Tesztek

Sokáig senkinek nem jutott eszébe, hogy olyan akciójátékot készítsen, amiben nem kell, sőt, sok esetben nem is szabad lőni. Azonban a Ubisoft 2003-ban gondolt egy merészet, és Tom Clancy munkásságából merítve megalkotta Splinter Cell nevű külső nézetes játékát, mely az adrenalinpumpáló akció helyett az osonásra, kémkedésre tette a hangsúlyt. Most az elején „lelövöm a poént”: a recept zseniálisan működik, bár itt-ott egy-egy hozzávaló adagolásán még van mit csiszolni, de az összhatás már az első próbálkozásra is elismerésre méltó.

1993. október 3-án közel 160 amerikai Ranger és Delta Force kommandós hatolt be a polgárháború sújtotta Szomália fővárosába, Mogadishuba. A különítmény célja a civil lakosságot éheztetéssel tizedelő Mohamed Farah Aidid hadúr két legfontosabb emberének foglyul ejtése volt. Az eredetileg félórásra tervezett akció azonban félresiklott: Aidid milíciája ugyanis két amerikai helikoptert is lelőtt, a személyzet kimentésére útnak indított osztagok pedig szintén csapdába estek. A harc végül 17 órán át tartott, mely során tizennyolc amerikai katona és több száz szomáliai milicista vesztette életét.

Bár a krakkói Reality Pump Earth-sorozata már lassan tizenkét éves, valahogy sosem sikerült igazán magára vonnia az RTS-ekre éhes közönség figyelmét. Az 1997-ben debütált Earth 2140 csak hazájában és Törökországban könyvelhetett el jelentősebb sikert (utóbbiban is főleg a török lokalizáció miatt), a 2000-ben megjelent folytatás pedig bonyolult játékmenetének köszönhetően inkább csak a tapasztalt stratégák körében terjedt el. Sajnos ugyanezen sors jutott osztályrészül a 2005-ben kiadott harmadik epizódnak is; sajnos, mivel a tesztünk tárgyául szolgáló Earth 2160 egy majd minden ízében eredeti stratégia, kiváló és ötletes újítások tömkelegével -- melyek többsége azonban apró banánhéjak egész során csúszik el…

Amikor sikerült pár órányi szenvedés után életet lehelnem az Aion Koreába szánt változatába, akkor és ott megfogadtam, hogy én ehhez a játékhoz többet a büdös életben nem nyúlok hozzá. Az a változat gyakorlatilag pont olyannak tűnt -- már ameddig el tudtam navigálni benne a nyelvi nehézségeknek köszönhetően --, mint egy sokadik Lineage, amely, előre is elnézést a rajongóktól, de körülbelül annyira szórakoztató volt számomra, mintha Zámbó Árpi szerenádot énekelne az ágyamnál egy átdolgozott nap után. A sors azonban úgy hozta, hogy lehetőségem lett kipróbálni a nyugatosított bétát, amelyre először azt hittem, hogy ugyanaz lesz, mint a már látott változat, csak angolra fordítva; ennél nagyobb tévedése embernek pedig nem volt azóta, hogy az ősember „de aranyos kis cicus!” felkiáltással elindult egy szunyókáló kardfogú tigris felé.

Nehéz a dolga a melósnak… Alec Mason nem akart mást, csak biztos munkát - azért utazott a Marsra testvére után, hogy bányásznak álljon, azonban mégis egy olyan ellenálló mozgalom élére került, amelyik épületrombolásban, szabotázsakciókban és gerillaharcban „utazik”.

Vannak játékok, amik a gyors eredmények, a hirtelen mozdulatok, a könyörtelen fejlövések miatt lesznek sikeresek. Vannak olyanok, amik mindenki szerint szórakoztatóak, ezek zenével vagy más, könnyen emészthető témával csábítják a játékosokat. Most azonban egy olyan játék tért vissza, ami annyira addiktív, hogy a legrosszabbat hozza ki belőled: nem eszel, nem mész vécére, nem beszélsz senkivel -- csak és kizárólag játszol. Isten hozott, Colonization, isten veled, élet.

Minden férfinak más nő tetszik, többségünknek azonban az olyan szép, okos, humoros lányok jönnek be, akikben van valami apró plusz „varázserő”, s akikkel nem csupán a plázákban mászkálhatunk, hanem tartalmasan tölthetjük el az időt (mindez persze relatív). Az ilyenekből azonban manapság sajnos egyre kevesebb van, s olykor az is előfordul, hogy szívünk választottja nem minket akar. Azonban nem szabad elkeseredni, ugyanis ahogy egy régi haverommal mindig mondtuk egymásnak: „egyszer minden hülyére rátalál a szerencse”, s úgy is lett. S hogy miért írtam ennyit a nőkről az áprilisi Tesztelj Velünk pályázatra beküldött cikkemben? Amellett, hogy őket dicsőíteni sosem elég, azért, mert az általam tesztelt játék olyan gyönyörű és varázslatos, hogy azt csak hozzájuk tudom hasonlítani.

Körökre osztott stratégiai/harcászati játékra bukkanni 2007-ben szinte lehetetlen. A játékpiacon az akcióközpontú műfajok virágoznak egyre szebb és jobb kivitelben, míg a lassabb, megfontoltabb megközelítés híveinek be kell érnie régebbi nevekkel. Az 1C azonban merész lépésre szánta el magát: pénzt adott egy olyan játékhoz, mely egy elég szűk réteg számára okoz intenzív nyálcsorgatást. Ők viszont végre örülhetnek: a Fantasy Wars egy nagyszerű próbálkozás a hadijátékok műfajának feltámasztására a Panzer General és a Fantasy General nyomdokain.

Nem vagyok oda túlzottan a képregényekért, különösen a Marvel színes, latexruhába bújtatott hőseit nem csípem, de van egy karakter, akit kiskorom óta imádok, ez pedig nem más, mint Wolverine. Persze imádat alatt ne azt értsétek, hogy minden apró részletet tudok Logan múltjáról, csak néhány alapvető dolgot. Ennyi pedig pont elég ahhoz, hogy kíváncsi legyek az X-Men Origins: Wolverine The Game-re. Azonban egy képregény filmadaptációjának játékverziójáról beszélünk, ennél rosszabb óment pedig keresve sem találnánk — de higgyétek el nem fogtok csalódni!

A történelemben rengeteg bukást megéltünk már; mindenkinek van egy szerepe, melyet be kell töltenie a körforgásban. A ciklust azonban mindig az elvek feladása, rosszabbik esetben a halál zárja. Az elmúlt években jöttek rá a szórakoztatóipar fejesei, hogy ez bizony egy olyan téma, melyet érdemes ízekre szedni, és az óta tart a „Revenge of”, vagy a „The Fall of” titulussal megáldott termékek inváziója. Minden csavar és akadály ellenére nem tudunk még egy olyan tragikus kimenetellel lezárult történetet mondani, mint a Napkirályé, ki függőségéből áradó agóniája és népe iránti szeretete miatt szenderült jobblétre. Aki még mindig azt hiszi, hogy XIV. Lajosról beszélek, kérem, olvasson tovább.

Húsz évvel ezelőtt született egy játék, ami mára legendává nemesült. Lassan elkészül a második rész, és mégis ismét az eredetitől hangos a játékvilág: a Bionic Commando újrarajzolt és kicsit újragondolt visszatapsolása eleinte talán egyszerű reklámfogásnak indult, most azonban már az sem kizárt, hogy a nagy öreg lenyomja a még meg sem jelent folytatást.

Amikor az EA kitalálta, hogy az alkalmi játékosokra hangolja (butítja le) Will Wright zseniális gyermekét, partnerre talált az egykoron csodálatos birodalomépítő játékokat hegesztő, mostanában azonban csetlő-botló Tilted Millben. Az eredményt ismerjük – a srácok viszont nem adják fel...

Az Insecticide a Crackpot Entertainment fejlesztőcsapat első próbálkozása mind PC-re, mind Nintendo DS platformra, így a játékosoknak egyelőre még nincs viszonyítási alapjuk. Azonban az mindenképpen biztató tény, hogy a fejlesztésben olyan, többek között a Lucas Artsnál korábban dolgozó mesterek vettek részt, akiknek például Day of the Tentacle-t köszönhetjük. Sajnos eddig nem készült a játékból dobozos változat (valószínűleg nem is fog), így aki hozzá szeretne jutni, annak a termék hivatalos oldalán levő online letöltés ad erre lehetőséget. Természetesen a játéknak lesz egy második, befejező része is, amiből megtudhatjuk, mi történt hőseinkkel.

A maga idejében korszakalkotó RTS-ről, a Command & Conquerről szinte mindenki hallott már, főleg, hogy 2007-ben az Electronic Arts feltámasztotta a 2002-ben a Renegade-del nagyot bukott Westwood Studios klasszikus sorozatát (leszámítva az ex-westwoodosokat is foglalkoztató EA Los Angeles által készített Generalst, és kiegészítőjét, melyet sokan nem tekintenek igazi C&C-nek). Sokat beszélnek az eredeti, 1995-ös játékról, sokat beszélnek az új részről, azonban a kettő között volt egy játék, a sorozat második részre, melyről talán túl kevés szó esik. Ez pedig nem más, mint az 1998-as Tiberian Sun, jelen tesztem tárgya.

A Quake szériát azt hiszem, senkinek nem kell bemutatni. Az azóta több folytatást is megélt játék sikert sikerre halmozott, bár valljuk be, a Quake 4 nem volt olyan átütő erejű, mint a Quake 3 Arena. Azonban a Quake 3 is feledésbe merült, hiszen kevés verseny szolgálja az ezt a játékot e-sportként űző játékosokat. Az id Software gondolt egy merészet, és eme játékot új formában adja ki a régi és a leendő játékosoknak. A koncepció: egy ingyenes, böngészőben játszható, és ebből kifolyólag minden nagyobb telepítési hercehurcától a játékost megkímélő, feltuningolt Quake 3 megteremtése. Hogy ez miként sikerült? Olvassatok tovább!

Érdekes állatfajta ez a Krónikák-széria; akármilyen nagy rajongója is vagyok a Sims-franchise-nak, kissé már én is megcsömörlöttem a végeláthatatlan sorokban özönlő expanzióktól. A „fősodor” kiegészítői még dicsérhetők - eltekintve ugye attól, hogy egy ideális, nem a profit körül forgó világban ezek kétharmada bele lett volna építve az alapjátékba -, a Cuccok oldalág azonban már egyértelműen fekete báránynak tekinthető. A nemrég feltalált, önmaga létezését laptopbarát címkével igazolni próbáló Stories a catullusi „gyűlölök és szeretek” érzést táplálja bennem: egyrészt erősen rókabőr szaga van, másrészt igazán nem tudok belekötni, hiszen a sztorimód jó, különösen az állatos második etap volt igen kellemes szerzet. Jelen értekezés tárgya viszont olyannyira üdítő, hogy ezt az egész bekezdést zárójelbe teszi, és büszkén vallhatja magát a család egyik legjobb tagjának – tekintve pedig, hogy az utolsó gyermekek egyike, ezt a titulust nagy valószínűség szerint nem sok veszély fenyegeti már.

Az EA hajdani MOHAA stábjának jelentős részét beszipkázó Spark Unlimitedhez eleddig csupán a Call of Duty kizárólag konzolra megjelent Finest Hour epizódja volt köthető. Kaliforniai gyártósoruk azonban új lendületet vett, és a Turning Point mellett hamarosan bemutatkozik a Legendary: The Box című alkotás, amely modern világunkat kapcsolja össze a Pandora szelencéjéből előbukkanó mitológiai lényekkel...

A Rainbow Six-sorozatnak sokan búcsút mondtak, amikor a zseniális harmadik részt követte a konzolos mellékterméknek számító negyedik, a Lockdown. Ha elértek volna vele valamit, a rajongók legszívesebben autókat borogattak volna a Ubisoft főhadiszállása előtt, e helyett azonban csak nagy fogcsikorgatás közepette lemondtak az egész szériáról. Aztán jött a Vegas, és hirtelen azok, akik előtte kézzel-lábbal csapdosták a kissé arcade játékmenetet, leborultak a lábai elé. A folytatásra alig pár hónapot kellett várnunk...

Mikor Bate felhívott és azt mondta, hogy szeretné, ha írnék a nem is olyan régen megjelent Settlers hatodik epizódjának kiegészítő lemezéről, szökellve és tapsikolva rohantam a szerkesztőségbe a lemezért. Azt hittem valami megaszuper, csak sajtszószos tortilla által gerjesztett orgazmusközeli állapotok lesznek úrrá rajtam – sajnos azonban csalódnom kellett.

A remek teniszjáték-széria, a Top Spin eddigi mindkét része valamilyen módon megjelent PC-re is, és a harmadiknál is szó volt ilyesmiről. A szó azonban elszáll, és végül a játék csak konzolokra jelent meg. Ez a teszt az X360-as verzió alapján készült, de a leírtak érvényesek a PS3-as változatra is (a Wii-s Top Spint nem láttuk, de azt mindenki szidja, úgyhogy ezzel valószínűleg csak jól jártunk).

Egy egyszerű kérdés: Mi volt az az esemény, amely mint egy betegség terjedt el az egész világon, mely milliókat kebelezett be, s hatásai most is érezhetők? Ez bizony a világháború, és a kettő közül is a talán a legborzasztóbb, a második. El sem tudjuk képzelni az érzést, mely befészkelte magát azoknak az embereknek a lelkébe, akik megkapták a hadsereg hivatalos behívóját. Ezek a bizonyos érzések több mint valószínű ott voltak Thomas Mitchell Conlinban is, mikor megkapta a levelet, miszerint a kaliforniai San Diegóba küldik egy különleges tengerészgyalogos kiképzőtáborba. Tommy, hátrahagyva családját, elindul, hogy szolgálja hazáját, a gondolattal szívében: biztos nagyobb a kihívás, mintsem zöldségeket pakolászni egy boltban. Hát nem sokat tévedett.  

Ha azt mondom neked, hogy Zuxxez fejlesztő cég, mi jut eszedbe? Naná, hogy semmi. Vagy azért mert a Reality Pump néven ismered őket, vagy még életedben nem hallottál róluk és nem próbáltad egyik játékukat sem. A srácoknak 3-4 komolyabb játékuk akadt eddig, a 2007-es évben a Two Worlds, amelynek végül csalódás lett a vége, a Knights & Merchants, ez a stratégiai játék máig az egyik kedvencem, a Dream Pinball 3D, amit még a PC Guru teljes játékaként is megkaphattunk, és a csirkelövöldözős Chicken Shoot, valamint annak folytatása.

Két szibériai beszélget Vlagyivosztokban: - Szergej, azt hallottad, hogy Brezsnyev és Nixon golfoznak a tajgában… - Ne hülyéskedj Iván, ha meghallják, elvisznek! - Innen? Hová? Ez ma már csak egy vicc, de voltak néhány százezren, akik ezt nem is annyira poénként élték meg néhány évtizeddel ezelőtt. Benoit Sokal azonban megvalósította a viccbeli csavart, hiszen a Syberia II-ben elérte azt, ami rajta kívül senkinek sem sikerült: a játék Szibériában jut el Szibériába, ami nem Szibériább Szibériánál, és ez nem is képzavar, egyszerűen ez a helyzet és kész, tessék elfogadni. Valahogy úgy kell ezt elképzelni, mint New York államot, amelyen belül megtalálható New York - azzal a különbséggel, hogy a Sokal-féle Syberia a valóságban természetesen nem létezik. És milyen kár!

A Tony Hawk nevével fémjelzett sorozat – évről évre növekvő – sikerének titkán lehet vitatkozni. A virtuális gördeszkázás műfajának egyeduralkodója címet a többség szerint megcáfolhatatlanul annak köszönhette, hogy először tudta visszaadni a közönségnek azt az élményt, melyet a Sólyom Antal profizmusát nem titkoló „skateboarder” érzett, amikor tökéletes precizitással földet érve befejezte a 900 fokos mozdulatot (!) magába foglaló mutatványát. Ez azonban történelem: a nevét meg nem hazudtoló Pro Skater szériától a negyedik felvonással könnyes búcsút vettünk, majd az Underground sorozatra is hasonló sors várt. Sajnálatos módon nem tudtuk minden egyes résznél elégedetten konstatálni, hogy a fejlesztők kezei közül fantáziadús, kidolgozott szellemi termék került ki. A fojtogató határidő, illetve a mára már marketingszagúvá érlelt cím garancia volt arra nézve, hogy egy specialista sem fog meghatottságtól könnyező szemmel tekinteni nulláktól duzzadó „kombószámlálójára”. Ilyen körülmények mellett pedig igencsak kérdésessé vált az is, hogy a Neversoft egyáltalán képes lesz-e maradandót kreálni az American Wastelanddel.