A játékipar növekedésének egyik leginkább érzékelhető „tünete”, hogy míg néhány évtizeddel ezelőtt eltelt némi idő a megjelenések között, addig manapság szinte ki sem látszunk az újdonságokból. A AAA nagyágyúk persze most sem igazán adják egymásnak a kilincset (pláne a nyári időszakban), ám az indie-k és a AA programok térnyerése miatt valósággal tobzódunk a vadiúj címekben, az idézőjeles nagybevásárlásnak így egyedül csak a pénztárca vastagsága szabhat gátat.
Ha ehhez a tényhez hozzávesszük, hogy a nagyobb online boltok rendszeresen tartanak kisebb-nagyobb leárazásokat, hamar érthetővé válik, miért van tele a könyvtárunk olyan játékokkal, amiket ugyan bezsákoltunk az alacsonyabb ár miatt, ám azóta sem néztünk rájuk, és könnyen lehet, hogy soha nem is fogunk. Ezt a témakört járta körbe Chris Zukowski játékipari elemző (via GamesRadar+), aki egy blogbejegyzésben értekezett arról, miért tekinthető életbiztosításnak a Steam a kisebb csapatok (vagy akár egyedüli fejlesztők) számára.
A szakember szerint rengeteg olyan ember használja a Valve platformját, aki csakis azért vásárol játékokat, hogy minél több legyen neki (ezeket az egyéneket nevezik ugyebár hoardernek, avagy gyűjtőnek), éppen ezért úgy véli, hogy ez a legjobb online bolt azok számára, akik pénzre váltanák az adott projektbe ölt időt és energiát. Zukowski szerint a felelőtlenül költő „részeg tengerészek” jelentik a garanciát arra, hogy a független stúdiók akár egy blockbuster árnyékában is sikert arathatnak a játékukkal, hiszen biztosan lesznek olyanok, akik a kosárba dobják az adott címet.
Ebből kifolyólag azt tanácsolja a bizonytalan fejlesztőknek, hogy egy cseppet se féljenek a Steamtől, mivel több mint valószínű, hogy sikerül eladniuk néhány példányt – más kérdés, hogy hányan fogják valóban feltelepíteni a programot. Ugye nálatok is lapulnak olyan alkotások a virtuális polcokon, amiket már belepett a pixelpor?
A borítóképek forrása: Valve, Steam, spcr.netlify.com