Egyetlen szóval le lehet írni a Karib-tenger kalózai trilógia után következő összes részt: felesleges. A 4. epizód óta tudjuk, hogy az első 3 film rendezője, Gore Verbinski igenis elengedhetetlen része a franchise-nak. Olybá tűnik, hogy egy karib-tengeri kalózos film levezénylésének művelete rendkívül embert próbáló feladat, mivel a Disney ezúttal két férfit rakott a rendezői székbe, méghozzá egy direktor duót. A Joachim Rønning és Espen Sandberg kettős olyan filmeket követett el közösen, mint a Max Manus: Man of War vagy a Las Bandidas, amelyek közül az első szódával elment, a másik pedig, hát… nem. Ennek ellenére a Disneynél valaki mégis úgy látta, hogy jó ötlet lenne adni nekik párszáz millió dollárt és rájuk bízni az 5. karibi kalandot.

Kísértethistória

Az új kalózmeséhez régi történet jár, és mindezt ősöreg klisékkel megfűszerezve tálaljak. A film főként az első és a második részből merít ihletet, próbál lényegretörő lenni, megtartja a tengeri csaták fókuszát, és nyomatékosítja a mitológiai elemeket a sztoriban. Illetve végre nem űznek sportot egymás hátba szúrásából a szereplők. Mindeközben egy részleges eredettörténetet is ad. Megtudjuk, miként vált Jack hajóskapitánnyá, kitől származik a híres vágy-mutató tájoló, a kapitányi kalpag, valamint a hajába fűzött csecsebecsék. Nem mellesleg ez a rész a film legerősebb jelenete.

potc1.jpg

A fentebb leszögezettekhez híven nem okoz meglepetést senkinek, ha azt mondom, hogy a történet központja ismét Jack lesz. Őt veszi üldözőbe egy régen elfeledett ellensége, Salazar kapitány, aki elátkozott legénységével és a Dark Soulsból ismert Gaping Dragonra hajazó hajójával felszerelkezve kitör az Ördög Háromszögéből csak azért, hogy saját kezűleg nyársalja fel azt, aki a vesztét okozta. Közben persze jobb hobbi híján halnasit csinál minden kalózhajóból és annak legénységéből, ezzel megrémítve a tenger királyává avanzsált Barbossa kapitányt. Ha gondtalanul akarják tovább szelni a habokat, akkor biza Salazarnak vesznie kell.

Egy gyengeség nélküli szellemsereget nehéz megállítani, viszont nem lehetetlen. A legenda szerint az, aki birtokolja Poszeidón szigonyát, irányítja a tengert, ezáltal pedig képes megtörni minden (tengeri)átkot, ami több szempontból is kapóra jön hőseinknek.

potc3.jpg

Ahhoz, hogy eljussanak a Szigonyhoz, a kalózbanda sorai közé fogadja Carinát, az asztrológust, akinek a birtokában van a kérdéses tárgyhoz vezető térkép, valamint Henryt, a tengerészt, aki megmentette a lányt és Jacket a bitótól. Ők ketten lesznek a film Will és Elizabeth pótlékjai.

Ctrl + C

Ennél több szót nem kifejezetten érdemelnek, mivel a két karakter annak ellenére, hogy megállnak a lábukon, nem nyújtanak sokat nézői szempontból. Carina talpraesett, nem gyámoltalan, kivéve, ha vívásról van szó, a kardozást meghagyja a srácoknak. Cserébe a történet előremozdításának szempontjából hasznos, még ha ebből nem is látunk sokat.

Henry… ő már nehezebb eset. Az előzetesek és a film első negyedórája alapján jogosan hinné az ember, hogy rajta lesz a fókusz, azonban hamar menesztik a főhős posztjáról. Egy motivációval és egy bébipofival felfegyverkezve -- a közös jelenetükben látszik igazán, hogy Orlando Bloom hozzá képest egy tesztoszteron bomba -- verekszi át magát a cselekményen, és itt megáll a tudomány.

potc5.jpg

Salazar, mint főgonosz és történeti szempontból másodhegedűs, kidolgozatlan. Rendkívül keveset tudunk meg róla és a motivációjáról, nem utáljuk, de nem is kedveljük meg. Ellenben az őt alakító Javier Bardem jelenléte megfélemlítően hat, pont, ahogy azt tőle elvártuk.

Geoffrey Rush-sal sose lehet félrenyúlni. Ugyan ő csupán a film második felében kap nagyobb szerepet, és az is egy unalomig játszott szál lesz, viszont öröm a vásznon látni. Nem csak hozza a tőle megszokott színvonalat, de színész játék szempontjából túltesz Jacken.

Ó igen, Jack. Nos, nem tudom, hogy Johnny Depp kezdi-e elveszteni a sármját, vagy egyszerűen egy erőskezű rendezőre lenne szüksége, de oh, atyám. A film humora koránt sem az igazi, ami rajta csattan a leginkább, és Depp játéka is, jobb szó híján, más. Egyrészről Jack visszavett a tempóból, mégis csak kezdi utolérni a kor, másrészről meg egy 12 lóerős házon szörfözik végig egy városka utcáin, később pedig zombi cápás meghajtással dzseckizik. Értitek a gondom? Mindenesetre azt is hozzá kell tennem, hogy visszatért Jack fifikás, kiszámíthatatlan oldala, amiért oly sokan szeretjük.

potc2.jpg

Vizuális technikák és megfigyelésük

Akik látták a Rogue One-t azok bizonyára emlékeznek a CGI arcok által keltett felfordulásra. Egy ahhoz hasonló technikát ebben a filmben is bevetettek. Jó hír, hogy a Salazar bosszújában nem olyan zavaró a simaarcú Johnny Depp látványa, mint mondjuk Tarkin rekreálása a Star Warsban, ahol egy elhunyt színészt keltettek újra életre, egy teljesen másik ember arcát és fizikumát kicserélve az övére. Deppen közel 20 évet fiatalítottak a készítők, és hasonlít a '90-es évekbeli önmagához. Aki látta például a Cry-Babyt az azonnal rá fog ismerni az ifjú Johnny Deppre. Annyiban más, hogy grease fizimiskát kicserélték Jack kosztümjére.

potc4.jpg

Közel hasonlókat lehet elmondani a CG többi részéről. Azok az elemek, amik 100%-ban számítógép segítségével lettek elkészítve, szinte bántóan kirínak, míg a többi teljesen rendben van.

A 3D effektek az első 35-40 percben kifejezetten zavarók. Aki látott már 3D filmet az tudja, hogy az ilyen technikával operáló filmek sablonja a „dobáljunk mindenfélét a néző arcába, attól majd elhiszi, hogy része a jelenetnek” című trükk. Na már most, ha csillió darab érme és faszilánk repül az ember képébe, az nemhogy nem nyűgözi le, de éppen az ellenkezőjét fogja elérni. A 3D legmegkérdőjelezhetőbb használata azonban mindenképpen egy olyan nagytotál volt, ahol fentről nézve követhetjük, amint Salazar hajója bekebelez egy kalózhajót, közben koromfekete szellem-sirályok köröznek felettük. A madarak olyanok voltak, mint az idegesítő kis muslincák és eltakarták a jelenet központját.

Egy meg egyből könnyen lehet hat

Összességében teljesen nézhető lett a film, viszont semmilyen szempontból sem kiemelkedő. Az a „pont jó” kategória. Bőven lenne rajta mit ekézni, de hé! Még így is fényévekkel jobb, mint a 4. rész, szóval legyünk pozitívak és nevezzük haladásnak.

Ja és a stáblistát követően kapunk egy extra jelenetet is, amivel az alkotók tease-elik a 6. Karib filmet. Ha eddig találgattátok, hogy lesz-e folytatás, nos, itt a válasz.

5.5/10
Nyári popcorn, se több, se kevesebb.