Tesztek

A Capcom egyetlen csomagba összegyűjtve hozza vissza a köztudatba 7 kultikus játékát, ami a veterán gamerek szívét megdobogtató nosztalgiázás mellett a laikusoknak is megmutatja, hogyan mentek a dolgok a '90-es években.

Senki sem gondolta volna, hogy valaha is folytatást kap a Capcom kissé különc akció-RPG-je, a sárkány azonban visszatért, hogy ismét elrabolja a szívünket – méghozzá szó szerint.

Megannyi csúszás után végre itt van, megérkezett: az Alone in the Dark visszatért közénk, méghozzá jelentősen megújulva és a Capcom sikerszériáját alapul véve.

A dinoszauruszokat mindenki szereti, így mindig szívmelengető, amikor kapunk valamilyen dinós tartalmat – de vajon a Capcom új üdvöskéje meg tud felelni a mai elvárásoknak?

Eljött végre a várva-várt nap, és befutott hozzánk Leon S. Kennedy spanyolországi kiruccanásának felújított verziója – miben lett több, és miben kevesebb a Capcom klasszikusa?

Egy hónapja tértünk vissza az arcade gépek közé, hogy ott bunyózzunk, most pedig már lövöldözhetünk és repkedhetünk is kedvünkre!

A Capcom összecsődítette bajnokait, a régi játéktermek mélyéről pedig igazi vén csatalovak másztak elő egy kis nosztalgia kedvéért.

A Capcom megcsinálta, és még ha nem is egy igazán teljes, de mindenképpen nagyon igényes retró gyűjteményt tett le az asztalra. Na, de milyen áron?

Ha a Capcom nem lép, megteszik a rajongók – a DigiPox csapata méltó utódot próbált készíteni a Mega Man X-szériához, de vajon elég a lelkesedés?

Az olasz Invader Studios csapata néhány éve még egy nem hivatalos Resident Evil 2-remake fejlesztésén dolgozott, amíg azt (azóta érthető okok miatt) le nem állította a Capcom. Ez azonban nem törte le a csapatot, mely az addigi tapasztalatokból, játékelemekből több mint három év alatt gyúrt egy saját túlélőhorrort.

Körülbelül másfél éve, hogy a Monster Hunter: World megjelent és meghódította a világot. A Monster Hunter-széria legfrissebb címe hamar a Capcom legjobban fogyó játéka lett, most pedig megérkezett hozzá az első nagy DLC is az Iceborne képében. De vajon van-e olyan jó a kiegészítő, mint az alapjáték?

2019-et a Capcom frontális, dupla támadással indította, két nehézsúlyú versenyzőt is a ringbe küldve, amivel lényegében sikerült is megnyerni az első negyedévet, mind eladások, mind pedig visszajelzések és kritikák terén. Hiszen spoiler nélkül elmondható az, ami már a trailerekből és a demóból is látszódott: a kellemes mellékág, avagy a DMC után a Devil May Cry 5 nagy sikerrel viszi tovább a szériában a fővonulatot.

A PC-játékosokra csak kacsingató, a PlayStation-platformokon viszont őshonos szörnyvadászos Monster Hunter-sorozat legújabb fősodorbeli epizódja, a World végre ellátogatott számítógépekre is, és a Capcom portja szerencsére összességében igényesre sikeredett.

A Street Fighter és a Mega Man csomagjai után azt gondolhatnánk, hogy a Capcom már csak a bevételre hajt, ám ez a bundle tényleg egy csoda.

A Monster Hunter: World kirobbanó sikere után a Capcom óvatos tapogatózásként kiadta a sorozat első Nintendo Switch részét, ami ugyan inkább mondható egy kibővített remasternek, de így is tökéletesen hozza az elvárt Monster Hunter élményt – ráadásul bárhol és bármikor.

Első nekifutásra patinás név ide vagy oda, csak egy 50 százalékos értékelésre futotta, ami jórészt a tartalom hiányának volt betudható. Közel két év után vajon észhez tért a Capcom, a legendás verekedős játék végre önmagára talált? Ha nem is teljesen, de az eltelt idő mindenképpen javára vált.

Hogy ebben a számban két játéknál is hatalmas lényekkel, csodás világokkal ismerkedhettem, óriásokba kapaszkodtam, annak biztosan van valami spirituális jelentősége, ha más nem, hát az, hogy miután a Street Fighternél kicsit megrángattam a Capcom bajuszát, ezúttal nem győzöm eléggé méltatni a japán stúdióóriást és annak fejlesztőit.

Egymásra talált a két rosszaság, a Marvel Ultronja és a Capcom Sigmája, hogy együtt pusztítsanak ki minden organikus fajt az összeérő univerzumokban. Persze mindehhez a szuperhősöknek és a videojáték-óriás közkedvelt karaktereinek is lesz pár szavuk. Meg a megszokott rosszfiúknak is.

Miközben a Capcom Monster Hunter-szériája folyamatosan a rajongók kedvére tesz, így egyre csak sikeresebbé válva, a tömegmészárlásairól híres Koei úgy döntött, maga is vág egy szeletet a szörnyvadászatot jelképező tortából. Aztán az egyből három lett, csak el ne csapja a gyomrunkat.

2016 elején, a Dragon’s Dogmánál még azon tűnődtem, négy év után mennyire megfontolt lépés egy alapvetően konzolos játékot számítógépre portolni, de a Capcom ismét lépett egy nagyot, hiszen a Dead Rising első része 10 esztendőn át nem volt elérhető PC-re. Egy klasszikus újraéledése ez?

Ha van verekedős játék, ami rengeteget tett a műfajért, különböző epizódjai pedig a mindenféle, teljes áron kínált bővített verziók ellenére is meghatározták a zsáner sorsát, akkor a Street Fighterről mindez elmondható. Több évtizedes pályafutása alatt a Capcom üdvöskéje igazi példaképpé vált.

Ha nincs ló, jó a szamár is, főleg, ha az állatvilágból érkezik: amíg a Capcom nem gondolja meg magát, hogy vége legyen az immár másfél évtizedes várakozásnak a Phoenix Wright PC-s változatát illetően, addig maradnak a klónok.

Egy borító, ami inkább emlékeztet egy indiai akciófilmre, mintsem videojátékra, ezzel együtt bevonult minden idők egyik legrosszabb művészi munkái közé – a címszereplő Mega Man mégis a Capcom legnagyobb klasszikusai közé tartozik, amit a legújabb kollekció is bizonyít.

A Capcom nemcsak a DmC: Definitive Editionnel készült 2015-re: az új generáció számára elhozta egy másik klasszikusát is, a jó pár éve megjelent, sokak szerint méltatlanul elfeledett Devil May Cry 4-et, hogy megmutassa, van még szusz ebben a kalandban.