Dragon Age 2: bemutatkozik Hawke, a főhős
A hét legnagyobb bejelentése egyértelműen a Dragon Age 2 leleplezése volt, mely egy új történetet mesél el, és most már azt is tudjuk, hogy kinek a szemszögéből.
A hét legnagyobb bejelentése egyértelműen a Dragon Age 2 leleplezése volt, mely egy új történetet mesél el, és most már azt is tudjuk, hogy kinek a szemszögéből.
A 2K Czech közölte, milyen gépre lesz szükségünk a Mafia 2 futtatásához, illetve hogy milyen erőmű kell a Physx effektek előcsalogatásához.
Mint ahogy azt nagy valószínűséggel tudjátok, a Dead Space második része 2011 január 25-én fog a boltokba kerülni, azonban az EA tegnapi bejelentése nyomán már biztos, hogy nem kell addig várnunk Isaac kalandjaira, ugyanis a kiadó egy előzményjátékkal kedveskedik a rajongók -- igaz csak konzolon.
Az engineer is végre megkapta a maga frissítését, így most már elmondhatjuk, hogy három évvel a megjelenése után a Team Fortress 2 miden szegmense átalakult.
A Ubisoft meghozta a helyes döntés: a Brotherhood után pihenőre küldik az Assassin's Creed-szériát.
A tavalyi év legjobban sikerült szerepjátéka, a Baldur's Gate nyomdokaiban járó Dragon Age: Origins sokunkat levett a lábáról, ám mielőtt még észbe kaphatnánk, jön is a második felvonás, mely szebb, nagyobb, és jobbnak ígérkezik mint elődje.
Kicsit felpiszkálva a kedélyeket ismét szó esik a MW2 DLC-jéről -- ezúttal PC-s megjelenésről és az árszabásról adunk hírt.
Az Engineer Update megjelenését megelőző utolsó napon többek közt megismerkedtünk az eddig hanyagolt kaszt legújabb fegyverével.
NKa tavaly augusztusban írt nektek arról, hogy az MMOG-k közt egy újabb játék tűnt fel, mégpedig az Allods Online. Úgy tűnik, hogy a játék beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert tegnap megérkezett az első kiegészítő.
Nem panaszkodhatunk ezen a nyáron, hiszen hiába tombol a meleg (illetve olykor néhány vihar), folyamatosan érkeznek a kikapcsolódásra tökéletesen alkalmas játékok, de nem csak a nagy kiadók igyekeznek kedveskedni nektek, hanem mi is. Nem csak a Medal of Honor multiplayer bétáját próbálhatjátok most ki, de teljesen átszabtuk kedvenc magazinotok kinézetét, ráadásul egy jó kis RPG-t is csomagoltunk az olvasnivalótok mellé.
Bobby Kotick a Financial Timesnak elmondta, hogy a profitkiesés miatt nem támogatják az Xbox Live-ot és egy konkurenst akarnak létrehozni.
Manapság sorra nyílnak az online játékboltok, amelyek segítségével kényelmesen, a székünkben ülve vásárolhatjuk meg az áhított játékokat. A rendszer jól működik, s egyesek ezt tartják a játékterjesztés jövőjének, ám egy felmérés szerint a játékosok másképp vélekednek a dologról.
Hosszas huzavona (képregény, videó, stb.) után ma végre hivatalosan is elindult a várva várt Engineer Update.
InFAMOUS 2 és Bulletstorm videó, 3D-s StarCraft 2, Red Dead Redemption érdekességek, R.U.S.E. meglepetés és még sok minden más.
Nagyon úgy néz ki, hogy a Heavy Rain története már sosem fog kiteljesedni úgy, ahogy azt David Cage megálmodta.
Az öt évvel ezelőtt indított, hét lakat alatt őrzött Project Offsetet az Intel ma leállította.
Úgy tűnik, az őszies júniusi időjárás kedvezett a pályázatnak, hiszen igen szép számú írás érkezett be, ráadásul jelentős részük volt elfogadható, és több új versenyző is felbukkant.
Az új Silent Hill gárdája egyre kevésbé emlékeztet az eredeti sorozat készítőire. Nem csak hogy európaiak dolgoznak a programon, de még a zenészek is elhagyják a projektet. Rossz ómen?
A BioShock 2 újabb DLC tartalommal gazdagodik, mely ezúttal a szóló játékosoknak kedvez. A hírt ma jelentette be a fejlesztő 2K Games.
Noha most mindenki az új Hot Pursuitra kíváncsi, felröppent pár pletyka, melyek szerint az EA a tavaly útjára indított, szimulátorosabb Shift vonalat is folytatni szeretné.
A Square Enix ma bejelentette új játékát, melynek címe Lord of Arcania. A program PSP-exkluzív, és még idén megjelenik.
PC-n és PlayStation 3-on már zakatol a Medal of Honor multiplayer bétatesztje, az Xbox 360-as közösség azonban még mindig nem csatlakozhatott a mókához.
A sorozatot legújabb, Final Fantasy XIV névre keresztelt felvonása még idén ősszel a boltokba fog kerülni.
A WoW film után a másik nagyon várt filmadaptációról, a BioShockról is hírt kaptunk.