Tesztek

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy régen volt, amikor még tinilány voltam. Azonban az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az emlékeim megfakultak azokból az időkből. Aztán egy nap megérkezett a Life is Strange: Before the Storm, hogy felszakítsa a régi sebeket.

George Orwell könyvét, az 1984-et 14 éves koromban olvastam el először, és az ott leírt diktatórikus rendszer ábrázolása mély benyomást tett rám. Ami azonban nekem csak fikció volt, az idősebb generációnak, szüleinknek és nagyszüleinknek valóság, ami az életüket alapvetően befolyásolta.

Ha a felülnézetes, nem annyira komoly versenyek kerülnek szóba a videojátékok világából, akkor szinte megkerülhetetlen cím a Micro Machines. A Codemasters üdvöskéjét azonban szinte már csak a nosztalgia élteti, és ez a legújabb epizód egyik nagy hibája.

Elgondolkodtál már azon, mi lenne, ha a Bejeweledből vagy a Candy Crushból ismerős match-3 műfajt a randi szimulátorokkal ötvöznénk? Nem? Hát én sem. Azonban egy Ryan Koons nevű játékfejlesztő igen, aki az ötletét a Kickstarterre vitte, a lelkes közönség pedig a kért összeg két és félszeresével támogatta meg a koncepciót.

Egy zseniális első és egy felejthető második rész után tíz év a naftalinban, majd 3 évnyi fúrás-faragás, s végül mégis csak trilógiává avanzsált a Blitzkrieg, azaz egy újabb második világháborút megjárt veterán RTS kapott harmadik esélyt a sorstól.

Egy valós tragédia nem túl jó ajánlólevél, ahogy az sem mindenképpen növeli egy videojáték esélyeit, ha emberek halála miatt kap kiemelt figyelmet, miközben az eredeti megjelenési időpontot egy hónappal csúsztatják. A Get Even azonban önmagában is megállja a helyét.

A Bridge Crew egy igazi rétegjáték, hiszen a VR-kiegészítős játékosokat veszi célba, ráadásul arra épít, hogy a programot felmarkoló vásárló kőkemény Star Trek-fanatikus. Ha rád mindkettő igaz, akkor neked itt az év játéka, más esetben azonban valószínű, hogy a tesztünknél sosem kerülsz közelebb a Ubisoft üdvöskéjéhez.

Nehéz dolga van az emberfiának, ha történetesen a 2D-s platformer játékok közül szeretne valami igazán kiemelkedőt, egyedit kiválasztani. A Limbo és az Inside óta próbálok olyan címet találni, ami egyedi hangulatával, atmoszférájával kiemelkedik a független alkotások „tengeréből”, és ami képes valami újat mutatni ebben műfajban. Ha azonban az ember elég elszánt és kitartó, „kincskeresés” közben olyan gyöngyszemekre akadhat, mint tesztünk alanya. Nem is rabolnám tovább a kedves olvasó idejét, lássuk, mi is rejtőzik eme sötét erdő mélyén...

23 évvel az első rész megjelenése után végre PC-n is tiszteletét teszi a konzolon méltán népszerű Tekken-sorozat. A számozott hetedik rész igyekszik megfelelni a kor és a platform elvárásainak, gyökerei azonban annyira mélyre nyúlnak, hogy képtelen elszakadni tőlük. Ez pedig ugyanannyira jó hír, mint amennyire rossz.

A mitológia mindig is népszerű témának számított a szórakoztatóiparon belül. Legyen szó filmről, könyvről vagy videojátékról, előszeretettel nyúlnak hozzá a készítők. Azonban amíg az ókori görögök, az egyiptomiak vagy épp a vikingek mondáiról gyakorlatilag már mindent tudhatunk, addig más népek hitvilága méltánytalanul háttérbe szorult. Ezen a helyzeten próbál meg változtatni az orosz Morteshka játéka, a Mooseman, ami a pogány finnugor törzsek mítoszait mutatja be nekünk.

A mesterlövészek iránt ellenállhatatlan vonzalmat érző CI Games előrukkolt a PC Guru olvasói számára már bizonyára nem ismeretlen Ghost Warrior-széria harmadik részével, a legutóbbi lövés azonban, ha csak kevéssel is, de sajnos elvétette a célpontot.

A LucasArts-játékok felújítási hulláma eddig vegyes eredményeket hozott, a legendás Full Throttle azonban Remastered-formában is igazi kincs, amit minden, a klasszikus kalandjátékokért rajongó olvasónak ki kell próbálnia. Sajnos azonban csak és kizárólag nekik...

Ha valaki szereti a tömegmészárlást, a percenként többtucatnyi ellenfél ledózerolását, azonban már unja a Warriors-szériák hadvezéreit, szamurájait, robotjait, annak ideális választás lehet a Senran Kagura, amely ciciket és popsikat vet be a könyörtelen unalom ellen.

Annak idején a Bugbear maximum csak sejtette, hogy kultuszt teremt a FlatOut-játékokkal, de mi tudjuk, hogy nagy az igény az autós elmebajra a mostani piacon is. Azonban a FlatOut 3: Chaos & Destruction megjelenésével sajnos valami véget ért.

Képzeld el, hogy te vagy a világ utolsó reménye. Az istenek kiválasztottak, hogy megszerezd egy ősi és nagy hatalmú ereklye részben elveszett darabjait, amelyek segítségével visszaállítható a rend. A feladat azonban nem lesz könnyű.

Az idei esztendő első asztala 2016 végének legnagyobb kasszasikerét, a Zsivány Egyest célozta meg, így az Erő ismét velem lehetett, mikor TIE vadászok és rohamosztagosok között igyekeztem elkapni Krennick igazgató grabancát. Hogy miért egyetlen asztalt írtam? Mert sajnos ennyi került bele az új csomagba, de legalább a minőség a régi.

Drágán mért folytatással tért vissza a B-kategória egyik legjobb minőségű shootere, ami nem kíván elszakadni a második világháborútól és Hitlertől, inkább mindenben jobbat és többet nyújtana. A lelkesedés azonban sokszor kevés, pláne, ha tripla-A kategóriás árfekvésbe van öntve.

Az Agarest: Generations of War 2007-ben látta meg a napvilágot Japánban, az Idea Factory, a Compile Heart és a Red Entertainment koprodukciójaként. Az Agarest azóta sorozattá nőtte ki magát, mely három fő részt és egy spin-off játékot ért meg. A széria először 2013-ban tette tiszteletét a személyi számítógépekre a Ghostlight gondozásában. A játék maga egy T(J)RPG, azaz egy taktikai harcra kihegyezett (japán) szerepjáték.

Azt mondják, a Raccoon Cityben történt mészárlás borzalmas volt a szörnyetegekkel, az élők húsára éhes fenevadakkal, a mutáció okozta embertelen kísérletek rémálomba illő szüleményeivel. Ez így is van, a legfertelmesebbről azonban eddig még senki nem is hallott, mert az igazi Gonosz mindvégig Louisianában lakozott.

A kétezres évek elején sokunkat izzasztott meg a kőkemény Commandos, melynek sikerén felbuzdulva jó néhány lelkes követő indult harcba a játékosok kegyeiért, mint most a legújabb, a középkori Japánban játszódó Shadow Tactics.

A 2016-os esztendő utolsó kiegészítőjéről is lehullott a lepel, sőt december elejétől már kézhez is lehetett venni a hármas pakkot, ami a Bethesda legismertebb és legkedveltebb sorozatait öleli fel. Pokoli démonok, sárkányok, atomrobbanás utáni radioaktivitás – ennek a golyónak már lőttek.

A RollerCoaster-sorozat egykor színtiszta minőséget jelentett, ez azonban mára megváltozott, az egykor legendás cím az összecsapott, kidolgozatlan menedzser-szimulátorok szinonimája lett. És ezen sajnos az sem segít, ha a fejlesztők a közösségi médiát és a Steamet hívják segítségül.

Januárban az erő ébredezett a Csillagok háborúja segítségével, majd áprilisban a xenomorfok tértek vissza a monitorra az Aliens vs. Pinballban, de a Zen azóta sem pihent, elvégre még nincs itt az év vége, de ismét ütögethetjük a golyót a Marvel hősnőivel.

Öt év telt el az utolsó sorszámozott epizód óta, de a háború fogaskerekei ismét dübörögnek, hogy megállíthatatlanul taroljanak le mindent, ami eléjük kerül. Új alkotók a háttérben, új legénység a fedélzeten, az élmény azonban általában a megszokott, szinte mindenben a régi.