Microprose. Istenem, soha nem hittem volna, hogy valaha még találkozom ezzel az egykor legendás kiadónévvel! Kamaszkorom alapvető repülőszimulátorait adták ki: az F-15 Strike Eagle 2, a csodálatos F-19 Stealth Fighter, a B-17 Flying Fortress, a Gunship 2000, a Fleet Defender, a Falcon 3.0… Megkönnyeztem a hírt, hogy ismét a fellegek közé visz a 2019-ben újjáélesztett csapat. Nos, valóban visszatértünk a gyökerekhez, hiszen a Tiny Combat Arena a mostanában talán (legalábbis érzésre) egyre népszerűbb "vissza a múltba” receptet követi, azaz a minimálnál is minimálabb a grafika.
De cserébe viszont olyan finomságokat kapunk, mint a játékon belüli lexikon: korrekt kis összefoglalókat olvashatunk a járművekről, repülőgépekről, fegyverekről. Persze ma, a Végtelenül Csobogó Internetes Tudás (aka Wikipedia) korában ez nem egy nagy etwas, de higgyétek el, a kilencvenes évek elején ölni tudtam volna egy ilyen beépített könyvtárért. A Tiny Combat Arena első pillantásra egészen korrektül kezeli ezeket, így nem árt gyorsan áttekinteni, mire jó a kazettásbomba és mi ellen hatásos a jó öreg 227 kilós Mk 82-es. Az egyes célpontok ugyanis eltérő fegyvereket igényelnek, hiszen egy csoffadt, de aprócska BTR-70-esre felesleges a nagy bomba, míg a kazettás cuccok apró résztöltetét kikacagják az ellenséges repülőtér épületei.
Tudásban a lexikonnak hála nem lesz hiány meg akcióban sem. A bevetésre induló AV-8B Harrier 2-es gépem, amit a játék engedett kipróbálni, hamar a levegőbe szökkent, és már ekkor éreztem, hogy jó lesz ez. A pilótafülke pont annyira stilizált, hogy könnyen átlátható legyen, de annyira pontosan modellezett, hogy azért lokális Tom Cruise-nak is érezhessem magam. Azonnal visszajöttek a kilencvenes évek! Meg az is, hogy egérrel borzalmas ezt irányítani, senki ne próbálja meg! Természetesen a teljes billenytűzetkiosztás személyre szabható, ahogyan illik egy (majdnem)szimulátor esetében, de higgyétek el: olyan kevés dolgot kell fejben tartani, hogy ezzel senkinek nem lesz gondja. Ez nem egy Digital Combat Simulator, ahol nagyjából 50 óra tanulás után jutsz el az F-14 Tomcat hajtóműveinek beindításához… Az egyszerűség azonban szerencsére nem megy a játékélmény rovására. Megvan minden, ami az adrenalinfröccsentéshez kell: a fülesben zümmög az infravörös rakétánk keresőfeje és a hangváltozásból azonnal tudjuk, hogy a halálos fegyver indításához mikor érdemes rátenyerelni a Space-re. A stilizált radarképernyő – azaz inkább légi helyzetkép kijelző – egy pillantással dekódolható: a pirosak a rosszfiúk, a kékek a haverok, és amerre áll a kis háromszög orra, na, arra megy a másik repülő.
Szavamra mondom, jó kis lövölde ez! A fokozatban állítható nehézséggel mindenki személyre szabhatja a szembejövők tudásszintjét, így a kihívást is, és aztán jöhet majd a gyors, pörgős küzdelem. A próbaverzióban a szabad repülésen kívül (ami az irányítás, gépmozgás alapjainak bevésésére megfelelő) egy légiharcos és egy földi célok elleni bevetés volt elérhető, úgyhogy kíváncsian várom, mi lesz majd az egy-másfél évvel későbbre datált, eseményekkel és gépekkel is teletömött, teljes változatban. Egyelőre mindkettő fő előnye a kicsi helyre beszorított akció: egy unalmas perc sem volt repülés közben. És szerintem pont ezt célozta meg a Microprose, és tette ezt igen helyesen. Ez nem a DCS-t a trónjáról letaszító cucc, inkább egyfajta vegytiszta örömrepülés.
