A Crysis 2 PC-n lesz a legszebb
A Crytek megerősítette, amit már eddig is tudtunk, tehát azt, hogy a Crysis 2 PC-n lesz a legszebb.
A Crytek megerősítette, amit már eddig is tudtunk, tehát azt, hogy a Crysis 2 PC-n lesz a legszebb.
Az EA szerint az Activision a kapzsiságának köszönhetően lelőtte a díjnyertes lovát, vagyis az Infinity Wardot.
Gondolom mindenkinek ismerős, amikor egy játék telepítője egy hosszú és unalmas szerződést jelenít meg, ami alatt egy "elfogadom" gombra kell kattintani, ha játszani szeretnénk. Ugyanez megy a különböző online üzletekben is, és le merem fogadni, hogy ezeket az emberek nagy része nem olvassa végig.
Kodzsima elsősorban a Metal Gear sorozatról híres, most viszont valami egészen új dolgon mesterkedik. Hogy mi az, még nem tudjuk, de bármi legyen is, a játékfejlesztő félisten szerint a karrierjébe kerülhet.
A Final Fantasy XIII egy remek játék (erről Bate írása alapján a legutóbbi PC Guruból is megbizonyosodhattok), és külön öröm, hogy a sorozat ezúttal nem csak a Playstation-tulajdonosokat kényezteti. Az eladások azonban jól prezentálják, hogy a szokás hatalom...
A Ubisoft bemutatta a Ghost Recon: Future Soldier első fejlesztői videóját, melynek köszönhetően kiderült pár új információ a játékról.
A Dead Space képregény és animációs film után hamarosan még jobban elmerülhetünk a Visceral Games játékának világában, a fejlesztők ugyanis bejelentették a Dead Space előzményregényét.
Pár hónapja adtunk hírt róla, hogy egy dél-koreai házaspár kisbabája éhen halt, mert a szülei nem viselték gondját súlyos játékfüggésük miatt. Úgy tűnik, ez az eset nem csak a sajtót, de a helyi kormányt is sokkolta.
Az Alpha Protocolról részletes előzetest olvashattatok a legutóbbi PC Guruban, így a játékról sokat most nem írnék. Legyen elég annyi, hogy a KOTOR 2 készítőinek úgy RPG-jéről van szó, ami a sokat vitatott DRM-mel lett felvértezve.
Az Xbox Live-on üzengetni mindennapos dolog, de fenyegetni rajta valakit már egészen más lapra tartozik. Főleg, ha az adott személy egy fontos szemtanú...
Egy ismeretlen forrás szerint a 2K Games gőzerővel dolgozik a BioShock-széria MMOG változatán.
A 90-es évek közkedvelt stratégiai sorozata, az XCOM a korábbi pletykáknak megfelelően valóban feltámad, ám nem olyan formában, mint azt a rajongók remélték.
Az Activision nem éppen fejlesztőbarát hozzáállása meghozta a „gyümölcsét”, hiszen újabb kulcsfontosságú emberek távoztak az Infinity Wardtól.
Röviddel a bemutatkozó videó megjelenése után már meg is jelentek az első információk a Gears of War-sorozat jelenlegi történetszálának lezáró fejezetéről.
A Silent Hill-sorozat minden idők egyik legsikeresebb horrorszériája, a folytatás pedig már most nyáron bemutatkozik a nagyközönségnek.
Az idei év legnagyobb játékipari botránya (a Ubisoft DRM-je mellett, persze) az Infinity Ward szétcincálása volt. A cég alapítói most saját gárdát állítanak fel, munkatársakat keresnek.
A Crytek már maximális erővel fejleszti a Crysis 2-t, hogy ősszel megjelenhessen "minden idők legszebb grafikájú játéka". A cég viszont nem csak azokra gondol, akik meg akarják izzasztani konzoljaikat, hanem az olyan háziprogramozókra is, akik érdeklődnek a modern játékfejlesztés iránt.
Az Epic végre bejelentette, hogy jön a Gears of War 3, most pedig megérkezett az első bemutató videó a játékból. Hangulatfaktor a maximumon, emberek!
Egy lelkes rajongó elkészítette a Modern Warfare 2 két dimenziós átiratát, ami természetesen ingyenes és bárki számára elérhető.
Úgy látszik Clffy B ma nem fog semmi újdonságot mondani Jimmy Fallonnál, mert az EA megelőzve a tervezőt hivatalosan is bejelentette a Bulletstormot.
Azt hihetnénk, hogy valamiféle megkésett áprilisi tréfa, hogy a GTA IV-et használják gyerekek tanítására, ám az angolok ezt nagyon is komolyan gondolják.
A Halo egy igen népszerű sorozat, amit mi sem bizonyít jobban, mint a sok játék. A története pedig a megszokott sci-fi alapokon túl is szórakoztató, noha egyes szakértők szerint a dolog nem így áll.
Mijamoto mester eddig olyan címeket tett az asztalra, mint a Super Mario Bros. és a Zelda, úgyhogy nem túlzás azt állítani, hogy a játékipar egyik megteremtőjéről van szó. Úgy tűnik azonban, hogy más nagyágyúktól eltérően még mindig elemében van.
Ugyan manapság már a sokadik Halo játék van készülőben, 2003-ban mindenkit csak a Halo 2 érdekelt. Az Xbox egyik legsikeresebb játékát azonban majdnem akkora botrány övezte, mint a két évvel később bejelentett Killzone 2-t.