Call of Duty – Tombolnak az óriásszörnyek
A múlt heti hivatalos bejelentés után, miszerint Godzilla és King Kong érkezik a Call of Duty-ba, most egy új trailerben mutatták be pusztító képességeiket.
A múlt heti hivatalos bejelentés után, miszerint Godzilla és King Kong érkezik a Call of Duty-ba, most egy új trailerben mutatták be pusztító képességeiket.
A cég egy nemrégiben tartott eredménybeszámolóban elárulta, hogy több mint 60 millió játékost veszítettek, és ezek nagyobb része a CoD-ből származik.
Kezünkbe vesszük a USCSS Nostromo sorsát, és megpróbáljuk a lehetetlent: elpusztítani a xenomorfot, akár a hajó árán is.
A remake-ben Mr. X által üldözöttnek lenni már így is elég nyugtalanító, ez a mod pedig még egy kicsit hátborzongatóbbá teszi az egészet.
Több mint 13 millió dollárnyi NFT-t és kriptovalutát loptak el a Bored Ape Yacht Club Instagram-hackje következtében.
A Rockstar Games 2018-as sikerjátéka tömve van érdekességekkel, melyek közül a legborzalmasabbat egyértelműen a Van Horn Trading Post közelében találjuk.
A Twitter pedig megerősítette, hogy magántulajdonban lévő céggé válik, miután elfogadta Elon Musk nagyjából 44 milliárd dolláros ajánlatát.
Ismét idő előtt kiszivárgott a Sony szolgáltatásának következő havi kínálata, aminek a sportrajongók garantáltan örülni fognak.
Úgy fest hamarosan végre valóban megelevenedhetnek a mozivásznon kedvenc játékautóink.
Akár a PS5-öt, akár a számítógéped szeretnéd bővíteni, a Kingston erre is kínál megoldást, méghozzá nem is akármilyet. 2TB-tal húztuk feljebb a Sony konzolját.
A Ubisoft nagysikerű multis címének legújabb, japán témájú eseménye végre kezdetét vette.
Újabb cenzurális konfliktusba keveredett a Marvel. Ezúttal Egyiptomban tiltották be a Doctor Strange 2 mozivetítéseit.
A francia cég több tucat régebbi címe alól húzta ki a szőnyeget, legalábbis ami azok online elemeit illeti.
Újabb varázslatos japán anime érkezik a Netflix műsortárába. Magyar felirattal látható A ház lelke rövid előzetese.
Az Uncharted-sorozat és a The Last of Us otthonában úgy fest több projekten is munkálkodnak.
Ugyan már egy ideje elérhető a folytatása is, úgy fest a Techland eredeti zombis kalandja is szépen teljesít.
Új produkcióiról adott hírt a mozitulajdonosok éves találkozóján a Sony. Folytatódik a Venom és új Pókember spin-off készül.
Egy friss bejegyzés alapján úgy fest új otthonra talált az Electronic Arts versenyzős sorozata.
A Techland zombis kalandjának folytatása végre megkapja korábban beígért újdonságát.
Végül a tervezettnél később mutatkozik csak be az Illumination gondozásában készülő mozi.
A kezdeti tervek szerint akár teljesen másként is alakulhatott volna a Telltale Games közkedvelt alkotása.
Egyre több sikert tudhat magáénak az indie filmes közeg legfontosabb műhelye, az A24 stúdió. Sikerülhet betörni a mainstreambe?
Miután egy térképszerkesztő segítségével átnézte a játék fájljait, valaki felfedezte, hogy a játék kolosszeumai inkább PVE, mint PVP jellegűek lehetnek.
Izgalmasnak ígérkezik a Stockholm-szindróma felfedezését ihlető gengszter életét bemutató netflixes minisorozat, a Clark.