Élőszereplős Alan Wake előzmény
Csak úgy, mint korábban a Ubisoft, úgy most a Remedy is egy élőszereplős kisfilmet készített a legújabb játéka reklámozására.
Csak úgy, mint korábban a Ubisoft, úgy most a Remedy is egy élőszereplős kisfilmet készített a legújabb játéka reklámozására.
Most már biztos, hogy a felújított Monkey Island 2-höz audiokommentárt készítenek a sorozatot kitaláló fejlesztők.
Akiknek hiányzik az Oddworld humoros, szórakoztató világa, azok örülhetnek, ugyanis két, eddig PC-n még sosem látott Oddworld játék érkezik a Steamre még ebben az évben.
Az utóbbi hetekben az Infinity Ward elhalálozásával volt tele az internet, mire a cég tulajdonosai cáfolták, hogy a csapat csődbe menne. Nos, a tények nem őket igazolják...
Vannak emberek, akik nem ismernek lehetetlen. Néhány ilyen elszánt arcot még az első Xbox Live támogatásának letiltása sem tántorított el egy jó kis Halo 2 partitól.
A Modern Warfare 2-ben még nagyon sok potenciál rejlik, így nem csoda, hogy az első DLC tartalom sokat hozott a konyhára -- Xbox 360-on. Nemrég bejelentették PS3-ra is, most pedig PC-re látogat el.
A StarCraft 2 producere szerint a Wings of Liberty kiegészítői másfél éves periódusokban fognak megjelenni.
A R.U.S.E. bétatesztje során annyi hibát találtak, hogy elhalasztották a játék júniusra tervezett megjelenését.
A Prince of Persia: The Forgotten Sands bejelentését érthető módon kételkedve fogadtuk, mondván, minek kell egy új sorozat indítása után visszatérni egy már lezárt történethez, ám az időközben megjelent játékmenet-videók után már bizakodva várjuk az új Prince of Persiát, mely PC-re végre pontos megjelenési dátumot kapott.
Az Xbox 360 egy úttörő konzol, ezt nem vitatja senki. Azt is tudtuk, hogy jól fogy, de tegnap egy általános szám került fel a netre, ami igen impresszív marketingstratégiát igazol.
A Just Cause 2 alaposan megosztotta a játékosokat, hisz olyan játékmenetet hozott, mintha egy rakás bónuszpályát fűztek volna össze egy bugyuta akcióprogrammal. Akár szeretjük viszont, akár nem, tény, hogy sikeres, és már jöhetnek az első, fizetős DLC-k.
A Call of Juarez játékok fejlesztői újra egy versenyjátékot készítenek, ám ezúttal raliautók helyett quadokat és motorokat irányíthatunk.
A Ubisoft nemrég levédette az Assassin's Creed: Brotherhood és a Driver: San Francisco doménneveket.
Bekövetkezett, amit eddigi is sejtettünk: az Infinity Wardtól kilépett dolgozók csatlakoztak a frissen alakult Respawn Entertainmenthez.
Az Age of Conan a sok bukdácsolás ellenére sem akar meghalni, sőt, nemsokára itt a régóta várt kiegészítő, a Rise of the Godslayer.
A Crysis 2-ről már a PC Guruban is beszámoltunk. A játék elképesztő grafikát ígér a már sok éve a piacon lévő konzolokon is, ám ennek mikéntjéről aligha lehet fogalmunk.
Nemrég adtunk hírt róla, hogy a Warner Bros. bekebelezte a The Lord of the Rings Online és az Asheron's Call sorozatot is fejlesztő Turbine Inc.-t. Most arról szól a fáma, hogy mégis mennyibe került ez a fimstudiónak.
A PS3 jelenleg igen jól szerepel, hisz a tavalyi év exkluzív felhozatala után most a 3D-s technológiával kíván utat törni. De vajon mikor?
A Gothic-széria negyedik részén dolgozó Spellbound Entertainment bejelentette, hogy elkezdte legújabb játéka fejlesztését.
Végre pontos megjelenési dátumot kapott a Left 4 Dead 2 első letölthető tartalma, és azt is megtudtuk, mi az új multiplayer játékmód.
A vadnyugati GTA-nak nevezett Red Dead Redemption hamarosan boltokba kerül, de még a megjelenés előtt egy, a játék motorjával készített félórás kisfilmet nézhetünk meg.
A Guinness-bizottság megállapította, hogy a Modern Warfare 2 megjelenésének első napja volt az eddig legjövedelmezőbb start.
A különböző ügyességi játékok ma már legfőképp a shareware piacon tudnak boldogulni, illetve ott vannak a konzolok különböző online lehetőségei is. Ezúttal egy sikervárományos PSN-játék szele libbentette meg a PC-s szoknyákat.
A Natalt sok Xbox 360 tulajdonos úgy várja, mint a Messiást, és lehet, hogy nem is ok nélkül, hisz egyre több érdekesség lát napvilágot a kamerás kütyüvel kapcsolatban.