A kezdet



Ez az egész úgy kezdődött hogy egyszer a tévében láttam a Sasszem bemutatóját, már ekkor is érdekelt, mivel az egyik kedvenc színészem játssza benne a főszerepet. Na, de sajnos nekem ennyi nem elég ahhoz hogy el mennyek a moziba és meg nézzem. Kis infó szerzés céljából mindig néztem a HBO-n a mozi-mozi-mozit, abban reménykedve hogy hátha szót ejtenek a filmről. Hát nem hiába reménykedtem ugyanis benne volt és végre egy kicsit többet meg tudhattam a dologról. De hogy ne csak 5 perces bemutatókkal szórakoztassam magam, úgy döntöttünk haverral hogy el megyünk és meg nézzük. Azt már az elején tudtuk hogy feliratos lesz, de se baj... Egész jó helyünk volt mivel a teremben rajtunk kívül csak hatan voltak, de egy családhoz tartoztak, ez azért érdekes mert nálam még anno volt egyszer egy hasonló, hogy csak velem együtt ketten voltunk a teremben, méghozzá a Király nevében című filmnél, ami szerintem Jason Statham legszörnyűbb filmje volt (már ha van neki jó, a Waron kívül). Na de most már rá térek a lényegre.



Már megint Shia LaBeouf...

Nos igen, említettem hogy különösen is érdekelt a film, mivel a kedvenc színészem játszik benne akitől még rossz filmet nem láttam. Akik látták a Transformerset azoknak ismerős lehet, persze még szerepelt pár filmben mint például az Indiana Jones, Disturbia, a majdani Transformers 2, stb. Még csak 22 éves szóval látjuk még jó pár filmben abban biztos vagyok. A filmben amit egyébként D.J. Caruso rendezett, 25 éves karaktert alakít, meglehetősen jól, de persze nem egyedül, mint szinte mindenhol itt is van egy lány (nő), a másik főszereplő Michelle Monaghan, akiről szinte semmit sem tudok. A poén hogy a rendezésben Steven Spielberg is ki vette a részét, de nem csak itt, Shia eddigi filmjeiben is segédkezett, mint rendező.


Se eleje, se vége

Nos akkor el is kezdeném a filmmel kapcsolatos beszámolómat.
A történet valahol a jelenben vagy a nagyon nagyon közeli jövőben játszódik. A főszereplő Jerry Shaw (Shia LaBeouf) aki ugyanúgy él mint minden hét köznapi ember, dolgozik, szórakozik, próbálja ki fizetni a lakbért. Ám egy napon minden meg változik, amikor meg hal a bátya William Shaw (William Sadler), hirtelen 750. 000. lesz a bankszámláján ami előtte tök üres volt. Mikor haza ér nem a szokásos látvány fogadja, hanem dobozok, ládák mindenütt és ki találhatjátok hogy nem gumi cukorka volt bennük, hanem fegyverek, pisztoly, géppuska, plastic, felszerelések, stb. Hirtelen meg csörren a telefonja és egy női hang szól bele aki arra buzdítja Jerry-t hogy meneküljön, mert pillanatokon belül az FBI kopogtat az ajtaján, és kopogtatott is. Most őszintén ti hinnétek neki? hát én sem, ahogy a főszereplő sem. Be is viszik azzal gyanúsítva hogy terrorista, de se baj, mivel a jó öreg telefon (+ a női hang) nem hagyta cserbe, ismét meg csörrent és ismét az a hang szólalt meg, ami megint különböző tettekre akarja rá venni Jerry-t, aki először kételkedve, de miután a fogdából is kijuttatta, kénytelen teljesíteni azokat, anélkül hogy tudná ki? miért? mit? akar vele kezdeni. A film elején két fő szál fut, az egyik az előbb említett és a másik Rachel ( Michelle Monaghan) egy egyedül álló nő akinek van egy kis fia. A sors őt is ki választotta és őt is felhívják, hogy különböző dolgok megtételére kényszerítsék, a fiával fenyegetve. A két szál itt fut össze és bizony Rachelnek és Jerrynek össze kell fogniuk hogy ki derítsék, Ki? és legfőképpen Mért? csinálja ezt velük. A titokzatos telefonáló a korszaknak megfelelő eszközökkel folyamatosan nyomon követi őket, és úgy látszik hogy mindent és mindenkit lát. Persze nem csak ennyiből áll a dolog mert, a végén ki derül hogy mindennek a kulcsa Jerry bátya, William aki mindent tudott a "telefonálóról" és sajnos ezért kellett meghalnia. Én nagyot néztem amikor kiderült hogy a női hang egy gép, méghozzá egy csúcs szuper fajta gép, amit a kormány hozott létre a rendfenntartás érdekében, de a gépnek saját tudata van tehát rendelkezik MI.-val, és itt van a baj mert egyszer úgy dönt, hogy elpusztít bizonyos cél személyeket beleértve az USA elnökét, méghozzá kis kristálygolyókkal amik nagyot robbannak (tipikus). William Shaw erre rá jött és megpróbált szólni, de akkor már késő volt és mivel ez mindig így van, ha neki meg kellett halnia akkor már az öcsikét sem hagyhatjuk életben nevezetű dolog kapcsán, kerül a képbe Jerry. Nagyjából ez lenne a sztori kicsit bővebben. Mivel amerikai filmről van szó ezért nem maradhat el a Happy end sem. Mindenki meg menekül (1-2 embert kivéve), a gép elpusztul, a két főszereplő összeköti az életét, bár erről túl sok szó nem esett, de hát mi más történhetett...

Összegzés

Egy igazán jó film, talán az év egyik legjobb alkotása, ami a számokon is meg mutatkozott, Amerikában az első héten 30 millió $ volt a bevétel. Egyáltalán nem bántam meg hogy elmentem és megnéztem, Shia ismét nem okozott csalódást. Pörgős, izgalmas és nagyon látványos lett és a cím is nagyon frappáns lett, csak gratulálni tudok az alkotóknak.
sztori: 8/10
látvány: 10/10
hang: 8/10

Összegzésben úgy 8 - 8,5 adnék rá. Egy remek akció/thriller, bárkinek szívesen ajánlom, szerintem nem fog csalódni.