A Steam szerint a 2012-es Call of Duty: Black Ops 2 óta nem játszottak annyian CoD-dal PC-n, mint ahányan most a Call of Duty: WWII-val. A Githyp adatai szerint a megjelenése óta 56 ezer ember ült neki a multinak, és 20 ezren ütötték el az időt az egyjátékos kampánnyal, vagyis összesen 76 ezren ültek le a játék elé. Ez 395%-kal jobb eredmény, mint amit az Infinite Warfare tudott produkálni, aminél a csúcs mindössze 15 ezer játékos volt.

Az elmúlt évekhez képest is szép ez a szám, hiszen a Black Ops 2 óta nem volt ilyen magas. Az 70 ezer játékost ültetett le a multiplayer elé, és összesen 99 ezren voltak kíváncsiak a programra. Ettől kezdve pedig zuhanórepülésbe indult a széria. A Ghosts multijával csak 37 ezren, míg az Advanced Warfare-ral többjátékos módjával már csupán 35 ezren játszottak. A Black Opsnál 63 ezer játékosnál tetőzött, ez ugrást jelentett, de ezt követően jött a fent említett mélypont az Infinite Warfare képében.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!
  • PC-n népszerű a Call of Duty: WWII
  • A Black Ops 2 óta nem volt ilyen felkapott egy CoD-játék

Azt már tudjuk, hogy a Call of Duty: WWII jobban startolt, mint elődje, az Infinite Warfare. Méghozzá nem is kicsivel, hanem jelentős százalékkal előzte meg a második világháborút visszahozó program a jövőben játszódó testvérét. Viszont a WWII más fronton is jobban teljesít testvéreinél, például a PC-sek körében is népszerű.