A Microsoft tegnap, késő délután egy Windows 10 prezentációt tartott, ahol rengeteg érdekes, új információval láttak el minket a közelgő új operációs rendszerről. A bemutató három órán keresztül hömpölygött (nem számolva a végére beszúrt kérdezz-feleleket), s ez alatt jóformán mindenről beszél a Microsoft, mi pedig összeszedtük azt a 10 dolgot, amit mindenképpen érdemes tudni.

1. Ingyenes frissítés Windows 10-re

A tegnapi Windows 10 konferencia első és talán legfontosabb bejelentése az volt, hogy a Windows 10 premierjét követő első évben ingyen frissíthetünk az új operációs rendszerre, ha Windows 7, Windows 8, vagy Windows 8.1 felhasználók vagyunk. A folyamat pontos menetét még nem tudjuk, ahogy azt sem, hogy milyen kitételei lesznek, de nagyon örülünk ennek a fejleménynek, s máris sokkal csábítóbbá vált az amúgy is érdekes Windows 10.

2. Xbox applikáció Windows 10-re

A játékok terén a Microsoft nagy villantása a Windows 10-re írt Xbox applikáció volt. Ez alapvetően egy asztali központ az xboxos környezet számára, ahol megtalálhatjuk a konzolos barátainkat, láthatjuk, mivel játszanak, üzeneteket küldhetünk és felvételeket nézhetünk -- eddig unalmas, de itt jön az, hogy mi is megoszthatunk tartalmakat, nem csak passzív nézők vagyunk. A Windows és G billentyű megnyomásával játék közben előhívhatjuk a Xbox app menüjét, és lementhetjük a legutóbbi 30 másodpercet, hogy aztán ezt továbbküldjük, esetleg valamilyen írott vagy alámondott kommentárral kiegészítve, vagyis pont úgy, mint konzolon. A legjobb az egészben pedig az, hogy mindezt nem kell beépítenie a fejlesztőknek, a játékoktól külön, azok felett fut (Steam mellett is használható), így elméletben akár valamilyen ősrégi kedvencből is posztolhatunk.

Az Xbox applikáció ezen kívül felismeri a telepített játékainkat, s ahol lehet, ott cross-platform multiplayert biztosít, valamint ennek segítségével streamelhetjük az Xbox One játékainkat. Talán mondani sem kell, hogy ez a program minden Windows 10-et használó gépen elérhető lesz.

3. Cross-platform multiplayer

Régi álom a játékosok számára a cross-platform multiplayer, tehát az, hogy konzolos játékosokkal együtt játszanak. Nos, a Windows 10 operációs rendszeren ez is lehetséges lesz, s nem csupán ígéretről van szó, a színpadon egy demót is kaptunk, amiben egy Xbox One játékos egy Windows 10 felhasználóval indult közös kalandra a Fable Legendsben, így egyúttal kiderült, hogy a szóban forgó játék nem konzolexkluzív. A platformok közötti szórakozásról természetesen a Windows 10-re írt Xbox applikáció gondoskodik.

4. Streaming

A Windows 10-re írt Xbox applikációval a videók megosztása és a cross-platform multiplayer mellett az is lehetséges lesz, hogy az Xbox One játékainkat egy Windows 10 eszközre közvetítsük. Ehhez annyit kell tenni, hogy a két gépet párosítjuk, majd a konzolon megmondjuk, hogy hova lője a képet, s máris játszhatunk a PC-nken vagy a táblagépünkön. Visszafele, vagyis PC-s tartalmakat a konzolra streamelni nem lehetséges, de a Microsoft fontolgatja ennek a lehetőségét.

5. Cortana, a személyi asszisztensed

A személyi asszisztens nem új dolog, még digitális formában sem, az asztali PC-t használók számára azonban a Windows 10 fogja elhozni az első ízelítőt a kényelmes életből -- a Windows Phone platformon már kipróbált Cortana ugyanis PC-re is megjelenik, hogy lesse a kívánságainkat. Az operációs rendszerbe mélyen beágyazott segítő hasznos információkkal láthat el minket például az időjárásról, vagy útbaigazítással egy étteremhez, sőt arra is megkérhetjük, hogy készítsen egy emlékeztetőt valami fontos eseményre, ráadásul mindezt nem csak írásban, hanem hangutasítások alapján is képes megtenni, így ha éppen egy másik programban dolgozunk, elég csak Cortanát szólítani, majd mondani a parancsot, esetleg diktálni a szöveget.

Cortana az ígéretek szerint hasznos segítőtársunk lesz a mindennapokban, aki minden megtud rólunk, sőt jobban ismer majd minket, mint saját magunkat. Hogyan? Nos, a hölgy a Bing keresőmotor és a szokásaink alapján épít ki egy tudásbázist rólunk, a felhasználóról, ezeket az információkat pedig a jegyzetfüzetében tárolja, amit persze meg is nézhetünk. Arról nem szól a fáma, hogy ezt mennyire lehet szerkeszteni, de ha telefonon lehet, akkor minden valószínűség szerint itt sem marad ki ez a funkció.

windows-10-cortana.jpg

6. Univerzális applikációk

A Windows 10 fejlesztése során a Microsoft jelmondata az volt, hogy egy egységes környezetet alakítson ki, ahol szabad átjárás van az asztali számítógépek, a táblagépek és a telefonok között. Ezt a cég Continuumnak hívja, a sarokkövét pedig az univerzális applikációk jelentik, amelyek teljesen ugyanúgy működnek minden platformon, s természetesen egymás közt meg is osztják az információkat, hogy ott folytathassuk a munkát, ahol szeretnénk.

A Microsoft a prezentáció során az Office legújabb változatát mutatta be, ami az ígéreteknek megfelelően valóban pontosan ugyanúgy működött, minden eszközön, ahogy azt elvárhatjuk: a szerkesztési lehetőségek, az alapvető funkciók mind megvoltak, láthattuk, hogy az elképzelés működik és hasznos lesz. A legérdekesebb talán az új Outlook volt, ami alapos átalakításon esett át, különösen a hordozható eszközökön, amit intuitív kezelés és a Word engine teljes körű használata fémjelez. Láttuk továbbá az új Galéria programot is, ami helyettünk alakít ki albumokat, és automatikusan menti ezeket a OneDrive profilunkra, s hasonlóan működik majd az új Zene app is, ami mindenhol megjeleníti a kedvenc számainkat -- a OneDrive tehát, akárcsak Cortana, fontos része lesz az operációs rendszernek.

A Continuum érdekessége, hogy a Microsoft minden programjánál ugyanazt a vázat használja, csak a kinézetet variálja. Az asztalon tehát a jól ismert ablakok és tálca vár ránk, de ha átváltunk érintésre, akkor automatikusan az ehhez sokkal jobban passzoló teljes képernyős üzemmód indul be, nagyobb ikonokkal és gombokkal, valamint más elrendezéssel.

7. Windows Phone 10

A Microsoft a prezentáció során egy teljesen szegmenst szentelt az okostelefonoknak, ahol szintén jelen lesz a Windows 10. A platformot most már nem a Windows Phone operációs rendszer hajtja, hanem egyszerűen csak a Windows 10, ezzel is tovább erősítve azt, hogy egy egységes rendszerről van szó -- és ez a gyakorlatban is igaz. Univerzális értesítési centert kapunk, ahova az eszközeinkről érkezett minden fontosabb információ megtalálható, természetesen támogatottak az univerzális applikációk (Office, Project Spartan) és még mélyebb OneDrive integrálást kapunk.

Mindezen felül változik a kommunikáció, a Microsoft visszatért ugyanis ahhoz a régebbi megoldáshoz, hogy egy applikációból intézze az összes beszélgetésünket. Ez azt jelenti, hogy egy ablakban jelennek meg az SMS és a Skype üzeneteink, s noha egyelőre csak a Skype épült be, a Microsoft még dolgozik az operációs rendszer ezen részén, s minden bizonnyal a Facebookot is szeretné magához édesgetni. Érdekesség, hogy a billentyűzetet immáron mozgathatjuk, oda téve a képernyőn, ahova szeretnénk, egy-egy üzenetre pedig rögtön az értesítési centerből válaszolhatunk.

A külsőségek terén jelentős változás nem történt, nagyjából ugyanúgy néz ki, mint a mostani Windows telefonok, ám az egyéni hátterek immáron tényleg a háttérben vannak, nem pedig a csempéken, ami szerintem sokkal jobban néz ki. 

8. Project Spartan

Mindenki ismeri és mindenki gyűlöli az Internet Explorert, amit magára valamit is adó felhasználó maximum csak akkor indít el, ha le akar tölteni egy normális böngészőt. Na, ezen a stigmán szeretne változtatni a Microsoft, s egy teljesen új alkalmazással állt elő, mely jelenleg a Project Spartan kódnév alatt fut. A cég alapoktól kezdve egy gyors, biztonságos és nem utolsósorban szép, letisztult külsővel hívogató applikációt készített, ami rejt pár hasznosnak ígérkező funkciót. Az egyik a snapping, amivel úgymond megfagyaszthatjuk az aktuális lapot, és annak kívánt részeit kiemelhetjük, vagy megjegyzéseket fűzhetünk hozzá, majd ezt az egészet megoszthatjuk, akivel akarjuk. A Project Spartan másik fontos erénye, hogy itt is meglapul Cortana, hogy passzív módban, a keresőbe beírt szavakhoz passzoló információkat köpjön ki, ezzel segítve a munkánkat.

Ezen kívül a Windows telefonokban és böngésző kiegészítőkben már látott, az olvasást javító funkciót beépítve tartalmazza a Project Spartan, ami annyit tesz, hogy az öles szövegeket tartalmazó oldalakat könyvszerűvé varázsolja egy gombnyomással, hogy kényelmesebb legyen az olvasás. Ezeket az oldalakat egyébként el is tehetjük későbbre, hogy offline módban futhassuk át.

A Project Spartan egy új, gyors rendermotort kapott, ami hardveres gyorsítással biztosít szélsebes munkát, ám a Webkitet nem támogatja (a Chrome és az Opera is megvált már ettől), ami esetleges problémákat vethet fel a jövőben, de azért ne írjuk még le jó előre a böngészőt.

windows-10-project-spartan.jpg

9. DirectX 12 

A csoda API, a DirectX 12 is tiszteletét tette a prezentáció során, s a Microsoft ismét elmondta, milyen jó lesz, mikor ez végre bemutatkozik. A fejlesztők jobban, hatékonyabban használhatják majd a processzor és a grafikusmag erőforrásait, miközben az energiafogyasztás a felére csökken, ami nyilván a hordozható eszközöknél fontos, hiszen így tovább játszhatunk.

10. Az asztal

A Windows 8 jelentette mellélépés után a Microsoft visszatér ahhoz a kinézethez, amit már mindenki jól ismer és megszeretett, de rengeteg újdonsággal is kiegészítik a Windows 10 asztalát. Egyrészt a Start menü, és annak csempés elrendezése teljes képernyős módban is használható, ha valaki visszasírja a Windows 8-as időket. Aztán asztalon, a képernyő jobb oldalán is elérhető az értesítési center, ami amolyan univerzális applikáció, az értesítések ugyanis minden Windows 10 eszközünkön megjelennek, s bármelyiken megnézhetjük, mit akarnak tőlünk.

Ezen kívül a Beállítások egy új, letisztult kinézetet kapott (ez egyébként érvényes az OS többi részére is), ami jobban átláthatóvá teszi a különböző opciókat, a legfontosabb, leggyakrabban használt kapcsolók pedig egy gombnyomással elérhetők az értesítési centerből, tehát pont úgy, mint a telefonokon.

Mindez az jobb és egyszerűbb használatot helyezi előtérbe, amit csak üdvözölni tudunk.

+1 Windows Holographic

A Microsoft a sajtótájékoztató legvégére tartogatta az igazán érdekes bejelentését, amiből persze egy jó darabig még semmi használhatót nem fogunk látni, de azért egy kis szelet a jövőből. Ez a Windows Holographic, ami nem más, mint a cég saját variációja a virtuális valóságra, csak éppen nem kizárólag játékokra használnák, hanem úgy nagyjából mindenre.

A megoldás alapja egy szemüveg, a HoloLens, ami egyesíti a való világot és a digitális tartalmakat, mégpedig úgy, hogy a házunk különböző felületeire kirajzolva a hasznos információkat. Sci-fi az egész, s nehéz elképzelni, hogyan használnák ezt a mindennapokban, ám az kétségtelen, hogy nagyon érdekes technológia.

A Microsoft a NASA Jet Propulsion Laboratory munkatársaival együtt dolgozta ki a futurisztikus holografikus technológiát, amiről azt ígérik, hogy a Windows 10 életciklusban lesz valóság, sőt már most van egy prototípus, amit ki lehet próbálni -- mármint ki lehetett, azoknak, akik ott voltak a Microsoft sajtótájékoztatóján. Nekünk, otthonülőknek álljon itt ez a videó.

A Windows 10 újdonságai a tesztelők számára 3-5 hónapon belül fognak bemutatkozni, így aki részt vesz ebben, az számíthat arra, hogy hamarosan kipróbálhatja az Xbox applikációt, Cortanát, vagy éppen az új galériaalkalmazást.

Csak mellékesen, a teljesség igénye miatt megemlítve, a Microsoft bemutatta a Surface Hub nevű monstrumot is, ami egy 84 inches, 4K felbontású, érintésérzékeny tévé, amit kamerával, mikrofonokkal és mindenféle egyéb érzékelőkkel szereltek fel. Természetesen ezen is Windows 10 fut, de annak egy különleges változata, a Surface Hub ugyanis leegyszerűsítve egy high-tech tábla, ami tervezőirodákba, nagy cégek számára találtak ki, nem otthoni használatra -- bár készül egy kisebb, 54 inches változat is. Ár és egyéb részletek még nincsenek.