1989-ben születtem. Pont akkor, mikor a Simpson család megkezdte világhódító útját a tévében. A majd' 10 évvel később Magyarországra is eljutott rajzfilmsorozat méltán lett az egyik leghíresebb a televíziózás történelmében, és boldogan emlékszem vissza én is azokra az időkre, amikor esténként a TV3 csatornán, a híradó után már a kép alsó sarkában integetett Bart Simpson, és a reklám után jött az új epizód. Bár később a South Park és a Family Guy átvette a helyét népszerűségben nálam is, a Simpson család örökre az egyik kedvencem marad, amin annak idején nagyon jókat derült az egész család. Természetesen mindenre lecsaptam, ami a sorozathoz volt köthető: poszterek, matricák, Bartos (nem, nem a Bartos möster) tolltartó, Homer mini-játékfigura, és még egy rakás merch-holmi díszelgett a szobámban, hamarosan pedig Simpsonék a videójátékok által is elértek hozzám. A ’90-es évek elejéig visszamenőleg a Simpson családnak elég vegyes volt az előélete a videójátékok piacán. Az arcade klasszikusoktól kezdve a bowlingot, gördeszkázást, sőt még a pankrációt is tartalmazó spin-offokig sokféle műfajban megfordultak, akár magyar fejlesztők által, miközben megpróbálták megtartani a sorozat jellegzetes humorát. Néhányuknak sikerült, míg mások látványosan elbuktak. A The Simpsons: Hit & Run 2003-ban jelent meg, és vitathatatlanul ez a régóta futó sorozat eddigi legjobb adaptációja.

69846-the-simpsons-hit-run-gamecube-screenshot-race-skinner-to-springfield.png

Átlagos napnak indult, aztán...

A Hit & Run-t ugyanazok írták, akik a sorozat mögött is állnak, úgyhogy a digitális változat ebből a szempontból egy cseppet sem marad el a képernyőkön látható nagytesótól. Megfigyelő robot-darazsak szállnak alá Springfield városába, baljós fekete furgonok kémkednek az utcákon, és gabonakörök jelennek meg a közelben. Miután szétzúzza az egyik darazsat, Homer felfedez egy új ízű kólát, a Buzz Colát, és miután vesz belőle a családnak, nyugodtan folytatja tovább a napi teendőket. Csakhogy nem is sejti, hogy egy hatalmas összeesküvés középpontjába keveredett, amelybe az egész családot belerángatja, és Springfield sorsa eztán csak rajtuk múlik. Bár egyesek szerint a Simpson család 2003-ra már túl volt a legszebb időszakán, a történet jól megírt és kellőképpen szórakoztató, ráadásul rengeteg humoros geggel, valamint easter eggel teli, ami a rajongóknak egyértelműen hatalmas pozitívum.

69856-the-simpsons-hit-run-gamecube-screenshot-nerd-racing.png

A több fejezeten keresztül zajló, az ikonikus család négy tagja (Homer, Marge, Lisa és Bart) és a bolti eladó, Apu között váltogató Hit & Run olyan küldetéseket prezentál, amelyekben rendszeresen vezetni kell. Ez sokakat arra késztetett, hogy a megjelenés idején GTA-klónnak nevezzék a játékot – ez mondjuk, lényegében igaz is, de van pár extra ötlet benne, amik kiemelik a többi hasonló klón közül. A küldetéseket például azonnal újra lehet kezdeni, így a Rockstar sandbox klasszikusaihoz képest kevésbé frusztráló, ha elbukunk egy-egy időre menő missziót. Ha nem A-ból B-be kell elkocsikázni, akkor általában időre kell végrehajtanunk ezt-azt, vagy széttörni egy másik járgányt. Az irányítás is egész jó lett, a mini-map pedig sokkal egyértelműbben vezet a célokhoz, és még az olyan apróságok is kiemelkednek, mint a járművek jóval egyszerűbb elérése.

54283-the-simpsons-hit-run-windows-screenshot-the-simpsons-in-full.jpg

Egyétek meg a gatyámat!

A Hit & Run jelentős mértékben a vezetésre összpontosít, a küldetések többsége a járműbe való beszállás, majd össze-vissza kocsikázás körül forog. Ez mondjuk, bizonyos szempontból szerencsés, hiszen a vezetés itt az egyik legerősebb pontja a játéknak. Persze gyalog is közlekedhetsz, ugrálhatsz össze-vissza, de a sokszor kaotikussá váló kameranézet miatt ez elég macerás. A vezetés emellett kidogozottabbnak és jobban átgondoltnak tűnik, a járműveknek van érezhető súlya, és eltérő irányítási módja. A klasszikus családi szedántól kezdve a széria egyéb járművein át igen színes a választék. Több tucatnyi feloldható autó van, ami arra ösztönöz, hogy érméket keress, szerte a városban, a megvásárlásukhoz – ezekből pedig akad szép számmal.

69854-the-simpsons-hit-run-gamecube-screenshot-bart-starts-off-with.png

A játék sajnos nem hibátlan. Néhány időre menő kihívás nagyon ki lett centizve, és bár az azonnali újraindítás lehetősége adott, ha egy apró hiba miatt bukod az egészet, az nagyon idegtépő érzés. A rendőrség – amely egy bizonyos mennyiségű pusztítás után a nyomodba ered – különösen erőszakos, már-már Need For Speed szinten akarnak rommá zúzni. Akadnak még kisebb bugok, problémák az NPC-k mesterséges intelligenciájával, és néhány küldetésnél eléggé durván laggol a játék még manapság is. Valamilyen szinten az önismétlés is megjelenik, de annyira jól lettek megírva a missziók, hogy szinte észre sem veszed, hogy egyébként ugyanazt csinálod újra és újra.

54290-the-simpsons-hit-run-windows-screenshot-each-character-gets.jpg

Vizuálisan a Radical simán hozta a sorozat hangulatát, a játék különösen hasonlít arra a "Treehouse of Horror" epizódra (tudjátok, a Halloweenre készített speciális különkiadások), ahol Homer a 3D világába merészkedik. Semmi sem tűnik eget rengetően részletgazdagnak, de az élénk színek, Springfield gondos újraalkotása, és az interaktív helyszínek (köztük a Kwik-E Mart és Moe kocsmája) egészen nagyszerűek. A hangzás még jobb, a sorozat szereplői mind visszatértek, hogy megszólaltassák a karaktereiket, és hozzá kell tenni, hogy kiváló munkát végeztek. A zene is szépen illeszkedik a játékmenethez, és persze Danny Elfman emlékezetes témái is rendre visszaköszönnek.

69849-the-simpsons-hit-run-gamecube-screenshot-coins-can-be-exchanged.png

Remake? Valaki?

A tartalomra pedig tényleg nem lehet panasz. A játékidő bőven 10-15 óra feletti, több mint 50 küldetéssel, köztük számos bónusz kihívással, melyekkel különleges járműveket lehet feloldani. Emellett több tucatnyi versenyen vehetsz részt, gyűjthető kártyákat, feloldható ruhákat és rejtett gegeket találhatsz minden pályán. A megfigyelő robot-darazsakat is szét lehet csapkodni, ezekből is bizonyos mennyiségű található szerte Springfieldben, és a mai napig élénken él bennem, hogy egyetlen egyet, az utolsót, annak idején egyszerűen sehol nem találtuk meg öcsémmel. Ekkor az internet még gyerekcipőben járt, nem voltak fél perc alatt megtalálható végigjátszások és segítségek, ezért egyetlen megoldásként centiről centire végigjártuk az összes utcát, és úgy kerestük az utolsó darazsat. Sajnos soha nem lett meg, de ettől függetlenül minden mást összegyűjtöttünk.

A The Simpsons: Hit & Run lazán a legszórakoztatóbb játékok közé tartozik, amelyek a régóta futó rajzfilmsorozatból valaha is kinőttek, de emellett egy figyelemre méltó, remekül kidolgozott sandbox játék is. Nem innovatív, de néhány jópofa ötletet beemel a műfajba, a sorozat rajongóinak pedig kihagyhatatlan. Akad itt-ott némi negatívum, főleg technikai hiányosságok, de ezek nem bizonyulnak elegendőnek ahhoz, hogy elrontsák az élményt. A Simpson család és a nyílt világú autós játékok rajongóinak egyaránt érdemes egy pillantást vetniük rá, hiszen egy igazi rejtett gyöngyszem a Hit & Run. Egyetlen kérdésünk maradt csak a végére: mikor kapjuk már meg a régóta kért remake-et?