Ha manapság megkérdezünk valakit, hogy melyek a Todd Howard vezette Bethesda Softworks fő játékai, a friss Starfield és a The Elder Scrolls-széria mellett valószínűleg kapásból rávágja a Falloutot is. Ez azonban közel sem volt mindig így, sőt, a sorozat indulásakor már a puszta felvetés is abszurdnak tűnt, miszerint egy nap majd a Bethesda berkeiben fog kikötni ez a cím. Ám zseniális, korszakalkotó játékai ellenére a 2000-es évek elejére az Interplay kiadó eljutott a pénzügyi csődnek arra a szintjére, ahol már kénytelen volt egyébként ígéretes projekteket leállítani, jogaikat pedig elárverezni. A folyamat áldozatául esett a Fallout harmadik része is, mely eleinte Project Van Buren néven készülgetett. A harmadik epizód fejlesztésének jogaira végül a Bethesda csapott le – ami aztán néhány évvel később szőröstül-bőröstül felvásárolta a teljes sorozatot.

The Postapocalyptic Scrolls

Bár a Bethesda-féle Fallout 3 fejlesztése hivatalosan már 2004-ben megindult, a tényleges munka csak az Oblivion megjelenését követően lett prioritás a csapat számára. A játék így az ahhoz használt Gamebryo motort vette alapul, ezzel együtt pedig annak FPS/TPS nézetét a korábbi felvonások izometrikus kameraállása helyett. Bár megőrzött olyan elemeket a klasszikus részekből, mint a S.P.E.C.I.A.L. fejlődési rendszer és az ellenfelek testrészeinek célzását támogató V.A.T.S., alapvetően egy lényegesen akcióorientáltabb, a Bethesda többi játékához hasonló formát öltött a játékmenet. A zenéket a veteránnak számító Inon Zur szerezte, bár Howard és csapata ügyeltek arra, hogy az olyan ikonikus hanganyagokat, mint például Ron Perlman War never changes című örökzöldjét és az eredeti Black Isle fejlesztők által is használni tervezett I Don’t Want to Set the World on Fire-t azért bevonjanak a játékba. Nem Perlman volt egyébként az egyetlen ismerős hang a végső produktumban, hiszen az Oblivionhoz hasonlóan a Bethesda ezúttal is felkért híresebb színészeket egyes karakterek megformálására: Liam Neeson például a főhős apját szólaltatta meg, míg Malcolm McDowell Eden elnököt, az antagonistaként visszatérő Enclave vezetőjét.

A helyszín a Washington D.C. romjai körül kialakult Capital Wasteland lett, a sztori pedig 36 évvel a Fallout 2 eseményeit követően vette fel a fonalat. Főhősünk a 101-es Vaultban töltötte egész életét, mígnem egy nap tudósként dolgozó apja megszökött, ő pedig a Vault vezetői elől menekülve kénytelen volt követni őt a felszínre. Ott hamarosan a Magányos Vándorként (Lone Wanderer) elhíresülve próbált apja, valamint egy rejtélyes, titkos projekt nyomaira bukkanni, mely nemcsak saját, de a Capital Wasteland jövőjére nézve is sorsfordító jelentőséggel bírt.

Nem az én Falloutom

A játék 2008-as megjelenését követően pozitív fogadtatásban részesült, többnyire 90% körüli értékeléseket bezsebelve, ugyanakkor nem mindenki volt teljes mértékben elégedett vele. Bethesda játékhoz híven tisztességes mennyiségű buggal rendelkezett, az eredeti részekhez képest jelentősen átalakult játékmenet miatt pedig többen vádolták azzal a stúdiót, hogy gyakorlatilag egy lelkiismeretes Oblivion-modot próbált teljesértékű Fallout folytatásként eladni. A játék küldetésdizájnja is hagyott maga után némi kívánnivalót: a The Elder Scrolls címekkel ellentétben a játékos – hacsak nem kalandozott el szándékosan a főküldetésektől eltérő irányokba – tetemes mennyiségű tartalomról, mellékküldetésről maradhatott le a végigjátszás során. Míg az Oblivionban (és később a Skyrimben) ezek szervesen illeszkedtek a narratívába, számuk pedig egyre csak nőtt, ahogy a játékos új helyeket keresett fel a világban, addig a Fallout 3-ban még a teljes játéktér felét sem járták be a fináléra azok, akik kizárólag a fősodorra koncentráltak. És ha már finálé: a felhasználók különösen zokon vették, hogy a játék végén ténylegesen lekapcsolták a villanyt (a legjobb befejezésre hajtva ráadásul a játékos karakterének halálával), így a megmaradt mellékküldetések teljesítésének egyetlen módja egy korábbi mentés visszatöltése volt.

Az ilyen problémák orvoslására (na meg persze néhány ív rókabőr lehúzására) több DLC is érkezett a megjelenést követően. Az Operation Anchorage egy szimuláció segítségével a Fallout univerzum múltjába, az alaszkai csatába irányította a játékost, míg a The Pitt egy rabszolgatartás és gladiátorharcok köré szerveződött új helyszínre, mely Pittsburgh romjaira épült. A Broken Steel 30-ra emelte a játékos maximális szintjét, és egy új epilógus mellett javította az alapjáték fináléjának hibáit is: a protagonista immár túlélte a végső küldetés teljesítését, a játék pedig folytatódott, de az utolsó feladatot végrehajtathatta akár az egyik radioaktivitásra immunis társával is, aki így egy karcolás nélkül megúszta a szóban forgó műveletet. A Point Lookout ezután egy, az alapjátéktól lényegesen eltérő hangulatú, mocsaras vidékre kalauzolt Maryland területén, majd végül a Mothership Zeta során idegenek rabolták el hősünket, a legfőbb cél pedig az volt, hogy elmeneküljünk a hajójukról – természetesen számos felszerelés és új fegyver birtokában.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A Fallout 3 a hibái ellenére is klasszikusként vonult be a játéktörténelembe – bár legnagyobb szerepe elsősorban abban volt, hogy felélesztette és új lendületet adott a szériának. Pár évvel később az Obsidian (melyhez többen is csatlakoztak az elkaszált Van Buren fejlesztői közül ) a Fallout: New Vegas-szal több tekintetben is felülmúlta a Bethesda munkáját, míg Howard csapata 2016-ban, a Fallout 4-gyel folytatta a sorozatot – 2018-ban pedig a nem túl szépemlékű Fallout 76-tal. A franchise sorsa jelenleg még eléggé homályos:  míg az Amazonnál már javában készül az adaptáció, addig a Fallout 5 csupán koncepció szintén létezik,  előtte ugyanis még érkezik a The Elder Scrolls 6, amely szintén nem a közeli jövőben várható. Ugyanakkor, ha hihetünk a Microsofttól kiszivárgott dokumentumoknak, jövőre jó eséllyel befut majd egy remaster a harmadik részből (ráadásul több platformra is!), ami kiváló alkalom lehet a Capital Wastelandbe történő visszatéréshez – vagy épp egy első kalandhoz.