• Lady Gaga játssza majd Harley Quinnt a decembertől forgó Joker 2-ben
  • Bosslogic elképzelte, hogyan fest majd Lady Gaga a DC bajkeverőjének szerepében
  • Folie á Deux lesz a Joaquin Phoenix főszereplésével készülő második epizód címe

Míg a DCEU nagyszabású produkciókkal igyekszik felvenni a versenyt a Marvellel, a kisebbik képregényfilmes stúdió – Christopher Nolan és Zack Snyder lefektette hagyományait követve – alternatív idősíkokat is futtat. Egyelőre két népszerű mellékuniverzumot követhetünk: a hamarosan sorozatokkal is megtámasztani kívánt Batmant, illetve a 2019-ben lavinaszerű sikert hozó Jokert. Todd Phillips Robert De Nirot is stábjában tudó rendezése több mint egymilliárd dollár bevételt fialt 2019-ben, az Arthur Fleck Jokerét megformáló Joaquin Phoenixet pedig Oscar-díjjal jutalmazta a Filmakadémia.

Folie á Deux

A népszerű nyitány láttán azonnal bejelentették a folytatást. A történet egyelőre nem ismert, néhány fontos részletet azonban feltárt a produkció. A második rész címe Folie á Deux, ami egy betegségre, azonos téveszmében szenvedő személyekre utal (az új szkriptet ugyanúgy a direktor és Scott Silver jegyzi, mint az első rész esetében). Természetesen visszatér Phoenix, oldalán pedig szenzációs módon feltűnik a Harley Quinn bőrébe bújó Lady Gaga.

idmage.jpg
(A kép forrása: EW)

Harley Quinn szerepében

A pop énekesnő több filmben bizonyította színészi tehetségét. A Csillag születik feltörekvő zenész karaktere után tavaly Ridley Scott keze alatt játszott erőteljes, de komoly személyiségváltozáson áteső figurát A Gucci-házban. Noha a Joker 2 forgatása csak decemberben kezdődik, BossLogic, a népszerű képzőművész máris elképzelte, hogyan festhet majd Lady Gaga a DC bajkeverőjének szerepében. Nektek hogy tetszik a koncepciós rajz? Szerintetek az énekesnő képes lesz felnőni Margot Robbie emlékezetes alakításához?

A DC NAPTÁRA

Premierdátum nélkül tervezett produkciók: cím nélküli Superman film, Zatanna, Supergirl, Green Lantern Corps, Static Shock, Plastic Man, Nightwing, The Metal Men, Lobo, The Amazons, Black Canary, Booster Gold, Deadshot, Gotham City Sirens.