Többünk számára vélhetően emlékezetes dátumként vésődött be 2005 októbere, a nap, amikor Karl Fairburne először ragadta meg kedvenc csúzliját, hogy akciófilmbe illő jelenetekkel redukálja nullára a Berlinben állomásozó gazfickók számát. A Sniper Elite (ismertebb nevén Sniper Elite: Berlin 1945) noha teljesen új szereplőként vonult be a köztudatba, ez önmagában is bőven elegendő volt ahhoz, hogy játékosok garmadáját láncolja a monitorok vagy éppen a konzolok elé. A folytatáshoz kétség sem fért, és bár a sorozat második része már jóval több hibával érkezett, mint elődje, ennek ellenére zömében mégis pozitív visszajelzéseket sikerült bezsebelnie.

A lecke tehát jócskán fel volt adva, hőn szeretett Karlunk ugyanis ismét bevetésre kész, hogy immáron harmadszor próbáljon meggyőzni minket létjogosultságáról és a bullet time nyújtotta élmény eddig kiaknázatlan lehetőségeiről, melyhez ezúttal Afrika egzotikus tájai asszisztálnak. Golyó a tárban, ujj a ravaszon, céloz – csakhogy az a bizonyos „bumm” most valahogy mégis elmaradt.

Szavannák, fekete nők, o-ó-ó, Afrika!

Egy csontig lerágott időszak újramelegítése könnyen egy kukoricán térdeplős este élményét keltheti, és mindez harmadszor már egy biztonsági öv nélküli autópályás száguldás érzetével társul. Csakhogy a változatlan (és igen egyszerű) koncepció az SE3 esetében valahogy mégis életképesnek tűnik: végy egy kis második világháborút, adj hozzá egy már jól bejáratott funkciót, és keverd össze néhány újdonsággal. No, de akkor hol a bibi? – tehetjük fel jogosan a kérdést. Még egy tapasztalt konyhatündér is követhet el néha hibákat, melynek eredménye bár az esetek nagy részében csak az elsózott rántott hússal párosul, esetünkben azonban a komplett konyha napalmmal való beborításáról kell beszélnünk. Hogy miért? Lássuk!

Hősünk újfent az a körmönfont vérbeli amerikai, aki szabadidejében az OSS nevű titkosszolgálat embereként kilométerekről formálja képzeletének megfelelő formájúra a távcsöve másik oldalán brillírozó náci tisztek kobakját. A terep azonban most teljesen más, mivel a földig rombolt Berlin után ezúttal Észak-Afrika egzotikus tájaira kapunk meghívást, ahol jó szokásunkhoz híven ismét keményen toljuk a YOLO-t. 1942-t írunk, a második világégés most kezd csak igazán veszélyes lenni: Németország egy új csodafegyver elkészítésén mesterkedik, amivel végzetes csapást mérhet a szövetséges erők megmaradt táborára. Itt lépünk a képbe mi, hiszen, mint tudjuk: egyetlen golyó is képes pontot tenni egy kontinenseken átívelő háború végére, így az a feladatunk, hogy meggátoljuk az ellenséget ördögi tervének kivitelezésében.

OKJ-s boncmesterképzést tessék

Jó mesterlövész lévén a sorozat védjegyének számító röntgenfelvétel, az X-Ray Kill Cam nevű jóság természetesen itt sem hiányozhat. Egy, a harmadik epizódját taposó játék esetében persze azt gondolhatjuk, hogy kevés újdonságot tartogathat egy már gyakorlatilag több éve használt, ámde jól bevált megoldás, és igazából nem is tévedünk olyan nagyot. A Sniper Elite 3-ban egy az egyben a korábbi megoldás köszön vissza, csak krepp-papír helyett ezúttal selyemcsomagolásban. Az anatómiai részletességgel ábrázolt jelenet minden korábbinál kiugróbb látvánnyal bír, olyannyira, hogy a pár másodperces felvétel már-már egy kórbonctani vizsgára való felkészülésnek is simán betudható lenne. A kilőtt golyó becsapódását immár nemcsak a csontok, hanem a különböző inak és a legapróbb izomrostok szemszögéből is megcsodálhatjuk. Azt viszont nem árt tudni, hogy a funkcióval kevésbé szimpatizálók akár végleg búcsút inthetnek a néhol gyomorforgató momentumoknak, a funkció ugyanis teljesen kikapcsolható, egyébiránt pedig a beépített opciókon keresztül lassíthatjuk vagy akár gyorsíthatjuk is a felvételt.

A korábbi epizódokkal ellentétben az aktuális rész kapcsán a fejlesztők úgy gondolták, hogy alternatív módszerekből sosem lehet elég, éppen ezért a játékmenetet változatos Stealth Kill lehetőségekkel bolondították meg. Ezzel kapcsolatban viszont nem árt tudni, hogy a puszta kézzel történő likvidálást nem tudjuk befolyásolni, a derék Karl ugyanis teljesen véletlenszerűen teszi el láb alól az előtte álló delikvenst. Újdonság viszont a fűbe harapott ellenfelek kilootolása, melynek során a pórul járt illető zubbonyát átkutatva számos hasznos holmira tehetünk szert. Maga a lopakodás és a csendes pusztítás még élvezetes móka is lenne, ha az összképet amúgy nem rondítaná el a pocsékra sikeredett mesterséges intelligencia. Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnunk a lényeget, akkor úgy fogalmaznánk, hogy a fejlesztők mintha kifejezetten a lesből való támadást akarnák ránk erőltetni, függetlenül attól, hogy a velünk szemben álló felektől éppen mekkora távolságra vagyunk. Több alkalommal is előfordult, hogy több tucat méternyi osonást követően a késemmel már szinte a prédám feje búbját simogattam, mire az egyáltalán hajlandó volt megfordulni. Hozzáteszem, még ekkor is csak a „Hallottam valamit!” monológot pusmogta szegény pára, így kihívásra ezen a területen nem nagyon kell számítani.

Zsebünkben az egész front

Titkosszolgálati megbízásainkat szerencsére bőséges fegyverarzenállal támogatja az OSS, az újonnan bekerült testre szabhatósági rendszer pedig változatos megoldásokat tesz lehetővé. Ahogy haladunk előre, úgy nyílnak meg a legkülönfélébb harci eszközök és egyéb felszerelések (gránát, dinamit, taposóakna stb.), melyeket egy-egy küldetés előtt tetszés szerint variálhatunk, sőt, akár négy különböző kombinációt is összeállíthatunk, és egyetlen gombnyomással váltogathatunk közöttük. Kiemelendő továbbá, hogy a testre szabás nem csak a választható fegyvereket, hanem az ékkövünknek számító mesterlövészpuskánk egyéb kiegészítőkkel való átalakítását is magában foglalja. Változtathatjuk a célkeresztet, a ravaszt, sőt a puskatus borítását is – milyen kár, hogy ugyanez a lehetőség a nálunk lévő többi fegyvernél (pisztoly, géppuska) már nem alkalmazható!

Zsebünkben az egész front

Titkosszolgálati megbízásainkat szerencsére bőséges fegyverarzenállal támogatja az OSS, az újonnan bekerült testre szabhatósági rendszer pedig változatos megoldásokat tesz lehetővé. Ahogy haladunk előre, úgy nyílnak meg a legkülönfélébb harci eszközök és egyéb felszerelések (gránát, dinamit, taposóakna stb.), melyeket egy-egy küldetés előtt tetszés szerint variálhatunk, sőt, akár négy különböző kombinációt is összeállíthatunk, és egyetlen gombnyomással váltogathatunk közöttük. Kiemelendő továbbá, hogy a testre szabás nem csak a választható fegyvereket, hanem az ékkövünknek számító mesterlövészpuskánk egyéb kiegészítőkkel való átalakítását is magában foglalja. Változtathatjuk a célkeresztet, a ravaszt, sőt a puskatus borítását is – milyen kár, hogy ugyanez a lehetőség a nálunk lévő többi fegyvernél (pisztoly, géppuska) már nem alkalmazható!

A fejlesztők elmondása szerint ezúttal jócskán megnövelték a bejárható terület méretét is, ami ugyan némi sandbox-jelleget kölcsönöz a programnak, viszont a játékmenetre gyakorolt hatása alig érezhető. A nagyobb (és szeletekre osztott) játéktér ellenére folyamatosan kötött pályán mozgunk – leszámítva a helyenként előforduló rövidítőket –, és gyakorlatilag mindenütt ugyanazt csináljuk (lopakodunk, ritkítjuk a közkatonákat, majd elintézzük a tényleges célpontokat). A helyzetet ráadásul nagyban csúfítja az idegesítő fedezékrendszer, ami voltaképp nem is létezik, hiszen nincs lehetőség a falhoz simulásra vagy kikukucskálásra, egyszerűen odaállunk a falak mellé, aztán vagy kiszúrnak minket, vagy nem. Leguggolni szinte bárhol le tudunk, ám hasra dobni magunkat már külön művészet, a procedúra kivitelezése egy komplett aerobikedzésnek is elmehetne.

Online csatatérben az erő

A kissé elbaltázott kampány mellett szerencsére többjátékos módot is kapunk a pénzünkért, ráadásul nyomban kétféle változatot: a sok más játékból ismert co-op mókán túl egy kompetitív jellegű online lövölde is elérhető. Előbbivel kapcsolatban kiemelendő, hogy a hagyományos kétszemélyes küldetéseken felül adott a Survival névre keresztelt túlélőmód is, amelyben internetes partnerünkkel karöltve kell átverekednünk magunkat a náci hordákon. A mód igazi különlegességét a társunkkal való folyamatos együttműködés és kommunikáció adja, ezek hiányában ugyanis esélyünk sincs a küldetések sikeres megoldására.

A kompetitív mérkőzésekkel operáló többjátékos részben összesen tizenketten ugorhatunk egymásnak, mi több, a távcsöves puskával való folyamatos kempelés kikerülésére rém egyszerű képlettel álltak elő a fejlesztők: minden játékos limitált munícióval szaladgál, így kényszerítve állandó mozgásra és utánpótlásra az egyébként önjelölt bokorban bujkálókat. A csavar meglehetősen érdekes játékmenetet biztosít, az öt különböző játékmód pedig kifejezetten hangulatos megmérettetéseket kínál. A multiplayer ezen részéről nem árt tudni, hogy akárcsak a kampányban, itt is lehetőségünk nyílik a felszerelésünk aprólékos összeállítására, sőt, karakterünk átszabására is. Ez utóbbinál az alap kinézet mellett tizenhét különböző megjelenés közül választhatunk, és az olasz obsitostól kezdve az OSS ügynökein át egészen a német parancsnokokig változtathatjuk a küllemünket.

Kár érte

Nagy várakozás előzte meg az SE idei darabját, mely bár számos újdonsággal kecsegtetett, az összképet illetően valahogy mégsem találtuk meggyőzőnek. A már említett hibák (buta MI, a normális fedezékrendszer hiánya, a monotonitás) egy harmadik epizódnál járó mű esetében teljesen érthetetlennek, már-már fejlesztői hanyagságnak tűnnek, ugyanakkor a grafikusmotor által prezentált látvány sokakat kárpótolhat, már amennyiben az a fontos, hogy a program jól fessen a képernyőnkön. A Sniper Elite 3 kampánya tehát csalódást keltő, viszont a többjátékos módon eszközölt változtatások ötletesek, és a program ezen lehetősége kifejezetten szórakoztató móka, pláne cimborákkal karöltve.