Mit csinálsz, ha egy sikeres játékfejlesztő vagy az egyik legnagyobb cégnél, a pénztárcád pedig alaposan meg van tömve? Hát veszel egy templomot! Ezt tette a Rockstar North egyik kulcsfontosságú embere, a GTA-sorozat producere, Leslie Benzies -- ám nem úri hóbort miatt vett egy komplett templomot, hanem mert jó cél vezérelte.

A szóban forgó épület a Szent István templom, mely Stockbridge-ben áll, s kis híján lakóház vagy bevásárlóközpont lett a helyén, mígnem Benzies közbe nem lépett, s egy aukció során megvásárolta a templomot. A költségek meghaladták az 500 ezer fontot, vagyis majdnem 200 millió forintot, de Benzies szóvivője (merthogy van olyanja) szerint megérte, ugyanis ezzel megóvtak egy történelmi jelentőségű építményt, s egyúttal a kisváros kulturális értékei sem csappantak.

A templom egyébként tényleg nem egy mai darab, ugyanis 1820-ban építették, s mind a mai napig használatban van, hol közösségi házként, hol pedig színház formájában. A jövőben is ezt a mindenes szerepet szánják neki.

szent-istan-templom.jpg