• James Gunn közölte, hogy a DC-nél minimum prioritás, ha nem a legfontosabb Superman
  • A stúdió frissen választott vezetője cáfolta, hogy ne kedvelné Henry Cavillt
  • Elmondta, hogy minden döntést a DC karakterek és a „TÖRTÉNET” jegyében hoznak
  • Egyelőre türelmet kért, hiszen még ők is csak tervezik a DCU újjáépítését

Míg a Joker 2 forgatása zajlik, a DC frissen megválasztott vezetői új utakra terelnék a stúdió produkcióit. Azt egyelőre nem tudni, hogy a DCEU – vagy ahogy mostanában látni több helyen, DCU – mellett tovább futnak-e az alternatív idősíkon játszódó történetek, mint például a Joker és a Batman. James Gunnék mindenesetre a filmeket, sorozatokat, animációs munkákat és játékokat egybefogó közös univerzumot kívánnak felépíteni a következő évtizedben.

A tengerentúli sajtó múlt héten megszellőztette, hogy a Zack Snyder-éra lezárásának jegyében Az Igazság Ligája szuperhősei és a frissen bemutatott Black Adam sem térnek vissza a mozivászonra. Gunn azon melegében cáfolta az értesülést, legalábbis jelezte, hogy nem minden produkciót érint a kasza, a dolgok többségéről pedig egyelőre nem is hozott döntést a csupán egy hónapja regnáló vezetőkar.

james-gunn-the-suicide-squad-scaled-e1643402053507.jpg
(A kép forrása: Giant Freakin Robot)

A stúdiót irányító rendező, aki egyébként legközelebb a rivális Marvel égisze alatt jelentkezik A galaxis őrzői harmadik epizódjával, épp a Christopher Reeve főszereplésével készült 1978-as Supermanre emlékezett Twitter oldalán, amikor a rajongók kérdőre vonták Clark Kent sorsát illetően. Először is leszögezte, hogy hamis az értesülés, miszerint neheztelne a szuperhőst megformáló Henry Cavillre. Továbbá tisztázta, hogy számolnak Supermannel, az ő filmjei ugyanis prioritást élveznek, ha egyáltalán nem az első helyen szerepelnek.

henry-cavill-superman-102722-1-1151ea6febc649eebbcdabf9ef7570f1.jpg
(A kép forrása: People)

A DC jövőjét illetően is nyilatkozott Gunn közösségi oldalán. „Tudjuk, hogy nem mindenki lesz elégedett az összes lépésünkkel. Annyit azonban nyugodtan megígérhetünk, hogy minden döntés a TÖRTÉNETET és a DC KARAKTEREKET szolgálja majd, amit úgy szerettek és ami körül nekünk is forog az életünk. Minden további DCU jövőjét érintő kérdéssel kapcsolatban sajnos a türelmeteket kell kérnem. Annyi időt és figyelmet kell szánni ezekre a karakterekre és történetszálakra, amennyit érdemelnek. Arról nem beszélve, hogy nekünk is sok kérdésre kell még választ adnunk.” Számotokra mik a legfontosabb kérdések a kisebbik képregényfilmes stúdió produkcióival kapcsolatban? Írjátok meg kommentben!

A DC NAPTÁRA