World of Warcraft – Még sokat kell várnunk a klasszikus szerverre
Bár a BlizzCon 2017-en bejelentették a klasszikus World of Warcraftot futtató szervert, ám annak megvalósulása még várat magára.
Bár a BlizzCon 2017-en bejelentették a klasszikus World of Warcraftot futtató szervert, ám annak megvalósulása még várat magára.
A brit eladási listák élén landolt a Call of Duty: WWII, maga mögé utasítva a Wolfenstein 2-t és az Assassin’s Creed Originst.
Már ebben a hónapban elmerülhetünk a majmok bolygójának világában, ekkor jön ugyanis PS4-re a Planet Of The Apes: Last Frontier.
Na, ne gondoljatok nagy összegre, de sok kicsi sokra megy alapon a játékkal szerzett trófeákból vásárolni is lehet, csak egy gond van.
Befutott a sztori trailer, ami ugyan nem mai darab, de újdonság benne, hogy ezúttal magyar felirattal tekinthetitek meg.
A BlizzCon során mutatták be az Overwatch új pályáját is, a BlizzardWorld-öt, melynek nevéből kitalálható, mire is épül majd.
Modderek lelkes csapata bővíti ki a Gothic 2 játszóterét, a Gothic 2 Returning modnak hála a játék az ötszörösére duzzadt.
A Dirty Bomb és a Brink fejlesztői kicsit más fába vágták a fejszéjüket, a hírek szerint ugyanis egy túlélőhorror játékon dolgoznak.
A többek között a Duke Nukem 3D és a Wolfenstein 3D mögött álló cég tesztelőket keres az új, egyelőre be nem jelentett játékához.
Az Anthem fejlesztője a Redditen próbálta megnyugtatni a játékosokat, mondván, a mikrotranzakciók még megbeszélés tárgyát képezik.
Hogy mi ez? Egy futurisztikus katonai lövölde, amit egy Dél-koreai stúdió, a Wiple Games fejleszt.
A 343 Industries nemrégiben jelentette be, hogy a Halo Wars 2 PC és Xbox One játékosai megküzdhetnek egymás ellen.
Habár a legális határidők már lejártak, akad még egy-két trükk, mellyel bezsebelhetjük a rendszer egy példányát.
Ismét egy erős hétnek nézünk elébe, hiszen többek közt most érkezik a Nioh: Complete Edition vagy a Need for Speed Payback.
A filmrendező Guillermo del Toro szívesen készítene nagy költségvetésű filmet az Irrational Games 2007-es klasszikusából, a BioShockból.
Két nap múlva boltokba kerül a The Frozen Wilds DLC, amihez most érkezett egy játékmenet-videó. Érdemes megtekinteni.
A Hearthstone-ban rengeteg kártyához hozzájuthatunk ingyen is, de elgondolkoztál már azon, mennyit kéne költeni a nulláról indulva?
Manapság nincs hiány a történetközpontú, megfontoltságot és jó taktikai érzéket igénylő felülnézetes szerepjátékokból, a harcba valós idejű stratégiát keverő Tower of Time pedig mindent bevet, hogy a stílus kedvelőinek újszerű élményben legyen részük.
A Runic Games anyacége, a Perfect World Company azt nyilatkozta, hogy a Runic játékait továbbra is támogatni fogják.
A Nintendo köszöni, hosszú évek után remekül van, a Switchre nagy cégek is fejlesztenek, de az EA nem. Egyelőre nem.
A Thor: Ragnarök éppen csak a moziba került, jövőre jön az új Bosszúállók, de a Marvel nem tétlenkedik, és más szuperhősök kalandjait is bemutatja.
Mostanság egyre több kiadó és elemző beszél arról, hogy az egyjátékos játékok kora leáldozóban van. Igaz ez?
Gondolkoztál már azon, mire költenéd a pénzed, ha a nyakadba szakadna a Nemzeti Bank vagy vagy a lottó ötös? Költsd el a Steamen!
A Perfect World úgy döntött, bezárja a Gigantic fejlesztőstúdióját, magát a játékot pedig egy pár főst számláló brigád gondjaira bízza.