket fordítják oda nekünk. Felfejlesztett hajóhadunknak tehát semmi sem állhatja útját. De akkor talán a fejlődés lassú…

Sajnálom, de nem. A játék menedzselős része, bár a program témájához képest elég részletes, alapvetően ez sem bonyolult. Gyorsan kitanulható, és egyáltalán nem nehéz vagyonokat felhalmozni, majd flottát építeni. Sőt, mindezt tetézi, hogy a második hajónkat már a tutorial során megkapjuk, onnantól meg nincs más dolgunk, mint egyedül vagy párban kószáló hajókra rávetni magunkat. És mindeközben minden kalózfilmes klisét elpuffogtatnak, néha már-már pofátlanul. Például az egyik választható avatár kiköpött Jack Sparrow.

Éppen ezért hiába érdekes a Tortuga: A Pirate’s Tale koncepciója, és tűnik elsőre szórakoztató programnak, alig néhány óra alatt ellaposodik. Szimulátornak fapados, menedzserprogramnak nem elég összetett, és körökre osztott stratégiának is kevés benne a kihívás. Lehet, hogy a kalózok élete nem volt mesésen kalandos, de az tuti, hogy ennél csak izgalmasabb lehetett.