• Egy új kutatás azt mondja, hogy nincs kapcsolat az erőszakos játékok és a tényleges agresszió között
  • A korábbi kutatások, amik ennek ellenkezőjét mondják, hibás metodika alapján készültek
  • Cikkünk ebben a témában: Vélemény: erőszakos játékok

Christopher Ferguson pszichológus és csapata publikálta kutatásuk eredményét, mely azt vizsgálta, hogy az Egyesült Államokban milyen kapcsolat van az agresszív játékok, illetve az egyéb szórakoztatóipari termékek és a tényleges agresszió között. A kutatás során az 1920 és 2005 között megjelent tartalmak és a valós bűnesetek kapcsolatát vizsgálták, s arra jutottak, hogy nincs semmilyen kapcsolat a kettő között -- ez egyezik az ESRB korábbi kutatásával. Érdekesség, hogy amíg a médiában az évek során egyre több erőszakkal szembesülhetett a néző, addig a való életben csökkenő tendenciát mutattak az erőszakos incidensek.

Ferguson megjegyezte, hogy a korábban elvégzett kutatások, amik ennek ellenkezőjét mondják, hibás metodika alapján készültek, ugyanis az alanyokat kontextus nélküli agresszív tartalmaknak tették ki, majd ennek hatását olyan feladatok elvégzése közben nézték, amikről vitatható lenne, hogy van-e kapcsolatuk.

Ferguson továbbá elmondta azt is, hogy hiba bűnbakként beállítani videojátékokat és filmeket, mivel ez elvonja a figyelmet a fontosabb ügyektől, mondjuk a szegénységtől, mely szerinte inkább nevezhető az erőszakos bűntettek gyökerének.

eroszakos-jatekok.jpg