Tesztek

Wilson kollégánk szavajárása, hogy Assassin’s Creed játékhoz még nem készült értelmes kiegészítő, és ezen véleményén jó eséllyel a Freedom Cry sem fog változtatni, hiszen a világ semmivel nem lenne szegényebb, ha sosem jelenik meg Adéwalé önálló kalandja.

A King’s Bounty: The Legend sikere után nem is volt kérdéses, hogy az orosz mesevilág újra rabul ejti majd előbb-utóbb a képernyőnket, az eltelt egy év alatt és okán inkább csak az a gondolat bizsergette meg elkószált fantáziánkat, hogy a következő epizód vajon egy újabb csúcsot képez-e a sorozattá duzzadó kalandban, avagy inkább a népesebb rókabőrök felé veszi-e az irányt. A válasz viszont legalább annyira arcul csapott minket, mint a Ku-Klux-Klan fanatikus tagjait, ugyanis mint az ismételten kiderült; bizony nem minden fekete-fehér.

Sajgó ujjakkal, kialvatlan szemekkel kúsztam vissza hozzátok a pokolból, hogy örömhírt hozzak: hála a Blizzard papjainak, a Diablo 3 végre sokkal diablósabb, mint a megjelenésekor, úgyhogy aki rég odahagyta Sanctuary földjét, az vegyen magához némi tömjént és szenteltvizet, mert itt az ideje visszatérni az ördögűzéshez. Nem hiszed? Akkor hadd győzzelek meg!

Bevallom, a dán Zaxis Gamesről ez idáig konkrétan nem is hallottam, aztán év elején előrukkoltak a 99 Levels to Hell című játékukkal, amit eszem ágában nem lett volna megvenni -- de ha már benne volt egy csomagban, gondoltam egy próbát megér...

Még a legjobbaknak sem sikerülhet minden. Az Eidos Montreal a Deus Exet úgy rángatta ki a sírgödörből, hogy közben mindent beletett, amit az eredetibe nem lehetett. Pont ugyanezt vártuk tőlük a Thief feltámasztásánál is, de nem is csalódhattunk volna nagyobbat.

Sokat kellett várni rá, és a nagy titkolózások közepette zajló fejlesztés miatt sokáig egyáltalán nem voltunk biztosak benne, hogy az Obsidian Entertainment játéka megérdemli, hogy strigulákat húzzunk miatta a naptárba. Aztán megérkezett a végleges verzió, és nagyjából egy óra után biztossá vált, hogy egy botrányosan jó videojáték készült a coloradói kisváros hétköznapjait feldolgozó rajzfilmsorozatból.

A 2003-as év folyamán egy nagyszerű belső nézetes lövöldözős játék jelent meg, melynek egyik fő vonzerejét elsősorban a látványos vizuális megvalósítást lehetővé tevő motor által hajtott hatalmas bejárható terület jelentette, mindemellett a főszereplőt szükség szerint különféle beültetett implantátumok segítségével támogathattuk az akciók során.

A Plastic Piranha első (és egyben talán utolsó) játékát van miért savazni, egy jelentős pozitívumot viszont nem lehet elvitatni tőle: tökéletes elrettentő példája annak, hogy milyen NE legyen egy kompetitív online FPS.

A Jazzpunk már most jó eséllyel pályázik az év legviccesebb játéka címre. Azt ugyan nehéz eldönteni, hogy mi játszunk-e vele, vagy a szoftver velünk, de ez nem is fontos annyira: a szórakozás garantált, a röhögés túladagolásának veszélye erősen fennáll.

„A látszat néha csal!” - mondta a süni, miután lemászott a drótkeféről, az axióma pedig az Insurgencyre is áll, dacára ugyanis a cudar emlékű tavalyi bétának, a New World Interactive taktikai shootere simán az év első kellemes meglepetése lett.

„Dragonbóóóóól zed-zed, kedves Songohááááán!” – énekeltem, miközben felizzott a Battle of Z startképernyője a PS3-on. Szívem elöntötte a bátor (s botor) remény, hogy ezúttal is győz a jó, de sajnos a fejlesztők a szemem láttára szenvedtek vereséget.

Utoljára 2008-ban tette tiszteletét Pókember a gépeinken a Spider-Man: Web of Shadows képében, s az elmúlt közel hétszázharminc napos kihagyást a hálószövő úgy próbálja pótolni, hogy rögtön négy különböző alteregójával szállhatunk harcba...

Három évig készült a világ legegyszerűbb grafikájával ellátott kardpárbaj-szimulátora. Észvesztő sebesség, gondolati szinten cikázó stratégia és a győztest felfaló óriáskígyó – ez a Nidhogg.

Tíz évvel az eredeti megjelenést követően visszatért a Fable-sorozat első része, hogy ezúttal HD-ben kápráztassa el a régi (és remélhetőleg új) rajongókat. De vajon az új köntös ér annyit, hogy kifizessünk érte nagyjából tizenkétezer forintot?

Hiába volt rá egy csomó ideje, a Square Enix harmadjára sem tudta gatyába rázni a Final Fantasy XIII-sorozatot, így a leköszönő konzolok JRPG-s hattyúdala egy ötletekkel teli, de zavaros és sokszor megmagyarázhatatlan játék köntösét öltötte magára.

Két és fél évtized után visszatért a videojátékok világába az akciófilmek koronázatlan királya. Nem ez lesz minden idők legmaradandóbb, legkiválóbb adaptációja, de annyira borzalmas se lett, mint az átlagos filmfeldolgozások.

Számára ismeretlen terepre lépett az eddig megbízható kalandgyárosként meg- és elismert Daedelic. Vajon a német csapat megállja helyét az újra divatba jött old-school szerepjátékok ingoványos talaján? Tesztünkből talán ez is kiderül.

A régi szép időknek állít emléket a Battlefield 4, hiszen négy klasszikus pályával és maroknyi újítással „csábít” a második DLC-csomag. Ráadásul a bugok száma is jelentősen csökkent, és még levolutiont is kaptunk. Ugyan mi kell még? Mehetünk vissza battlefieldezni!

Nem egyszerű az élet, ha az ember nem is ember, hanem polip, aki a kétlábúak világában próbál meg érvényesülni, mint dolgozó családapa.

A Desktop Dungeons az játék, amitől az ember nem vár sokat első ránézésre. Az ajánlókban maguk a fejlesztők is tíz-húsz perces kikapcsolódást ígérnek, így hát én sem számítottam rá, hogy hajnalig a gép előtt ragadok majd az esti telepítés után…

Mario és barátai megunták Bowser és kompániája szívatását, és inkább elmentek golfozni egy jót. Igen, golfozni, ugyanis néha nekik is le kell vezetni a feszkót valahogy.

A Valve esetében nem példa nélküli, hogy rajongói alkotásokat és jól sikerült kezdeményeket karol fel, és mögéjük állva teljes értékű játékként dobja piacra azokat. Vannak jól ismert példák erre, és vannak, amelyekről kevesebben hallottak, vagy kevésbé bizonyultak időtállónak. Ilyen a Gunman Chronicles is.

A finn Frozenbyte csapata akár még ismerős is lehet néhányaknak a Shadowgrounds játékok kapcsán, ám a 2001-ben alakult brigádnak sokáig nem igazán sikerült berobbannia a köztudatba. Talán pont ezért tettek egy száznyolcvan fokos fordulatot 2009-ben, ugyanis míg addig a felülnézetes hentelésnek szántak hosszas éveket, addig a Trine-nal egy fizika uralta fantáziabirodalomba kezdték el csapkodni a fejszéjüket -- meglepő hatékonysággal.

A tudomány világa éppoly csodálatos és rejtélyekkel teli, mint a mágiáé, és mindezt a Teslagrad is tökéletesen érzékelteti. Az elektromossággal és elbűvölő bájjal megtöltött játék a logikai platformerek kedvelőinek garantált élményt nyújthat.