Noha az eredetileg kért pénz sokszorosát gyűjtötte össze a Double Fine a Broken Age-re, Tim Schafer úgy belelendült a munkába, hogy egy „óriás” játékot készített el, amit kénytelenek voltak két részletben kiadni. Az első fejezet január 14-én landolt a támogatók gépén (január 28-tól mindenki megvehette), s ma kiderült, hogy szerencsére elegendő játékos vásárolta meg a programot ahhoz, hogy ne legyen gond a második rész finanszírozásával sem.

„Ezzel a kiadási móddal úgy gondolom, hogy egyeztetni tudtuk a játék méretét és az ehhez szükséges pénzügyi háttér biztosítását.” -- nyilatkozta  Schafer a GamesIndustry.biz stábjának adott interjújában, melynek keretében azt is elmondta, hogy a Broken Age Act 1 eladásaival bizonyították, hogy komolyan gondolták a fejlesztést. „Nagy nyomás van a Kickstarter projekteken, különösen a nagyobbakon, hogy nehogy elrontsák az egész rendszert.”

A Broken Age gyűjtése egy szolid 400 ezer dolláros célkitűzéssel kezdődött, amiből végül, a lezárás után 3,45 millió dollár lett, így lehetőséget adva arra, hogy a Double Fine a merészebb álmait is valóra váltsa, többek között megadatott az is, hogy Elijah Wood lehessen az egyik főszereplő szinkronhangja.

A Double Fine még nem hozta nyilvánosságra, hogy mikor fog megjelenni a második felvonás, de azt már biztosan tudjuk, hogy aki megvette az Act 1-t, az a folytatás megjelenésekor automatikusan és legfőképpen ingyenesen töltheti majd le.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!