Tesztek

Eldritch teszt

Eldritch teszt

Lovecrafti témájú játékhoz legutóbb a Magrunner: Dark Pulse képében volt szerencsém, így talán érthető, hogy az egészségesnél kicsit több szkepticizmussal ültem le az Eldritch elé. Persze ahogy az ilyenkor lenni szokott, csalódnom kellett, méghozzá kellemesen.

Gran Turismo 6 teszt

Gran Turismo 6 teszt

A benzin gőze már gyerekkorban elbűvöli a legtöbb férfiembert, és alig akad olyan hím, aki ne képzelné el magát ünnepelt versenyzőként. A valós siker keveseknek adatik meg, de kárpótlásul van nekünk egy digitális emlékkönyvünk, telis-tele autókkal.

Battle for Wesnoth teszt

Battle for Wesnoth teszt

A Battle for Wesnoth egy körökre osztott stratégia, fantasykörnyezetbe ültetve. A játék első változata 2003 júliusában látta meg a napvilágot David White gondozásában, azóta rengeteg fejlesztésen esett át a program. Hála a nyílt forráskódnak, rengetegen csatlakoztak, hogy a legkülönbözőbb módokon segítsék Wesnoth fejlődését (köztük magyarok is!). A teszt írásakor a hivatalos oldalról az 1.11.10–es verzió érhető el.

Forza Motorsport 5 teszt

Forza Motorsport 5 teszt

Konzolos autószimulátor-rajongónak lenni még sosem volt olyan jó, mint 2013 végén: mind a Microsoft, mind a Sony szabadjára engedte saját sorozatának új részét, de kettejük közül csak az előbbi merte bevállalni azt, hogy egy teljesen új platformon öregbítse játéka hírnevét.

State of Decay PC teszt

State of Decay PC teszt

Hónapokkal az X360-as verzió megjelenése után PC-re is megérkezett a State of Decay korai változata, ami a megjelenését követő foltozgatásoknak köszönhetően érezhetően sokat javult. Az biztos, hogy ez még mindig egy kiváló ötletekkel telezsúfolt zombis játék. De valahogy mégsem az igazi.

Cry of Fear teszt

Cry of Fear teszt

A félelmetesnek titulált, horror műfajba tartozó szerzemények többsége csupán néhány jól bevált riogatási formával próbálja érrendszerünk átfolyási képességét letesztelni. Szerencsére elenyésző számban ugyan, de akadnak olyan alkotások, amelyekben a készítők többfrontos támadást indítanak a félelemérzetünk trenírozása érdekében...

The Walking Dead – Season 2: All That Remains teszt

The Walking Dead – Season 2: All That Remains teszt

A The Walking Dead videojáték-sorozat első évada sokunk lelkében mély nyomott hagyott, így 2012 novembere óta vártuk, hogy leülhessünk a folytatás elé. A széria az ígéretekhez híven visszatért, tesztünkben pedig igyekszünk válaszolni arra a kérdésre, ami a legtöbb játékost foglalkoztatja: vajon a folytatás képes elődje nyomába érni?

Injustice: Gods Among Us Ultimate Edition teszt

Injustice: Gods Among Us Ultimate Edition teszt

Az Injustice Xbox 360-as és PS3-as premierje után fél évvel a szuperhősök PC-n, PlayStation 4-en és PS Vitán is egymásnak esnek. Mi természetesen a személyi számítógépes átiratot vettük szemügyre, és ezúttal is egy megosztó programot találtunk.

BioShock Infinite - Burial at Sea (Episode 1) teszt

BioShock Infinite - Burial at Sea (Episode 1) teszt

Valakinek még egy utópiában is el kell takarítania a szemetet – nos, itt jövök én a képbe. A lány kiutat ígért, s én kétségbeesésemben minden szavát elhittem. Pedig már mindnyájunkat örök sírba temetett a tenger, épp csak nem ébredtünk még rá erre...

Counter-Strike: Condition Zero teszt

Counter-Strike: Condition Zero teszt

Hogy az egyes játékok mellé járó szerkesztőprogramokkal csodákat lehet művelni, arra jelen idő szerint alighanem a DotA az egyik legjobb példa. Ezek a rajongók által készített „garázsfejlesztések” olykor még az eredeti alkotásnál is nagyobb népszerűségnek örvendenek, köszönhetően többek között annak, hogy a szerző számára már rendelkezésre áll a technikai háttér, ezért idejének nagy részét inkább az ötletének minél tökéletesebb megvalósításába fektetheti.

Viking: Battle for Asgard PC teszt

Viking: Battle for Asgard PC teszt

Első találkozásom a játékkal elég felemásra sikerült. A képek és videók nagyon biztatóak voltak, az ár nem volt vészes, elkezdtem hát utánajárni, honnan is szalajtották. A kiadó a SEGA, amely nem tartozik a kedvenceim közé, rengeteg csalódást okoztak már a termékeik. A fejlesztő a Total War-sorozattal méltán népszerűvé vált Creative Assembly -- de kérdés, hogy a stratégiák királyai hogyan boldogulnak egy vérbeli akciójátékkal. Végül pedig az igazi feketeleves: a Viking 2008-ban jelent meg konzolokra, és csak 2012-ben portolták PC-re, ami az álmoskönyvek szerint semmi jót nem jelent. A hosszas „kedvcsináló” után nézzük meg a játékot kritikus szemmel!

Battlefield 4: China Rising teszt

Battlefield 4: China Rising teszt

Mivel jó ideje inkább csak a Battlefield 4 bugokról szólnak a hírek, sokan észre se vettük, hogy szépen csendben megérkezett az első hivatalos kiegészítőcsomag a játékhoz, amely a ma már szokásosnak nevezhető tartalmat nyújtja. De vajon megéri az árát a prémium?

Rise of Nations teszt

Rise of Nations teszt

2000-ben az akkor már világhírű Sid Meier’s-sorozat dicsfényében fürdő Brian Reynolds elhatározta, hogy új, ismeretlen vizekre evez, és eme elhatározásától fűtve meg is alapította a Big Huge Games nevű fejlesztőgárdát, amelynek első feladatává nem meglepő módon egy stratégiai játék, a Rise of Nations elkészítése vált. A 2003-ban debütált programban azonban a várttal ellentétben hős telepeseink ezúttal nem körönként mozgással álltak neki, hogy létrehozzák a környék leghatalmasabb, mesés gazdagsággal dicsekedő országát, hanem valós időben igyekeztek meggyőzni a játékost -- na meg a közelben járőröző katonákat --, hogy ők sem tétlenkednek ám a bányák mélyén a szorgos egérkattintások közepette.

Papo & Yo teszt

Papo & Yo teszt

Az indie játékfejlesztés egyik legnagyobb előnye, hogy a készítők olyan témákhoz is nyúlhatnak, melyeket a nagy kiadók azonnal a kukába hajítanának. Nem úgy a független fejlesztők, akik ki is használják a szabadságukat ezen a téren, és néha morális, néha társadalmi problémákat boncolgatnak. A Papo & Yo is ilyen.

Retro City Rampage DX teszt

Retro City Rampage DX teszt

A Retro City Rampage PC-s és konzolos ámokfutása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a 3DS-re átírt, továbbfejlesztett kiadás viszont mindenért kárpótol.

The Sims 3: Előre a jövőbe (Into The Future) teszt

The Sims 3: Előre a jövőbe (Into The Future) teszt

Van abban valami egészen zavarba ejtő, hogy a Maxis a Sims 3 életciklusának végén jelentkezik a széria egyik legjobb és legegyedibb expanziójával -- mintha egy autóversenyző még egy utolsó jutalomkört futna nyugdíjazás előtt álló öreg masinájával...

Killing Floor teszt

Killing Floor teszt

Red Orchestra, Rising Storm – ismerősek lehetnek ezek a címek, hiszen mindkettőt a Tripwire Interactive készítette. A roswelli csapat azonban nem töltötte szabadidejét mindig háborús játékok készítésével: néha el-elkalandoztak, és hagyták a képzeletük sötétebbik részét is kibontakozni. Így születhetett meg jelen teszt alanya, a Killing Floor.

Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 3 Full Burst teszt

Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 3 Full Burst teszt

Mi a különbség a Mikulás és a japánok között? A Mikuláson van zsák, a japánok meg nindzsák! Oké, most, hogy minden keleti abszurditásra immúnis olvasót elriasztottunk, lássuk, milyen is az, mikor a harcművészet a PC-s játékosokkal találkozik!

Journey of a Roach teszt

Journey of a Roach teszt

Elhiszed, ha azt mondom, hogy egy kalandjáték, amelynek főhőse egy csótány és helyszíne az atomháború sújtotta föld, lehet kedves és szerethető? Nos, ha nem, akkor próbáld ki a Koboldgames alkotását, és talán neked is megváltozik a véleményed!

Dead Cyborg - Episode 2 teszt

Dead Cyborg - Episode 2 teszt

A Dead Cyborg első, „A halál kezdete” alcímet viselő epizódja után tavaly márciusban megjelent a sorozat soron következő felvonása, ami a szintén nem túl sok jóval kecsegtető „A halálban” elnevezést kapta. Csakhogy ez a borúsan hangzó esemény egyben örömteli is, hiszen visszatért egy egyedien groteszk hangulat a játékipar ismétlésektől unalomba fúló lélekvilágába.

Warface teszt

Warface teszt

Eljött hát az idő, amire Cevat Yerli várt: egy elhúzódó zárt béta után végre nálunk is elstartolt az első free-to-play Crytek shooter, a Warface. A végeredmény korrekt, ámde közel sem kiemelkedő, a free-to-play (F2P) forradalom így elmaradt.

Enslaved: Odyssey to the West Premium Edition teszt

Enslaved: Odyssey to the West Premium Edition teszt

A Ninja Theory három év késéssel a PC tulajdonosoknak is elmeséli Monkey és Trip utazását a gépek uralta posztapokaliptikus USA-ban, és mindezt úgy tálalja, hogy még a középszerű játékmenetet és a szegényes portolást is megbocsátjuk neki.

Deadfall Adventures teszt

Deadfall Adventures teszt

Remények és kétségek között őrlődtünk a Deadfall Adventures bejelentése óta, és a végeredmény sajnos inkább a kétségeket igazolta. Ez nem a Salamon király kincse, hanem egy közepesen sikerült Nathan Drake utánérzés, pár hibás fejlesztői és kiadói döntéssel.

X Rebirth teszt

X Rebirth teszt

Tartotta magát ütemtervéhez, és időben megjelent az X Rebirth, a legendás űrhajós sorozat legújabb darabja, de úgy tűnik, hogy kellett volna még néhány év, hogy valóban elkészüljön. Ha azt hitted, 2013-at megúszhatod egy hatalmas csalódás nélkül, akkor igazán nagy meglepetésben lesz részed.