A minap bemutatkozott a Red Dead Redemption Xbox One X-es, 4K-s változata, idén ősszel pedig érkezik a vadnyugati GTA-ként is aposztrofálható open world akciójáték folyatása. És bár ez alapvetően ok az örömre, főleg hogy ezúttal a PC-s változat kiadása is biztosra vehető, álszentség lenne úgy viselkedni, mintha az igazi mézescsupor GTA 6-ra ne lennénk még a Red Dead Redemption 2-nél is sokkal kíváncsibbak (pedig azt is nagyon várjuk, íme öt jó ok, hogy miért!).

Hiába, a GTA-sorozatnak PC-n is komoly hagyománya van, a modern ámokfutás pedig olyan sok, játékmenettel kapcsolatos lehetőséggel kecsegtet, amelyek a legkreatívabb elme számára sem valósulhatnak meg egy 19. századi vadnyugati miliőben (repülés, motorcsónakozás, géppisztolyozás, sportautózás… naphosszat sorolhatnánk a példákat).

Mivel pedig a Rockstar Gamesnél igazi profik dolgoznak, a GTA 6 már bizonyára fejlesztés alatt áll (egyáltalán nem biztos persze, hogy ez lesz a címe, de most az egyszerűség kedvéért mégis így nevezzük a következő epizódot).

No nem mintha ez azt jelentené, hogy a skót stúdió titkos szobáiban már a jövő GTA-jával szórakozhatnak a szerencsés kiválasztottak; a játékfejlesztés hosszadalmas folyamat, melynek legsarkalatosabb pontja nem is maga a kódolás, hanem a tervezőzi fázis. Ekkor dől el a munka irányvonala, annak beosztása, az, hogy mely feladatért ki és miként lesz felelős, illetve hogy a közelgő mérföldkövek nagyjából mikori megjelenést vetítenek előre – ez utóbbit pedig természetesen a piac alakulásához is igazítani kell, elvégre tetszik vagy sem, a játékipar elsősorban a tőketermelésről szól.

Hol tart most a GTA 6 fejlesztése?

Noha a Rockstar Games híresen jó titoktartónak számít egy olyan iparban, ahol szinten minden idő előtt kiszivárog, néha-néha azért hallani olyan pletykákat, amik ettől függetlenül is beigazolódnak idővel. A GTA 5 első ilyen szóbeszédje például már 2010-ben, három évvel a játék megjelenése és egy évvel annak hivatalos bejelentése (!) előtt megszellőztette a hollywoodi helyszínt – mindez pedig annyira nem is számít különösnek, hiszen ma már tudjuk, hogy a fejlesztés 2009-ben indult, rögvest 1000 fő bevonásával.

Avagy, amint megjelent a GTA 4 PC-s változata, a stúdió rögvest nekiesett a GTA 5-nek, egy évvel később pedig már pontosan tudták, mi lesz a helyszín, ehhez igazítva írták a történetet, igazolták le a színészeket, majd mutatták be a programot. A Rockstarnál egyébként hagyomány, hogy a bejelentéseket pár nappal később egy trailer követi, ezzel biztosítva a rajongókat arról, hogy a munka hosszú ideje jól halad.

Mivel a 2010 óta eltelt nyolc évben a közösségi média előretörése miatt a titkok megőrzése sokkal nehezebbé vált, esélyes, hogy egy GTA 6 esetében még az előtt kiszivárognának az első, fejlesztéssel kapcsolatos információk, mint hogy bármit is lefixálna a stúdió.

Eme logika alapján pedig az idei, márciusi pletykabomba is simán belefér a képbe: eszerint a Rockstarnál már készül a játék, a munkálatok viszont meglehetősen korai fázisban vannak. A munkacím Project Americas, a helyszín pedig Miami és körzete, azaz esélyesen Kuba, Haiti, a Bahama-szigetek és Dominika – a téma ennek megfelelően a drogcsempészet lehet majd. A rejtélyes forrás ehhez annyit fűzött hozzá, hogy a GTA 6 története még nincs kész, egyelőre a főszereplő kiléte is kérdéses, noha a Rockstarnál egy női karakter bevonása körül zajlanak éppen a tárgyalások.

És hogy ebből mi igaz? Passz, de adjuk meg maguknak azt a luxust, hogy elhisszük a mesét – ez esetben a fejlesztés még a fent említett tervezési fázisban van, azaz valódi programozói munka legfeljebb technológiai kísérletezés szintjén folyik csupán. Ez utóbbi pedig, bár nem hangzik fontosnak, nagyon is az: többek között a célhardverek képességei határozzák meg, hogy mikor jelenhet meg a papíron (avagy dizájndokumentációban) már „kész” szoftver!

Milyen platformra jelenik mega GTA 6?

Michael Pachter játékipari sztárelemző idén januárban azt mondta: a piac jelenlegi helyzete alapján a GTA 6-ot 2020-ban jelentheti be a Rockstar Games, 2021-ben pedig meg is jelenhet a játék – de mivel minden GTA késik egy keveset, legyünk jó fejek és toljuk el a premiert 2022-re! Ez reális időpontnak tűnik: amennyiben idén év végére elkészül az összes tervezet, a munka pedig teljes gőzre kapcsol, három éve lesz a Rockstar stúdióinak arra, hogy összerakják az eddigi legnagyobb GTA-játékot.

Igen ám, de most, 2018-ban a PS4 és az Xbox One már ötévesek lesznek – ez fél évtized, egykoron ennyi idő telt el egy-egy generációváltás között. Persze, ez már régen volt, az Xbox 360 és a PS3 röhejesen hosszú, 8 illetve 7 éves élettartamát már nem a hardver felkészültsége, hanem a piac, valamint az arra nagy hatást kifejtő gazdasági világválság határozta meg.

A mostani gépek pedig nemcsak, hogy könnyen programozható, PC-s architektúrát kaptak, avagy esetükben az optimalizálás is könnyebben megy, de kijött egy-egy félgenerációs konzol is: az alapmodelleknél erősebb PS4 Pro és Xbox One X már vannak annyira komoly masinák, hogy a 4K-s felbontású játékra is lehetőséget adnak – kompromisszumokkal ugyan, de akkor is.

A Rockstarnak tehát nincs könnyű dolga, ha célhardvert, pontosabban generációt kell választani. A GTA 5 esetében az akkor aktuális gépek utolsó évének legkomolyabb játékát hozták tető alá, ez pedig fejlesztési szempontból, valamint üzletileg is bölcs lépésnek bizonyult: már ismert technológiákból lehetett kisajtolni azok utolsó erőforrásait úgy, hogy a cég rendelkezett egy kész és finomított motorral (a GTA 4-et is hajtó RAGE-dzsel), mindezt pedig egy olyan piacra lehetett kibocsátani, ahol boldog-boldogtalan birtokolt egyet az akkori generáció konzoljai közül.

Innen nézve tehát egy PS4/XONE-os GTA 6 nem tűnik olyan rossz ötletnek, főleg, hogy elemzők 2021-22-re teszik a PS5 és az új Xbox premierjét, melyek hogy, hogy nem, szintén PC-s architektúrát kaphatnak – azaz hacsak nem ment el a gyártók esze, visszafelé kompatibilis játégképeket adnak ki.

Ezzel a Rockstar Games három legyet ütne egy csapásra: kiadna egy technikai szempontból kiforrott játékot egy olyan piacra, ami nem lehetne megalapozottabb, fél évvel később pedig jöhetne egy folt, ami a nextgenek grafikai képességeit is megcsillanatná – aztán persze egy bolti, felturbózott, exkluzív nextgen változat, mert a pénz az pénz. A konklúzió tehát: 2021-22, mostani konzolok, majd nextegenek és PC!

Milyen játék lesz a GTA 6?

Erre a kérdésre érdekes módon könnyebb válaszolni, mint a fentiekre, hiszen a GTA-iskola tananyaga alapján egy open world akciójátékot várhatunk, tele popkulturális utalásokkal, szatirikus történettel, sok látványos lövöldözéssel és robbanással, no meg remek grafikával. Mivel a pletykált régió meglehetősen nagy, esélyesen több Los Santosnyi terepet járhatunk be, a Mexikói-öböl és a Karib-tenger jelenléte miatt pedig minden eddiginél több repülős és hajós küldetés várható.

A többféle főhős és az elágazó sztori a GTA 5 esetében bejött a Rockstarnak, így esélyesen a GTA 6-ban is visszatér majd a formula, kiegészítve egy női karakterrel, ami egyébként korunk trendjei miatt elég nehezen elkerülhető húzás lenne. Az eddigieknél nagyobb, összetettebb térkép alapvető elvárásnak számít, ahogy a fejlődő MI és egyéb middleware-megoldások is, a grafika azonban esélyesen nem hoz majd forradalmi újdonságokat – a Red Dead Redemption is a RAGE felújított változatán fut, jól néz ki, ennyi pedig még a GTA 6 idején is elég lesz a sikerhez.

Már most biztos, hogy kiemelt szerepet fog kapni a GTA Online utóda, ami minden bizonnyal a jelenlegi inkarnáció játékosait is megjutalmazza majd. Ezen a fronton a big data fejlődése, az öntanuló algoritmusokkal generálható multiplayer-küldetések, valamint az immár kezdettől fogva betervezett, reaktív heistek hozhatnak újdonságot, nem beszélve az állítólag a Red Dead Redemption 2-ben bemutatkozó Battle Royale játékmód GTA-s inkarnációjáról, ami PlayerUnknown’s Battlegrounds ide, Fortnite oda, hatalmas pofon lenne a konkurenseknek.

A legnagyobb játékmenetet érintő kérdés a periódus: az eddigi leghangulatosabb GTA-játék kétségkívül a Vice City, aminek remake-je iránt évek óta rí a rajongótábor, így adná magát, hogy az azonos helyszín ismét a ’80-as évek neonfényeiben pompázzon. Elnézve azonban a modernkori GTA-k cinikus, korreszponzív narratíváját, illetve az okostelefonok in-game felhasználását, túl sokat kéne feláldozni a nosztalgia oltárán ahhoz, hogy mindez megérje a Rockstarnak – én egy jelenkorban játszódó programot várok.

Sok víz lefolyik még a Dunán

A Rockstar Games persze több projekten is dolgozik egyszerre. A már sokat emlegetett Red Dead Redemption 2-n túl a GTA Online GTA 5-ös változatát is állandóan frissítik, sőt azt beszélik, a Manhunt-sorozat és a Bully is folytatást kap a jövőben.

Mivel a cég zászlaja alatt összesen 10 stúdió egyesül, nehéz megmondani, az egyes projektek éppen hol, kinek a keze alatt futnak, és az illető éppen mely munkafolyamatot ellenőrzi – a GTA-kat eddig mondjuk a cégcsoport csúcsán elhelyezkedő, skóciai Rockstar North jegyezte.

Az is lehetséges, hogy a technológiai kísérletezés a következő konzolgeneráció idejére löki a programot, miképp az sem lehetetlen, hogy az eddigi hírek egyike sem igaz, és egy teljesen eltérő játékon dolgozik a stúdió. Akárhogy is, jómagam azon a véleményen vagyok, hogy a GTA 6 a 2020-as évek elejének terméke lesz, és a mostani konzolok birtokosai még élvezhetik majd az általa nyújtott élményt.

A cikkben látható képek a Grand Theft Auto 5 PC-s változatából származnak, és csak illusztrációként szerepeltetjük őket.