Tesztek

A Telltale Games is megpróbálkozott azzal, hogy videojáték formájában vigyen el minket Westerosba, a végeredmény azonban egy csalódást keltő, vontatott és unalmas évad lett, ami sem a könyvek, sem az alapot jelentő tévésorozat minőségét nem éri el.

Előfordulhat, hogy gyermekkorunkban elképzelt barátokkal rendelkezünk, néha úgy érezzük, valaki figyel vagy éppen követ minket, azonban a Quantic Dream alkotásának főszereplője ténylegesen kapcsolatban áll egy igen veszélyesnek tűnő entitással.

A francia forradalom után ismét előrébb lépett az időben az Assassin's Creed-széria: az idei epizód egyenesen a 19. századi Londonba hív, ahol szokás szerint a templomosok és az asszasszinok marakodnak egy újabb relikvia felett.

Kártyás játékokkal most már aztán tényleg Dunát lehet rekeszteni, ez azonban nem jelenti azt, hogy szó nélkül elmehetnénk a műfaj egyik legérdekesebb darabja mellett. A Card Hunter már régóta működik free-to-play modellben, fizetős szolgáltatásokból remélve a betevő falatokat – most pedig itt egy új küldetéscsomag is!

Hála az égnek, hogy nemcsak a modern hadviselés kerül terítékre az FPS-ek világában, hanem az indie fejlesztők jóvoltából klasszikus (old school) belső nézetes lövöldék is megjelenhetnek. A Chasing Dead esetében azonban nem biztos, hogy indokolt az örvendezés.

Tavaly fantasztikus játékkal rukkolt elő a Visual Concepts, hiszen a 2014-ben újgenerációs környezetbe ültetett kosárlabda-szimulátorukat sikerült tisztes mennyiségű tartalommal feltölteni. Idén éppen ezért nagy kérdés volt, hogy mivel lehet még tovább bővíteni azt.

Horrorjátékból rengeteg van, ám olyanból, ami igazán élvezetesre sikerül, már jóval kevesebb. Az afrikai The Brotherhood azonban egy olyan gyomorforgató és beteges, kellően nyomasztó sci-fi kalandra invitálja a STASIS vásárlóit, amilyenre ritkán van példa.

Nintendo konzolon véres-brutális akciójátékokat ritkán látni, mint azt a bizonyos pigmenthiányos szárnyast, ám a Devil’s Third éppenséggel pont ebbe a kategóriába tartozik. A Wii U játék azonban nemcsak a stílusa miatt furcsa, hanem a gyenge minősége végett is.

Sámánok, démonok, emberevő ghoulok, mindennapos erőszak, drogok, gyilkosságok, zsíros pénzt termelő bérgyilkosságok, és fizetett önbíráskodás – ha a jövő olyan lesz, mint a Shadowrunban, nem nézünk túl jó világ elé.

2012 novembere óta sok minden történt, így egy akkoriban megjelent, immáron hároméves túlélőhorror nem biztos, hogy manapság még megfelel az elvárásoknak. A ZombiU egy U-val és pár funkcióval kevesebbet nyújtva azonban még ma is szórakoztató. És félelmetes.

Ha valamit rizikós manapság újraéleszteni, akkor az egy klasszikus kalandjáték, ami a mai közönségnek nyögvenyelős, unalmas is lehet. A kultikus King’s Quest azonban ezek közül igazából egyik sem lett, sőt kifejezetten élvezetessé, szórakoztatóvá és viccessé vált.

A „régen minden jobb volt” egyfajta hazai mém, ami azonban igazságot legfeljebb nyomokban tartalmaz. Ennek ellenére jól eshet visszatérni a klasszikus ezredfordulós RTS-ek világába addig is, amíg a Starcraft II befejező epizódjára várakozunk.

Mélyen a föld alatt húzódik meg az emberiség utolsó bástyája, melynek lakói éppen forradalomra készülődnek, a jó felütés ellenére azonban elmarad a katarzis, a Traverser ugyanis egy szinte minden ízében csalódást keltő platform-kalandjáték lett.

Ant-Man nemcsak a mozik filmvásznára, de a flippergépbe is beköltözött a Zen Studios jóvoltából, amely a főhős nevéhez hűen egy kisméretű, ám annál mókásabb asztalt szentelt a Marvel hősének.

A Ronin egy mondatba sűrítve igencsak komoly cuccnak tűnik: bosszúszomjas bukósisakos nindzsaként kell nagy hatalmú gonosztevőket levadásznunk egy hibrid, valós idejű és körökre osztott megoldásokat egyaránt tartalmazó játékban. Sajnos a valóság azonban ennél picit árnyaltabb.

A Pillars of Eternity után semmi meglepő nincs abban, ha még ugyanabban az esztendőben megjelenik egy másik, a klasszikus RPG-k világát idéző játék – az azonban izgalmasabbá teszi a hírt, hogy az RTS-ek stílusát is vegyítő Kyn egy kétemberes csapat alkotása.

A ma már nem létező, magyar illetőségű Most Wanted Entertainment műve a Thunder Wolves. Több műfajban is megmutatták tehetségüket, utolsó életjelet a Nexus második részének Kickstarter gyűjtésekor adtak magukról, a megcélzott összeg azonban nem lett meg, idén hivatalosan is lehúzták a rolót. Hagyatékuk utolsó darabjára vetünk most egy pillantást.

A galaxis urának lenni nagy macera; sok arrafelé a rosszindulatú élien, aztán ott az a rengeteg fura kórság, és az adót sem könnyű beszedni. Valakinek azonban muszáj ezt a boltot is vinni, ráadásul most épp harmadszorra bólinthatunk rá a Stardock ajánlatára – tízéves kihagyás után ugyanis megérkezett a Galactic Civilizations 3.

A művészkedős játékok új erőre kaptak az indie térnyerésével, azonban nem minden arany, ami fénylik, szokták mondani. Nos, a Toren első ránézésre fantasztikus ICO-klónnak tűnik, öt perc játék után azonban rájövünk, hogy csak egy közepes utánzat.

Amíg a Nintendo hozza a rá jellemző minőségi színvonalat, addig a játékostársadalom elnézi a japán mamutnak, hogy ugyanazokkal a kabalákkal építgesse birodalmát. A Splatoon képében azonban friss univerzum és egy új játékstílus mutatkozik be Wii U-n!

Több mint fél évvel az Evil Within megjelenése után végre Juli Kidman történetére is pontot tesz a Tango Gameworks. A Consequence DLC már nem olyan átütően újszerű, mint az Assignment volt, hangulata és felépítése azonban így is bőven ajánlott csomaggá teszi.

Elérkeztünk a borgoviai szörnyvadász utolsó kalandjához, a finálé azonban keserédes: a lantot grandiózus befejezés helyett egy eddiginél is látványosabb, ám meglehetősen soványka búcsúval tesszük le, összességében kellemes szájízzel elválva a sorozattól.

A Metal Slug keresztezése a Keresztapával, avagy egy őrülten pörgő, látványos akcióplatformer spagetticsíkos öltönyben, sok fegyverrel, vérrel és süteménnyel. A menü valóban ínycsiklandozó, elfogyasztása után azonban mégis éhes marad az ember...

Az Astragon kiadó olcsó húsú, híg levű játékborzadályai és a Surgeon Simulator-féle clumsimek után nem csoda, hogy ferde szemmel közelítek egy büszkén szimulátornak aposztrofált autószerelő-játékhoz – csalódásom azonban nagyon kellemesnek bizonyult.